11. fejezet

11.fejezet

Mi jöhet még?

Egy darabig csak feküdtem az ágyamban és csak néztem ki a fejemből. Végül megszületett bennem az elhatározás. Úgy döntöttem, elmegyek a vacsorára. Veszíteni nem veszíthetek semmit, legalább megismerem az igazi arcát a főnöknek. És ki tudja, talán másképp kezel majd ezután és nem fog örökösen csak lekorholni.
De felvetődött bennem a következő kérdés: Rendben, hogy elmegyek, de mégis mit veszek fel magamra? Na ez jó kérdés!
Elkezdtem kutakodni a ruháim között, hátha találok egy olyan ruhát, amire azt mondom: Igen, ez jó lesz! Addig keresgéltem, míg végül megakadt a kezem egy ruhában. Még én is meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy ezt a ruhámat elhozom magammal, nem tudom mi vett rá , hogy bepakoljam, de most pont jól jött, hogy elhoztam. Ez a ruha egy beige színű ruha volt, se túl hosszú, se túl rövid. Körülbelül a térdemig ér és egy pánt nélküli ruha. Nem egy extra darab, de az én szívemnek kedves. Elővettem és kerestem hozzá egy megfelelő cipőt és egy kis táskát is.
Elmentem gyorsan megfürödtem, majd kitaláltam, hogy csinálom meg a hajam. Mivel nem sok időm volt, úgy döntöttem, hogy besütöm és hagyom leengedve, a kicsit sem rövid hajamat. Feltettem egy ennek az alkalomnak megfelelő sminket, felöltöztem és elindultam a recepcióhoz. Mikor odaértem a főnök még nem olt ott. Ránéztem a pult mögött felakasztott órára és láttam, hogy még van pár perc 8-ig. Úgy voltam vele, hogy várok egy kicsit, és ha mégsem jön el, akkor visszamegyek. Végül is mást nem is tudnék tenni. Csak vártam és hallottam, ahogy kattog az óra, ahogy telnek a másodpercek és percek. Csak álltam és vártam. Már negyed órát késett az elvileg megbeszélt időtől a főnök, szóval úgy döntöttem, ha már ekkora palimadarat csináltam magamból, akkor most már vissza megyek. Már nyugtáztam magamban, hogy a nagy Christian Horner csak átvágott és szórakozik az emberekkel. Elindultam, amikor megállítottak:
- Claire várjon! – hallottam, ahogy fújtat, minden bizonnyal sietett. – Feltartottak, de itt vagyok. Kérem, ne hagyjon itt!
- Azt hittem, hogy átvágott!
- Szándékomban nem állna játszani magával, már ha elmondtam mit gondolok, és mit érzek, nem akarok semmit se elrontani.
Mikor kimondta egy kicsit megdöbbentem. Most megint az a férfi állt előttem, aki azon a bizonyos napon olyan szimpatikus volt nekem.
- Nem megyek el. – mondtam.
Ő elmosolyodott és olyan volt, mint akinek egy hatalmas kő esett le a szívéről.
- Köszönöm. – mondta végül.
- És hova megyünk? – kérdeztem.
- Egy ilyen gyönyörű nő csak különleges helyet érdemelhet. – s elkezdett bókolni.
Hát nagyon jól esett nekem. De szerintem ezzel minden nő így van, ha elkezdenek neki bókolni jót tesz az önérzetének.
Majd elindultunk. Autóval mentünk. Egész úton nagyon kedves volt és udvarias. Nagyon szimpatikus volt nekem most. Végül egy rövid autókázás után megérkeztünk. Udvarisan kinyitotta nekem a kocsiajtót, majd elindultunk. Egy meseszép étterembe vitt. Előre lefoglaltatott nekünk egy asztalt. Tényleg minden fantasztikus volt. Odamentünk az asztalunkhoz és helyet foglaltunk.
- Tudja Claire, nagyon örülök, hogy eljött.
- Valóban így gondolja?
- Igen, most nagyon nagy örömöt szerzet nekem.
