13. fejezet

13. fejezet

Kizárni a világot egy nyugodt helyen…

Nem tudtam nem elfogadni Christian hívását. Úgy érzem vele, hogy ő el tudná velem feledtetni Sebastiant. De viszont azt sem szeretném, hogy őt félrevezessem és megbántsam.
Azt írta nekem a levélben, hogy készítsek meleg ruhát is. Mégis hova akar vinni? Mennyire meleg ruhát készítsek? Most jól elgondolkodtatott. De kitaláltam azt, hogy előveszek több ruhát is, különböző vastagságúakat, és ha eljön értem Christian, akkor megkérdezem tőle mégis milyen hidegre számítsak, majd döntök akkor. Már ott járt az idő, hogy készülődtem. Gyorsan bekaptam a reggelim és elővettem a ruhám amibe menni akartam. Nem vettem túl elegánsra a figurát, vagyis nem készültem magas sarkút felhúzni. Még fél tíz se volt, de megint csöngettek az ajtómon. Kinéztem a kukucskálón, majd ajtót nyitottam. Az ajtóban pedig Christian állt.
- Szia. Hamar jöttem? – tette fel a kérdést majd átnyújtott egy szál vörös rózsát.
- Köszönöm. – s elfogadtam az ajándékot, majd beleszippantottam a friss rózsaillatba és elmosolyodtam. Ránéztem majd behívtam.
- Még nincs tíz óra és még el sem készültem, de kérlek, gyere be. Ülj le míg elkészülök.
Ő bejött majd leült a kanapéra.
- Kérsz valamit? Inni esetleg?
Kérdeztem tőle, miközben a rózsát beleraktam a tegnapihoz.
- Nem kérek köszönöm.
- Christian mégis hova akarsz engem vinni?
- Miért kérdezed?
- Csak azért, mert nem tudom, hogy öltözzek fel. De ahogy téged nézlek. – s elkezdtem őt méregetni – Hát…
- Te most engem méregetsz? – kérdezte incselkedve.
- Igen. – s mosolyogtam. – szóval úgy veszem észre, lazára veted a figurát.
- Lazára vettem a figurát. – s elkezdett nevetni.
- És már azt is tudom, hogy mit veszek fel.
Előkészítettem magamnak egy farmernadrágot, egy v kivágású felsőt és egy fenékig érő krém színű garbós kötött pulóvert, mivel láttam, hogy ő is vastag pulóvert hozott magával. A lábamra pedig egy lapos talpú csizmát húztam, ami nem volt béléses, de ha olyan helyre megyünk azért mégse ázik be és egyebek. Miután megtaláltam magamnak a megfelelő ruhadarabokat kiléptem a szobából és beszáguldoztam a fürdőszobába, de előtte még odaszóltam a kanapén ülő Christiannak.
- Ja, egyébként érzed magad otthon, mindjárt kész leszek, addig nézz nyugodtan tv-t.
Majd körülbelül 15 percet töltöttem a fürdőszobában. A hajam megfésültem és hagytam, hogy enyhén hullámos fürtjeim lelógjanak, melyek egészen a mellem alá érnek, egy kis szempillaspirált tettem fel, mert meg akartam természetességem őrizni, majd kiléptem a nappaliba.
- Kész vagyok.
- Hú és milyen szép is vagy! – dicsért meg.
- Köszönöm.
- Akkor indulhatunk? – tette fel a kérdést és pattant fel a kanapéról.
- Felőlem mehetünk. – majd lekaptam a kulcsom és miután bezártam az ajtót zsebre vágtam.

Elindultunk le a lépcsőn, ki az ajtón egészen az autójáig. Udvariasan ajtót nyitott nekem, majd ős is beszállt az autóba és elindultunk. Nagyon szép autója volt, de hát mire is számítottam egy forma1-es csapat főnökénél! Szétnéztem és láttam, hogy a hátsó ülésen egy kosár van. Olyan, mint amikor piknikezni szoktunk menni.
- Christian feltehetek egy kérdést?
- Persze, hallgatlak.
- Hova megyünk? Csak nem piknikezni?
- Ez maradjon titok.
- Ne csináld már, áruld el kérlek. – kérleltem őt elővéve a boci szemeket.
- Szeretném, ha meglepetés lenne.
- Ó ne csináld már, kérlek áruld el nekem!
- Nem Claire, ezt nem teszem meg. – incselkedett velem.
- Okés, akkor tudod mit, kiszállok a kocsiból. – mondtam ezt durcásan, hátha meghatja a dolog.
- Még az kellene! De egyébként jó trükk! – s mosolygott.
Én is elkezdtem mosolyogni. Ha még ez se hatotta meg akkor mit kellene kitaláljak, hogy elárulja?
Elkezdtem a műszerfalat babrálni, anélkül, hogy bármit is szóltam volna Christianhoz. Ő csak nézett rám kérdőn, majd meg is szólalt:
- Claire, …öö… mit csinálsz?
- Ja, nem árulhatom el.
- Értem. – nyugtázta, hogy én is csak húzom őt.
Pár percig így utaztunk, majd megtörtem a csendet.
- Szép autó!

