10. fejezet

10. Fejezet

Elegem van, betelt a pohár!

Miután abbamaradt a remegés összeszedtem a földről a telefon darabjait és miután összeraktam nem Adam-et hívtam fel. Az első hívást egy orvos ismerősöm felé intéztem. Döntöttem, ez már nem maradhat így tovább. Muszáj cselekednem valamit. Tudnom kell, hogy ez betegség vagy valami más miatt van. Ennyivel tartozok magamnak. Felhívtam az orvos ismerősöm:
- Hallo, itt doktor George Holt.
- Claire Ecclestone vagyok.
- Szia Claire! Valami baj van?
- Kérnék egy szívességet.
- Hallgatlak.
- Szükségem lenne egy vizsgálatra.
- Ez nagyon komoly dolog, mi történt veled?
- Nemrégen kezdődött. Elkezdett a kezem remegni. Egyre sűrűbben jelentkezik, és nem tudom irányítani. Attól tartok, hogy…
- Tudom Claire. Rendben, jövő hét keddre kapsz egy időt. Délelőtt 10 óra. Akkor jó lesz? Ráérsz?
- Igen ráérek. Köszönöm a segítséged. Tudom, hogy másképpen csak jóval később kapnék időpontot.
- Tudod, hogy segítek neked. De kérlek, nyugodj meg még nem biztos, hogy az a bajod. Lehet teljesen más is!
- Remélem nem ez!

- Én is!
- Köszönöm még egyszer akkor kedden találkozunk. Szia.
- Várlak majd, bárcsak ne így kellene találkozzunk. Vigyázz magadra addig is. Szia.
Majd letettem a telefont. Tudtam, hogy George-ra számíthatok. Ő ott volt velünk mikor anyunak kiderült a betegsége, ő volt az orvosa és segített nekünk bármiről is volt szó. Sajnos az a szomorú helyzet áll fenn, hogy lehet én is a segítségére szorulok majd. Lehet, hogy így túlzásnak tűnik, hogy azonnal vizsgálatot kérek, de az én esetemben nagy a kockázati tényező és nem akarok úgy járni, hogy késő legyen. Igaz, ha beigazolódik, ezzel a betegséggel nincs olyan, hogy korán vagy késő, ez nem gyógyítható, egy az eredménye így is úgy is: a halál. Igaz van lehetőség arra, hogy az állapoton javítsunk, létezik gyógyszeres kezelés és még egyéb kezelés is, de akármelyiket is választja a beteg már sose lesz a régi ember.
De szeretnék ettől elkanyarodni inkább a jelennek élni mielőtt még eltemetném magam idő előtt.
Szóval miután elintéztem ezt a telefont Adam-et hívtam fel. Felvette és miután elnézésemet kértem, hogy ilyenkor zavarom megbeszéltünk minden szükséges dolgot. Még jó, hogy ilyen türelmes Adam, de lehet az az oka, hogy már régóta ismer. Nagyon lazán kezelte a dolgokat és így sikerült hamar megbeszélni a dolgainkat. Ezután már csak a többi dolgot intéztem.
Már nagyon későre járt, és nagyon fáradt voltam és csak egy szerencsém volt, hogy sikerült mindent elintézzek. Most büszke voltam magamra. Mint előző este, most sem érdekelt, hogy ruhában voltam, úgy ahogy eddig mászkáltam bemásztam az ágyamba és rövid időn belül álomba szenderültem.
Reggel egy kicsit jobban ébredtem, mint előző reggel. Megint elkészültem hamar és gyorsan bedobtam egy kis reggelinek nem nevezhető szösszenetet. Éhes voltam, csak éppen időm nem volt normális reggelire ezért mindössze pár falatra redukáltam az egyik, ha nem a legfontosabb napi étkezést. Miután teljesen elkészültnek találtam magam a mai napomhoz, el is indultam. Kiléptem az ajtón, szétnéztem a folyosón és szerencsére ma nem futottam össze Hannahval és Sebastiannal.