- Kérhetnék valamit? – tettem fel a kérdést.
- Persze. – adta meg azonnal a választ rá.
- Nekem ez a magázódás a távolságtartás érzését kelti, és egyébként is már egy rövid ideje együtt dolgozunk, nem tegeződnénk inkább?
- Már én is kérni akartam. – s elmosolyodott.
Egyik pillanatban megérkezett a pincér és kihozta nekünk az étlapot. Mivel mi nem tudtunk még választani ezért hagyott egy kis időt, hogy gondolkozzunk azon mit szeretnénk enni. Csak nézegettem az étlapot. Nagyon jól hangzott minden az étlapon és bizony nagy dilemmát jelentett nekem a választás.
- Nehéz a döntés? – tette fel a kérdést.
- Hát, nem olyan egyszerű. Miért te már választottál?
- Nos én már meghoztam a döntésem.
- Nagyszerű, de azt hiszem én is. – s eleresztettem egy mosolyt, amit ő is eggyel nyugtázott.
Nemsokára meg is érkezett a pincér és mi leadtuk a rendelésünk. Majd pedig elkezdtük folytatni a beszélgetést.
- Most, hogy itt vagy meg kell kérdezzem tőled, hogy mit gondolsz rólam.
- Most még nem tudom mit gondoljak rólad. Megmondom őszintén egy kicsit összezavartál.
- Ezt, hogy érted? – kíváncsiskodott tovább.
- Rendben, ha ennyire szeretnéd tudni, elmondom. Mikor először megpillantottalak, nagyon szimpatikusnak tűntél. Emlékszek ott mászkáltál fel-alá idegesen, míg apu meg nem szólított téged. Elmondtad, hogy mi a probléma és még meg is sajnáltalak téged.
- Csak nem ezért fogadtad el az állást? – szakította hirtelen félbe a mondókámat kérdésével.
- Hát… -
- Azt hittem annyira szimpatikus voltam neked és ellenállhatatlanságomnak köszönhettem. – s elkezdett nevetni.
- Hú, micsoda szerénység. – mondtam úgy, hogy közben én is nevettem.
- Akkor miért vállaltad?
- Egyrészt valóban sajnáltalak, másrészt volt benne egy kis szimpátia is. – a harmadrészt már nem akartam elmondani, vagyis az utolsó ígéretemet.
- És megváltozott benned valami?
- Őszintén igen. Nagyon is furcsálltam azt, amikor, hogy finoman fejezzem ki magam „őrült” módjára viselkedtél velem szemben. Állandóan csak lekorholtál és egyebek. Az a kezdeti szimpátia hamar elszállt, miután kritizálgattál. Már komolyan mondom neked, hogy kezdtelek megutálni téged. Akárhányszor csak kritizáltál, egy perc alatt felidegesítettél és már kezdtem azt érezni, hogy utállak.
- És most is utálsz? – kérdezett bizakodva.
- Nem utállak, csak nem tudom mit gondoljak rólad.
- Ez legalább egy jobb kiindulási pont, mint az utálat.
Kiindulási pont? Mégis minek a kiindulási pontja? Vetődtek fel bennem ezek a kérdések.
- És most mit gondolsz, vagy miért érzed úgy, hogy össze vagy zavarodva?
- Mikor kitörtem ma, azt őszintén gondoltam. Már azon gondolkoztam, hogy itt hagyok csapot papot és elmegyek. Aztán mikor jöttél ezzel a vacsora dologgal, meglepődtem. Nem tudtam mi történt. Azon gondolkodtam, hogy most csak szórakozol velem vagy esetleg komolyan gondolod. Gondolkodóba estem, hogy egyáltalán eljöjjek-e.
- És eljöttél. – nyugtázta.
- Igen, eljöttem.
- És megbántad?
- Egyenlőre úgy érzem, hogy nem. – s mosolyogtam.
- Ez jó. – s ő is elengedett egy mosolyt.
Most úgy döntöttem, akkor én is kérdezek.