- Köszönöm.
- Úgy látom rendben is tartod, jó állapotba van.
- Igyekszek. Egy kérdés.
- Hallgatlak Christian.
- Ennyire érdekel az autóm?
- Ja, úgy gondoltam, mivel úgyse árulsz el semmit arról, hogy hova megyünk, akkor keresek más témát.
- Cseles vagy, nem mondom.
- Cseles?
- És meseszép is!
- Jaj, ne csináld, még elpirulok. – s valóban elpirultam egy kicsit, mert jól esett a bókja.
- Azt látom! – mondta mosolyogva.
- Micsoda! – néztem értetlenül, komolyan elpirultam? Majd terelni próbáltam rólam a tekintetét – Ne nézz rám így kérlek, árt a hírnevemnek.
Ő elkezdett nevetni.
- Jaj Claire! Na jó, elárulok valamit.
- Igen? – néztem abban bizakodva, hogy elmondja hova megyünk. – Elmondod hova megyünk?
- Nem.
- Azt hittem. – mondtam lelombozva.
- Annyit mondok neked róla, hogy ez egy olyan hely, ahol nyugalomra lelek, és amit csak kevés embernek mutatok meg.
- Ezek szerint kiváltságos vagyok?
- Igen az vagy.

- Ennek örülök. – mihelyst kimondtam ő megfogta a kezem. Én ránéztem, ő pedig rám, majd elmosolyodott. Ezt én is egy mosollyal nyugtáztam.
Már nem sokáig utaztunk. Mikor megérkeztünk elcsodálkoztam. Olyan gyönyörű hely volt. Volt itt egy tó és szó szerint a természet lágy ölén voltunk. Volt ott pár ház is. Csak csodálkoztam, amit persze Christian is észrevett.
- Tetszik?
- Gyönyörű ez a hely!

- Tudod, itt van a csalásunknak egy háza. Sok időt töltöttem itt, amikor szükségem volt arra, hogy elzárjam magam a külvilágtól. De gyere, menjünk közelebb.
El is indultunk. Odaértünk a házhoz, majd bementünk, de mielőtt még bentebb mentünk volna Christian megállt.
- Már régen voltam itt sajnos, szóval elnézést azért, ha egy kicsi rendetlenséget találsz.
- Jaj, hagyd már! – s mosolyogtam.