Leszáguldoztam a lifttel és máris a pályára indultam. Gondoltam beszélek az én „egyszerűen fantasztikus” főnökömmel, hogy megszerveztem a sajtótájékoztatóját. Először a kis „irodájába” mentem, de ott nem találtam. Gondoltam hova tűnhetett el, csak nem a föld nyelte el? Hát, lehet gonoszul hangzik, de talán nem is hangzik olyan rosszul. De azért mégsem lehetek ennyire gonosz, nem kívánhatom ezt , hisz ki tudja, lehet még rosszabb főnököt kapok ki. Már úgy vagyok vele, csak kibírom valahogy, nem sokáig szenvedek itt, jön vissza a régi sajtós, az új sajtós, vagyis én meg megy vissza a régi életéhez. Szóval mászkáltam fel-alá, mire végül megtaláltam Christian Hornert.
- Jó reggelt főnök! –kezdtem mondandómat.
- Magának is Claire!
- Megbeszéltem mindent, az időmérő után, miután a fiúk is végeztek, azután lesz a sajtótájékoztató. El van intézve, hogy a fiúknak nem kell ott lenni, elég, csak ha maga és a csapat tulajdonos lesz ott és Adam.
- Remek.
- Akkor 16:30-kor kezdődik. Csak annyit kell még tenni, hogy kigurítjuk az egyik autót, hogy lássák a szponzori matricát és itt a boxutcába tarthatnak egy rövidke kis sajtótájékoztatót. Csinálnak egy kis emelvényt, maguknak oda kell majd állni aztán a többi magukon múlik.
- Rendben.
- Akkor én most nem is rabolnám az idejét. Viszlát.
- Viszlát.
Direkt ilyen stílusban beszéltem vele, most láthatta milyen, amikor ő is így kommunikál az emberrel.

Azonban még mielőtt a sajtó tájékozató megkezdődik, van még egy időmérő is. És mivel már elbúcsúztam a főnöktől, így indulhattam, hogy a mai napomnak is nekilássak. A mai napomnak kitaláltam egy szuper célt. Ez pedig a következő volt: Elkerülni Sebastiant és Hannaht. Minden erőmmel igyekeztem, mert meg akartam kímélni magam attól, hogy lássam az ő boldogságukat, ami csak az én bánatomat erősíti meg és még kényelmetlenül is érezzem magam a társaságukban. De mivel van ez a sajtótájékoztatós dolog, beszélnem kell Sebastiannal és Markkal is, hisz egy autóra szükség van, de azt is közölnöm kell velük, hogy szerencséjükre megússzák nyilvános megjelenés nélkül az egész dolgot. Úgy döntöttem, addig ameddig csak tudom, halasztom a beszélgetést Sebastiannal és inkább Markkal beszélek előbb. De számításba kellett vegyem a ma délelőtti szabad edzést, és körülbelül még másfél óra van addig, és nem akarom megzavarni őket a felkészülésben ezért most csak Markkal beszélek, Sebastian marad a szabadedzés utánra. Szerencsére hamar megtaláltam Markot.
- Szia Mark!
- Szia Claire!
- Nem akarlak itt zavargatni, de ma lesz egy sajtótájékoztató.
- Kérlek mond, hogy nem kell menjek? – nézett rám reménykedve.
- Nyugalom, elintéztem. – s kacsintottam rá egyet.
- Huh, ez szuper.
- Szóval nem kell jönnöd, de szükség van egy autóra is.
- És az enyémre gondoltál?
- Igen, a tiedre. Csak annyi lenne, hogy kigurítanák, hogy lássák az újságírók az autón a szponzori matricát.
- Jó rendben.
- Köszi Mark.
- Ne viccelj én köszönöm, hogy nem kell ott legyek. – s nevetett.
- Hát nincs mit. – s nevettem én is. – De megyek is nem tartalak fel, szorítok majd!