- Tudod, most az a kérdés jár a fejemben, hogy te mégis mit gondolsz rólam? És elmondtad volna valaha nekem, ha én nem török ki, hogy mit érzel irántam?

- Ravasz vagy. – s mosolygott.
- Hm ravasz, de szeretném ha válaszolnál.
- Ezek szerint nem tudok kibújni ez alól.
- Hát nem. – s bazsalyogtam.

- Rendben. Nos, azt gondolom rólad, hogy gyönyörű vagy. Egy olyan nőt ismertem meg benned, aki kiáll a véleménye mellett. Nem hinném, hogy más szembeszállt volna velem, inkább hallgatott volna. De te kiálltál és elmondtad, amit gondolsz. Addig is nagyon tetszettél és ez még jobban megfogott benned. És nem is hiszem el, hogy eljöttél, ennek nagyon örülök. Ami pedig az érzéseimet illeti, nem biztos, hogy elmondtam volna, túl értékesnek tartottam azt, hogy legalább látlak és te is fesztelenül tudsz a társaságomba lenni.
Majd kihozták a vacsorát. Nagyon finom volt az étel, s az este további részében beszélgettünk még. Nevetgéltünk és jól éreztük magunkat. Majd visszavitt és egy „Jó éjt”-el elköszöntünk egymástól. Felmentem a lakosztályomba és lehuppantam az ágyamra. Őszintén megmondva nagyon jól éreztem magam. Nevetgéltem és felszabadult voltam. Újra azt a szimpatikus embert láttam magam előtt, akit legelső nap. Nagyon kedves és udvarias volt, sokat bókolt, ami nagyon jól esett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom érezni magam. Most vacsora közben mindent elfelejtettem. Eszembe se volt senki. Egyszer se gondoltam se Hannahra se Sebastianra. Átöltöztem, lemostam a sminkem, majd bemásztam az ágyamba. Nem tudtam aludni Azon kezdtem el gondolkozni, hogy mégis ez most mi volt. Jól éreztem magam Christiannal és nem foglalkoztam senkivel csak a pillanattal. Talán ez valami olyan lehet, ami elfeledteti velem Sebastiant?
Nemsokára sikerült elaludnom.

Másnap időben ébredtem és kipihenten. Most egészen jól aludtam. Mivel ma lesz a futam, így a mai napon is lesz munkám. Kimásztam az ágyból és elkezdtem készülődni. Összeszedtem magam, megreggeliztem és elindultam. Kíváncsi voltam arra, ha találkozok ma Christiannal mit fog szólni hozzám, hogy fog velem viselkedni. Már a pályánál voltam és őt keresgéltem mindenhol. De nem találtam meg. Úgy gondoltam, nem tölthetem az egész napomat azzal, hogy őt keresgélem, a munkámmal is kell foglalkozzak. Így neki is kezdtem. Az idő gyorsan röpült, csak arra eszméltem már fel, hogy nemsokára rajt lesz. Egészen eddig pedig Christiannal sem találkoztam. Ott állam a csapat boxában és vártam a futamot. Csak nézelődtem és vártam és egyik pillanatban a látóterembe került Christian. Ő is észrevett engem, de nem jött oda hozzám, hanem elment. Ezt nem tudtam mire vélni. Miért nem jött oda hozzám, ha azt mondta tegnap, hogy tetszek neki és szerintem jól érezte ő is magát tegnap? Akkor mégis miért tette?
Majd elkezdődött a futam. Csak néztem a monitoron, s egyszer- kétszer feltűnt a képernyőn Sebastian is. Egyszer félrepillantottam, s itt láttam Hannaht is. Ő nem jött oda hozzám, mert tudja, hogy haragszok rá, de ha még ide is jött volna én akkor sem beszéltem volna vele. Még mindig zavart, hogy kibeszéltek Sebastiannal. És pont Sebastiannal! Még jó, hogy azt nem tudja, hogy őt szeretem. Néztem a futamot és izgultam is ugyanakkor, nem másért, mint Sebastianért. Mikor véget ért, elmentem a sajtószobába, hisz mind a két pilótánk az első három helyen belül végzett. Igaz a rajthoz képest annyi volt a változás, hogy Sebastian lett az első és Mark pedig a második. Őket Fernando Alonso követte.