Megmutatta nekem a házat, majd kimentünk és kívül leültünk egy padra. Rárakta a kosarat és elkezdtük valóban a piknikünket. Nagyon jól éreztem magam, sokat nevettünk és egész finom dolgokat hozott a piknikre. Ez jó pont volt nagyon. Miután végeztünk úgy döntöttünk sétálunk egyet a tó körül.
Jól döntöttem, hogy ezt a felsőt vettem fel, hisz itt tényleg hűvös volt egy kicsit. Mentünk egymás mellett, majd egyik pillanatban átkarolt és úgy haladtunk tovább. Nagyon szép volt az egész hely és romantikus is volt. De azt nem tudtam kiverni a fejemből, hogy őt nem kell megbántsam és őszintének kell vele legyek.
Egyik percben megálltunk. Úgy éreztem, most elmondom neki. Egy kicsit gondterhelt voltam. Ez pedig meg is látszódott rajtam.
- Valami baj van? Nem érzed itt jól magad? Vagy a társaságomban?
- Nem dehogy is! Gyönyörű ez a hely és jól is érzem magam. A társasággal sincs semmi bajom.
- Akkor?
- Csak annyi, hogy én nem akarlak megbántani.
- Mármint mivel?
Egymással szemben álltunk, s belenéztem a szemébe, majd komoly arccal elkezdem.
- Tudod, nem gondoltam volna, hogy ilyen kedves és figyelmes vagy és hogy ilyen jó veled lenni. Nagyon jól érzem magam veled, de valamiről tudnod kell.
- Mégis miről?
- Nem is tudom, hogy kezdjek bele. Tudod, én úgy érzem, hogy neked a szándékaid komolyak. Én viszont nem akarlak megbántani téged. Tudod én valaki mást szeretek, de el akarom őt felejteni. Ő is hirtelen toppant az életembe akárcsak te, de őt el akarom és el is kell felejtsem. Te viszont más vagy. Te egy nagyon jó ember vagy. Szeretném, ha egyszer úgy néznék rád, ahogy most te rám. Meg tudod érteni, hogy nem tudok neked hirtelen érzéseket, vagyis szerelmet adni? Ha nem akkor mond meg nyugodtan. Komolyan.
Ő nyugodtan nézett rám, mint akit a hír egyáltalán nem zökkentett ki.
- Nos Claire, jól látod, valóban komolyak a szándékaim. Úgy gondolom, hogy te egy gyönyörű, magabiztos nő vagy, aki megérdemli azt, hogy törődjenek vele, megérdemli, hogy kényeztessék, hogy ott álljanak mellette. Én tudok rád várni. Nekem te túl értékes vagy ahhoz, hogy csak úgy hagyjalak elveszni. És várok rád. Várok, ameddig csak kell.
- Köszönöm.
Majd megölelt. Jó volt a karjaiban. Mintha biztonságba lettem volna, egy védő pajzs vet volna körül és nem hagyná, hogy bármi ártson nekem.. Becsuktam a szemem és elfelejtettem egy percre a világot. De beugrott valami. Ugyanígy éreztem, amikor Sebastian karjaiban voltam, amikor megpróbált megnyugtatni miután apámmal összevesztem. Elengedtük egymást majd sétáltunk tovább. Igazán jól éreztem magam továbbra is és megmondva meg is könnyebbültem. Úgy éreztem itt az idő, hogy elfelejtsem Sebastiant és erre itt van Christian akivel e mellett még jól is érzem magam. Egyik pillanatban megálltunk, mert megláttam egy kacsacsaládot a tavon úszkálni. Úgy megörültem ennek, mint egy hat éves kislány, amikor egy új babár kap.
- Nézd már, milyen aranyosak!
Ő mögém állt, majd hátulról átkarolt.
- Igen azok.
Majd néztük, ahogy úszkálnak tovább. Egészen addig néztük őket, míg el nem tűntek a látóterünkből. Ezután pedig folytattuk utunkat.
- Mesélnél nekem a családodról és persze magadról? – tettem fel a kérdést.
- Hát a szüleim itt élnek Angliába egy kisvárosban. Van egy húgom. Tudod ő nagyon makacs és önfejű. Én pedig hamar elkerültem otthonról. Tudod én versenyző voltam. Először gokartoztam. Aztán válaszút elé kerültem. Vagy a versenyzés vagy az egyetem. Sikerült a versenyzői karrierem egyengetni így e mellett maradtam. Aztán csapatfőnök lettem és most itt vagyok. Egyébként én is itt lakom Angliában, bár időm nagy részét a csapattal töltöm, és sokszor vagyok a gyárba is. Tesztidőszakban haza sem jövök.
- És a szüleiddel sokszor találkozol?
- Csak ritkán. Tudod ők nem voltak túlságosan a hívei annak, hogy versenyeztem így egy kicsit a kapcsolatunk hűvösebb lett. De ők a szüleim én pedig szeretem őket.
Azta! Nem gondoltam volna, hogy így megnyílik előttem. Elmesélte az életét.
- És te? Mesélj te is.