- Köszi, szia!
- Szia!
Na egy pilóta le is van tudva. El is indultam, de a mai célomat nem sikerült megvalósítanom, vagy inkább fogalmazzunk úgy, nem teljesen. Ugyanis összefutottam Hannahval
- Szia barátnőm!
- Szia!
- Van számomra pár perced?
- Van.
- Akkor gyere és keressünk egy nyugodtabb helyet, ahol négyszemközt tudunk beszélgetni.
- Rendben.
Egy kicsit furcsálltam, hogy mit akar tőlem és miért kell nekünk egy nyugodt helyet keresni. Végül is sikerült, szinte már a törzshelynek számító kávézóhoz. Leültünk egy asztalhoz és máris elkezdte.
- Tudod, tegnap beszélgettünk és nagyon rossz volt látni téged olyan szomorúnak. És mikor elmondtad, mi a baj, akkor nem is gondoltam volna, hogy milyen nehéz neked.
- Ezzel mire akarsz kilyukadni? – kérdeztem tőle érdeklődve és értetlenül.
Most komolyan azért volt ez a nagy hűhó, hogy kivesézzük a magánéletemet!
- És tudom mi a te bajodra a megoldás!
Mikor ezt kimondta a szemeim kitágultak. Ő tudja? Na ne már!
 - És mégis mi? –kérdeztem.
- Beszélned kell azzal, akibe beleszerettél!
- Micsoda?
- Igen, szerintünk az a leghelyesebb! El kel mondanod neki, hisz egy ilyen csodálatos ember, mint te megérdemli a boldogságot és nem szabad csak így félredobni! Nem szabad magad hagyni! Nem kell mindig önzetlennek lenni! Légy egy kicsit önző! – s lökött oldalba, hogy bátorítson.
- Tessék? –kérdeztem
- Igen beszélned kell vele! – mondta az előbbinél is nagyobb lelkesedéssel.
- Várjunk csak egy kicsit! Ezt most nem értem, és mi az, hogy szerintünk? Ezt hogy érted? – s megvallva egy kicsit fel is ment bennem a pumpa. Most komolyan ő osztja a tanácsokat! Ezer éve nem beszéltünk és szerintem nem nagyon örülne neki, ha csak úgy kitárnám az érzéseimet!
- Hát úgy, hogy…, kérlek, ne haragudj – jött kérően, - de este beszéltem Sebbel és mondtam neki, hogy nagyon aggaszt, hogy ilyen szomorú vagy és lehangolt én a régi barátnőmet várom és nem szeretem ha így kell látom téged. Szóval én elmondtam neki, hogy mi a bajod és elmondtam, hogy mit gondolok és ő is helyeselte a véleményem.
- Álljunk meg Hannah! Először is köszönöm szépen, hogy én vagyok az esti téma! – mondtam indulatosan. - És… - s közbe felpattantam a székből – már mondtam neked, hogy megváltoztam és más lettem. Ilyen lettem így kell elfogadnod! Sajnos a régi Clairet már nem fogod megtalálni. És köszönöm tényleg szuper barátnő vagy! – s készültem elindulni, de Hannah megállított.
- Várj már csajszi! Ne haragudj kérlek!
- Kérlek Hannah ezt a beszélgetést most zárjuk le! Én a barátnőmnek tartalak vagy tartottalak már nem is tudom, és csak neked mondtam el mert bíztam benned és te kiveséztél  a pasiddal! Inkább most hagyjuk! Szia!
Miután ezt kimondtam azonnal el is mentem. Hirtelen elkapott az idegesség és düh. Milyen barátnő az ilyen? Azt mondta bízhatok benne és kiveséz! Na, elég volt ebből az egész helyből és mindenkiből!