Én már ott voltam a riportszobába és vártam, hogy beérkezzenek a pilóták. Láttam a monitoron, hogy a pódiumon állnak, majd megszólaltak a himnuszok. Miután minden megvolt, a díjátadástól kezdve a pezsgőzésen át, elindultak ide a fiúk. Ott ültem a székemben és egyszer csak befutottak ide. Sebastian azonnal rám nézett én pedig őt. Tartottuk a szemkontaktust, de próbáltam érzelemmentes lenni. Szerencsére gyorsan végeztek, majd mindenki ment a saját dolgára. Bíztam abban, hogy hátha találkozok még Christiannal. De ez nem így történt. Azóta nem találkoztam vele, mikor még a rajt előtt láttam. Estére tervezett a csapat egy bulit, hogy megünnepeljék a hétvégi sikert, de nekem ehhez semmi kedvem nem volt.
Miután végeztem a mai munkámmal, gyorsan összepakoltam a bőröndöm, majd elindultam haza. Leértem a recepcióhoz, majd kijelentkeztem. Hívtam egy taxit és a reptérre vitettem magam. Sikerült a legelső haza tartó gépre jegyet szereznem és miután mindennel végeztem felszálltam a repülőgépre. Egy kicsit szomorú voltam. Emellett persze összezavarodott is. Nem tudtam, hogy most mire véljem ezt a viselkedést a főnökömtől. A vacsorán, ahogy már említettem nagyon jól éreztem magam és úgy vettem észre ő is hasonlóképp érezte magát. Ma viszont mikor egyszer találkoztunk oda se jött hozzám. Ezt most mért tette? Talán annyira elfoglalt lett volna? Á, dehogy, hisz annyi ideje neki is lehetett, hogy odajön hozzám és legalább odaköszön! Gondolkoztam, majd elaludtam. Arra ébredtem, hogy szóltak, hogy nemsokára leszállunk.
Megérkeztem haza. Végre! Miután a csomagom is összeszedtem, hívtam egy taxit, majd hazamentem. Végre otthon voltam. A bőröndömet begurítottam a hálószobámba és mivel már nagyon késő volt, gyorsan átöltöztem és befeküdtem az ágyamba.
Másnap reggel későn ébredtem. Már 10 óra volt. Máskor nem szoktam eddig aludni. De nagyon jól esett, hogy pihentem. Nyújtóztam egyet az ágyon, majd felöltöztem. Elraktam az ágyam és elindultam egy teát csinálni. Hamar megittam, de enni nem ettem semmit. Ezután a bőröndömből kezdtem kipakolni. Pár órámba belekerült. Nem volt semmihez kedvem és elég lelassult voltam ma.
Már délután 4 óra volt, amikor csöngettek. Vajon ki lehet? Szegeződött bennem ez a kérdés. Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Nagy meglepődésemre Hannah állt az ajtóban.
- Miért jöttél? – kérdeztem tőle.
- Beszélnünk kell Claire! – s hirtelen könnybe lábadt a szeme.
Megesett rajta nagyon a szívem így behívtam.
- Gyere be.
- Köszönöm. – mondta szipogva.
- Üljünk le a kanapéra. – majd leült én pedig, mint jó házigazda kérdeztem. – Hozhatok neked valamit inni?
- Egy pohár vizet kérhetnék?
- Persze. – s mentem is a konyhába és már hoztam is neki.
Leültem mellé a kanapéra majd sírva elkezdte a mondandóját.
- Claire, kérlek ne haragudj rám! –kezdte így.
- Hannah, nagyon rosszul esett nekem, amit tettél.
- Tudom, de kérlek, ne haragudj.
- Jó, de ezért sírsz?
- Nem. Baj van Claire!
- Mi a baj? – tettem fel a kérdést.
- Valakinek el kell mondjam. És én benned bízok meg a legjobban.
- Jó, de mi a baj Hannah?  Megijesztesz!