Úgy éreztem elmondom a dolgokat. Ő is elmondta az ő történetét én is mesélek magamról.
- Tudod, én egyedüli gyerek vagyok. Vannak féltestvéreim, de velük nem tartom a kapcsolatot. Én egészen kicsi korom óta csak egy álmot dédelgettem. Táncosnő akartam lenni. A balett volt a mindenem. Sokszor néztem balettelőadásokat és irigykedtem, hogy milyen kecsesek és milyen szépek a balett-táncosok. Így azon kezdtem el fáradozni, hogy ezt megvalósítsam. Szerencsére volt érzékem hozzá. Már kislányként elkezdtem és iskolás éveim alatt folytattam a táncot. Aztán művészeti iskolába jelentkeztem és felvettek. Akkor úgy éreztem az álmomat sikerül majd megvalósítani. És igen, elvégeztem az iskolát. Majd beindult a karrierem. Elismert táncos voltam. Csillogtam a rivaldafényben élveztem az életem. Majd anyukám kérésére elvégeztem egy másik iskolát is. Így újságíró lettem. És most itt vagyok.
- És a szüleiddel milyen a viszonyod?
- Apuval igazából nem sokszor találkoztam. Tudod a viszony megromlott közöttünk, de nemrégen kibékültünk és a kapcsolatunk javításán fáradozunk.
- És édesanyád?
- Édesanyámat elveszítettem. – s lehajtottam a fejem, mert nem akartam, hogy lássa, hogy ez még mindig mélyen érint, s hogy a szemem könnybe lábadt.
Megálltunk, ő a kezével felemelte a fejem, majd ennyit mondott:
- Sajnálom!
Megtöröltem a szemem.
- Semmi baj, nem tudhattad. De erről nem szeretnék beszélni most.
- Megértem.

Ezután egy darabig csendben sétáltunk tovább. Visszaértünk a házhoz és az idő is gyorsan elröpült már.

Megbeszéltük, hogy elindulunk haza. Út közben még beszélgettünk, majd körülbelül egy órás vagy másfél órás út után (mivel kifogtunk egy szuper kis dugót ahol egy negyed óra és egy fél óra közötti időt vesztegeltünk) megérkeztünk. Még mielőtt kiszálltam volna az autóból Christian arcára nyomtan egy puszit:
- Köszönöm ezt a napot! Jól éreztem magam!
- Örülök neki!
- Jó éjt Christian!
- Neked is Claire!

Kiszálltam a kocsiból és elindultam fel a lakásomba. Gyorsan bejutottam a házamba. Ledobtam a kulcsomat az asztalra. Leültem a kanapéra és gondolkoztam. Elárultam az életemből egy részletet egy jó nagy darabot, Christiannak. Biztos jól cselekedtem? Ő is mesélt magáról. Amúgy is elhatároztam, hogy megpróbálom vele, mert el akarom felejteni Sebastiant, és vele pedig jól érzem magam. Ahhoz pedig meg kell egymást ismerjük. Akkor mikor meséltem magamról úgy éreztem megbízhatok benne.  Persze azért 100%-osan nem bízok még benne így az apróbb részleteket nem árultam el neki. Nem árultam el milyen volt az utolsó négy évem, vagy az, hogy miért vagyok itt, miért lettem újságíró és, hogy esetleg én is beteg vagyok. Ez azért sok lett volna. De ha több fog kialakulni ebből, akkor megosztom vele a dolgokat. Annak azonban örültem, hogy ő az mondta vár rám. Így megcsillant még egy remény arra, hogy én is boldog lehetek valaki mellett. Megeshet, hogy idősebb tőlem pár évvel, de megért engem és boldog vagyok mellette. Akkor mégis mit számítanak az évek? Felálltam a kanapéról elmélkedésem után, hogy megnézzem hátha keresett ma valaki telefonon, hiányoztam-e valakinek. Körülbelül 10 perc keresgélés után megtaláltam a telefonom. Ránéztem a kijelzőre és elképedtem. 4 nem fogadott hívásom volt. Mindegyik egy személytől, Sebastiantól…


SZERK MEGJEGYZÉSE: Sziasztok!
Meghoztam a friss részt! Nos nem késő délutánra, hanem estére került fel. Köszönöm a jókívánságokat még egyszer és jelentem már jól vagyok! :D
Ami a részt illeti. Tudom, hogy vannak akik hiányolják Sebastiant, de nekik üzenem nem sokat kell várni! :) Ő nem tűnt el, sőt nagyon is képben van még! :D
Igyekeztem minél jobb részt összehozni, remélem sikerült és elnyeri a tetszéseteket!
Nagyon szépen köszönöm a véleményeket! Jól esnek a szavaitok! Köszönöm még egyszer minden egyes rendszeresen kommentálónak és persze azoknak is akik nem minden részhez írnak véleményt. Nagyon számít a véleményetek! Csak annyit tudok még egyszer mondani, hogy köszönöm! Persze azért most is szívesen fogadom a véleményeket! :)
Amii az új külsőt illeti az csak később érkezik meg. :(
Nem is szaporítom tovább a szó! Jó szórakozást kívánok a fejezethez!
Puszi
Zsömi