Dühösen mentem tovább, de sajnos időm már nem volt kidühöngeni magam. Már csak fél óra volt a szabadedzésig. És az pedig gyorsan elszállt. Most is végignéztem a monitoron keresztül, de most nem a félelem dominált inkább a harag nálam. Most Mark végzett jobb helyen ő most első lett, míg Sebastian csak a 3. helyen zárt. Miután végeztek, megint én következtem. Most Markkal együtt mentem a sajtószobába, természetesen miután a fényképezkedésen is túlesett.
- Gratulálok Mark! Látod mennyire szurkoltam! –s nevettem.
- Éreztem! –s nevetett ő is.
Nem sokáig meneteltünk hamar odaértünk a sajtószabába és megkezdődött egy újabb menet a sajtónak. Most nem is kerestem Sebastian szemkontaktusát mert egy kicsit haragudtam rá és a mai napra kitűzött célomnak egy részét még meg akartam valósítani. Miután véget ért még beszélni készültem Sebastiannal.
- Sebastian egy pillanatra állj meg! – állítottam meg, még mielőtt eltűnt volna.
- Most ráérsz? – kérdezte furcsa hanglejtéssel.
- Ige, de csak annyira, hogy közöljem veled, ma sajtótájékoztató lesz, de elintéztem, hogy ne kelljen ott lenned.
- Köszönöm.
. Nincs mit, szia!
- Hé várj már!
- Ne haragudj, de nem érek rá egy újabb kivesézésre! Szia.
S megint ott hagytam. Az időmérőig még volt idő és én már azon fáradoztam, hogy a dolgok simán menjenek majd a sajtótájékoztatón. Sürögtem-forogtam. Annyira lekötöttek a dolgok, hogy már csak az időmérő előtt pár perccel tudtam megállni és pihenni. Mivel nem tudtam volna kihagyni az időmérőt, úgy döntöttem meg is nézem. Kíváncsian figyeltem és hiába haragudtam Sebastianra a félsz még mindig bennem volt. Álltam és néztem a monitort. Láttam, hogy köröznek az autók és küzdenek együtt a pilótával a jobb időért. Csak néztem s egyik pillanatban odalépett mellém Hannah.
- Claire! Kérlek ne haragudj rám!
- Hagyj békén Hannah! Haragszok rád és nincs bocsánat!
Majd otthagytam és inkább az időmérőt se néztem tovább. Már csak az elért eredményekről értesültem. Mark szerezte meg a pole pozíciót, ami neki most még nagyobb pluszt jelent, hisz hazai versenyen van, szóval ez csak dob a hangulatán, Sebastian pedig mellőle, vagyis a második helyről indulhat majd. Csapat szempontjából sem rossz, hisz nem hangzik rosszul, sőt egyenes jól, hogy Red Bull első sor. Én már azonnal az interjúszobába száguldottam, s miután leültem mutatták a monitoron merre járnak épp a versenyzők. Miután megérkeztek ide, megkezdődött a faggatás. Tették fel a különbözőbb kérdéseket, amire persze a pilóták válaszoltak. Majd miután végeztek, adtak még egy két interjút én pedig azonnal a további munkámat intéztem. Miután lecsendesedett ha szabad így fogalmazni a boxutca, azonnal a mi kis sajtótájékoztatónknak az előkészületeit kezdték meg a fiúk. Minden rendben zajlott és hamar el is jött a kezdés ideje. Szerintem minden rendben zajlott, majd körülbelül egy másfélórás „szenvedés” - vagyis csak nekem - után befejeződött.
Én úgy véltem, hogy minden rendben zajlott, de más szájából mást hallottam. Odajött Christian Horner és közölte velem, hogy nem volt rossz munka, de jobb szervezést is látott már tőlem. Mikor ezt közölte elkapott az idegesség és a düh. De visszafogtam magam és nem ordítottam le a fejét. Megvártam, míg a fiúk azt a kisebb emelvényt szétszedik, visszatolják az autót, majd elindultam a kis irodájába. És most robbanni készültem. Elég volt! Eddig csak tűrtem és tűrtem, most viszont már elég! Eddig csak telt a pohár, most viszont már ki is folyt! Amúgy is a mai napom nem volt valami szuper és már kellően fel volt paprikázva a hangulatom és ez csak olaj volt a tűzre. Kopogás nélkül berobbantam a kis irodájába, de nem volt egyedül.  Engem viszont egy cseppet sem érdekelt.