- Szerintem Sebnek van valakije!
- Micsoda? – ez még engem is meglepett. – Ezt miből gondolod?
- Nem tudom, úgy érzem már nem szeret. Néha olyan furán viselkedik velem.
- Hogy érted, hogy furán viselkedik?
- Van olyan, hogy odabújok hozzá, s néha úgy érzem csak kényszerből ölel át, mintha valaki mást képzelne a helyembe. Attól félek, hogy nem szeret és mást szeret. És félek attól is, hogy van valakije.
- Jaj, Hannah! Nyugodj meg! Szerintem szeret téged! – mondtam ezt, holott én is elgondolkoztam rajta. Sebastian más valakit szeretne?
- Jaj, drága barátnőm én nagyon félek!
- Nyugodj meg! – bátorítgattam.
- Tudod, nekem Seb nagyon fontos. Ő hozott vissza az életbe!
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem értetlenkedve.
- Sebet én nem most ismertem meg. Mi már régen is együtt voltunk. Mikor megtörtént a balesetem, nagyon mély ponton voltam. Azt hittem akkor, hogy romba dőlt az életem. Depressziós lettem és úgy éreztem mindaz tönkrement, amiért annyi éven át dolgoztam. És akkor megismertem. Már akkor beleszerettem és ő rángatott ki és az iránta érzett szerelmem a rosszból. Ő motivált abban, hogy újra összeszedjem magam. 2 évig együtt voltunk, aztán valami megváltozott. És akkor elváltak az útjaink. Nagyon megviselt engem. Megint a padlóra kerültem, de valahogy visszamáztam. Aztán nemrégen megint találkoztunk. És megint összejöttünk. És most, hogy ezt érzem, félek, hogy megint a padlóra kerülök. – s elkezdett zokogni.
Én nagyon megsajnáltam és már nem foglalkoztam azzal, hogy ő megbántott. Megöleltem ő pedig csak zokogott.
- Nyugodj meg Hannah!
- De van még más is!
Vajon mi lehet még? Rögtön ez a kérdés szegeződött bennem.
- Mi? – kérdeztem értetlenkedve.
- Lehet, hogy terhes vagyok!
Mikor ezt kimondta sokkolt a hír! Hannah lehet terhes! Nem szóltam semmit és az arcomon is a megdöbbentség látszódott.
- Hogy érted, hogy lehet? Még nem biztos?
- Még nem. Tudod, sokat késik és attól félek, ha nem jön meg akkor terhes vagyok.
- De tesztet csináltál már?
- Igen, kettőt is, az egyik pozitív a másik negatív lett.
- És orvosnál voltál?
- Ha valóban terhes vagyok, akkor még nem mutatható ki. Nem tudok mást tenni, csak várni még.
- Ehhez nem tudok hozzászólni.

Ő még mindig csak sírt, én pedig nem tudtam mit mondani. Mi van akkor, ha valóban terhes? És mi van akkor ha Sebastian valaki mást szeret? És ki az akkor akit egyáltalán szeret? Még nyugtatgattam egy kicsit majd lassan elment. Mondta, hogy a jövő hétvégén nem lesz ott a futamon és arra kért , hogy figyeljem néha Sebastiant, és ha bármi árulkodó jelet látnék, szóljak neki. Miért tőlem kér ilyeneket? Engem is ledöbbentett, amit most hallottam. Miután ő elment visszaültem a kanapéra és csak gondolkodtam. 


SZERK MEGJEGYZÉSE:Sziasztok!
Sikerült meghoznom a friss részt! Először is nagyon szépen köszönök minden véleményt csak annyit tudok mondani, nagyon jól esnek a szavaitok.
Ami a friss részt illeti. Igyekeztem minél jobbat alkotni. Sajnos nem voltam valami szuperül és remélem, hogy ez nem nyomta rá annyira a bélyegét a fejezetemre!
Remélem tetszeni fog nektek! Szívesen fogadom a véleményeiteket! :)
Jó szórakozást a fejezethez!
Puszi
Zsömi