- Szeretnék négyszemközt beszélni önnel! – vágtam oda indulatosan.
- Adrian magunkra hagynál minket egy kicsit? – kérdezte a főnök.
- Persze. – majd ki is ment.
- Szeretném tudni, hogy mi volt a probléma a mai munkámmal!
- Mire gondol?
- A sajtótájékoztatóra! Azt mondta, hogy nem volt elégedett! Ön szerint mégis, hogy lehetett volna minden tökéletes, ha tegnap este odabökte nekem, hogy meg kell szervezzem? – vágtam oda hatalmas indulattal és emelkedett hangnemben.
- Igen volt egy két dolog, amiben találtam kivetnivalót. – vágta hozzám higgadtsággal.
- Kérem ne haragudjon, de ezt már nem hagyhatom szó nélkül. És ezt magamért teszem. Nem tudom mi a baja velem, de ez azért túlzás. Lehet, én vagyok ennyire ellenszenves vagy úgy viselkedek hogy ezt kiérdemeljem de akkor is legalább megérdemlek annyit, hogy az okot megkapjam. Tiszteletlen vagyok esetleg? Vagy nem végzem jól a munkám, de ezt a stílust nem tudom elviselni. Sose szól egy kedves szóval se mindig úgy viselkedik mintha lenézne engem, egyszerűen nem tudom miért. Ennyire goromba mindig, vagy csak én vagyok az a kivétel, akit megtisztel ezzel? Egyszerűen nem tudom felfogni! Ha baj van a munkámmal inkább mondja meg vagy rúgjon ki, túl fogom élni. Nem ez lesz az első ilyen eset életemben. Nem kell félni, nem fogok összetörni. És apám se fog semmit se tenni. De ez már idegileg kikészít.
- Eljönne velem vacsorázni?
- Tessék? – néztem kérdőn- Ez meg hogy jön ide.
Ő felállt oda lépett elém majd megszólalt.
- Kíváncsi a viselkedésem okára?
- Igen!- adtam azonnal választ.

- Nagyon egyszerű.
- Akkor hallgatom!
- Jöjjön el velem vacsorázni.
- Ez hogy jön ide? Kérem e kérdésemre válaszoljon!
Ő pedig csak közeledett felém, már egy méter se volt közöttünk, hogy is szokták mondani szó szerint belemászott az magánszférámba.
- Rendben megadom a válaszom, ha eljön velem vacsorázni.
- Rendben. – vágtam oda dacosan, de csak azért, hogy választ kapjak.
- Akkor a szálloda előtt találkozunk 8-kor.

- És a válaszommal mi lesz?
- Azért viselkedek magával így, mert maga nagyon tetszik nekem. Nem tehetek róla már első pillantásra megtetszett, amikor az édesapjával állt ott, nem tudtam a szemem levenni magáról. Első pillantásra elvarázsolt engem. És azóta sem tudom kiverni a fejemből. Egyszerűen elvarázsol akárhányszor meglátom, és amikor mosolyog olyan gyönyörű, egyszerűen csak ragyog. Maga nagyon gyönyörű és félek, hogy ezt mások is észreveszik. Igen féltékeny vagyok, vagy magam sem tudom. De igyekszek magam türtőztetni, mert ön a munkatársam és nem szeretném, ha ez akadály lenne a munkájában. Már ha én ezt a szabályt hoztam magamban, akkor nem szeretném, ha elhagyná a csapatot mert így legalább nap mint nap láthatom. És most félek attól, hogy mit gondol rólam, hogy mindezt elárultam önnek. Szeretné a távolságot megtartani? Vagy esetleg eljönne még most is velem, így hogy ezt tudja vacsorázni?
Köpni, nyelni nem tudtam hirtelen. Micsoda! Ez az oka? Ezt nem értem! Tessék! Tetszek neki! Azt mondta elvarázsolom őt! Most mi legyen? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, míg ő a válaszomat várta:
- Erre most hirtelen nem tudok mit mondani. A vacsoráról meg annyit, hogy…
- Kérem jöjjön el velem.
De én ekkor már elkezdtem hátrálni és távolodni tőle minél messzebb, mert nem tudtam mit csináljak, de azért még adtam egy választ, még így összezavarodva is:
- Még nem tudom.
- Én ott fogom várni. - kaptam a választ. Igaz halottam, de én már elindultam.
Ezt most meg miért mondtam? Hisz én Sebastiant szeretem! De valahol legbelül mégis jól estek a szavai. Az hogy elvarázsolom őt. Mint minden nőnek, nekem is jól estek a szavai. De most nem is tudom, mit gondoljak erről a szituációról. Csak mentem és gondolkodtam, nem is figyeltem a körülöttem zajló eseményekre és a körülöttem lévő emberekre sem. Mentem és mentem és gondolkodtam és belebotlottam Sebastianba.
- Elnézést! – mondtam a nélkül, hogy megnéztem volna kivel ütköztem.
- Semmi baj. – mikor már megszólalt megismertem a hangot.
Nem szóltam semmit, csak mentem volna tovább, de ő ismételten megállított.
- Mi a bajod Claire?
- Bajom? – szegeztem neki a kérdést.
- Látom rajtad!
- Csak gondolkoztam és el voltam bambulva. – mondtam neki nyugodtan.
- Biztos vagy benne?
- Csak tudom nem! – csattantam fel. –Megyek, mert dolgom van! Szia!
A nélkül, hogy hagytam volna szóhoz jutni elmentem. Gyorsan felszáguldottam a szobámba és elnyúltam az ágyamon. Néztem a plafont és gondolkodtam. Az járt a fejemben vajon mégis mi van velem? Én Sebastiant szeretem, de nem hagy nyugodni, amit most a főnök mondott. Mit tegyek, menjek el? Vagy inkább nem? Veszítek vele, vagy nyerek esetleg? Lehet, egy utálatos embert ismerek meg, vagy egy teljesen más embert? Csak unatkozik és játszik velem? Vagy valóban komolyan gondolja? Végül is annyira nem rossz férfi, de van köztünk jó pár év. De vajon mégis milyen ember ő? Lehet egy olyan ember, aki csak tényleg friss példányra vágyik, de ez is megeshet, hogy éppenséggel komolyak a szándékai. Atya ég! Most mit tegyek? Most kell okosnak lennem! Menjek el vagy nem? Egyáltalán tényleg ott fog várni, vagy ha mégis úgy döntök, hogy elmegyek akkor csak átver és nem vár majd rám? Minden esetre döntenem kell, már nem sok időm van a vacsoráig.

SZERK MEGJEGYZÉSE: Sziasztok ahogy ígértem meghoztam nektek a friss részt! Igyekeztem egy kicsit mozgalmasabb részt összehozni, remélem sikerült. Kíváncsi vagyok nagyon a véleményetekre! Előre is köszönöm! J
Egyúttal szeretném megköszöni nektek, hogy ilyen sok pozitívumot írtatok, nagyon jól esett! Emellett szeretném azt is megköszönni, hogy ilyen sokan látogatjátok az oldalt. Ez azt jelzi nekem, hogy érdekel titeket, amit csinálok. Végül is ezt nektek csinálom és remélem, tetszik nektek. Tényleg még egyszer köszönöm a dicséreteket!
Jó szórakozást kívánok a fejezethez!
Puszi

Zsömi