9.fejezet

9. fejezet

Csak egy dolgot szeretnék…

Másnap úgy ébredtem mint akin körülbelül egy úthenger ment át. Fáradt voltam, mert az esti alvás egyáltalán nem nevezhető alvásnak, inkább csak hánykódás volt, balra-jobbra forgás az ágyban, gondolkodás és sírdogálás. Emellett a fejem is fájt, ráadásul még a kedvem sem volt felhőtlen. Kimásztam az ágyból és a tükörbe nézve megijedtem saját magamtól. A hajam kócos volt, szanaszét állt, a szemfesték elfolyva rajtam, nem voltam valami szuper látvány.  A földről felkaptam a telefonom és láttam rajta, hogy van körülbelül vagy hat nem fogadott hívásom. Vajon kinek hiányozhattam ennyire. Meglepetés ért, mert mindannyiszor Sebastian keresett. Érdekes ennyire hiányzom neki, mikor ott van vele Hannah? De már egyáltalán nem érdekel. 
Szóval visszatérve szörnyen néztem ki. Így viszont dolgozni sem mehettem. Így azonnal a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megfürödtem, rendbe szedtem magam és ahhoz képest, hogy hogy néztem ki reggel most olyan voltam, mint akit kicseréltek. Igaz a szemeim egy kicsit táskásak voltak az alvatlanságtól, de igyekeztem rajtuk segíteni egy kis alapozóval és sminkkel. A mai napon szerencsére csak egy szabadedzés lesz, és nem kell sok időt töltenem a boxban. El is indultam hát, bízva abban, hogy minél hamarabb letudom a munkanapom. Kiléptem a szobából és a folyosón összefutottam azokkal, akiket a mai nap egyáltalán nem szerettem volna látni, vagyis Sebastiannal és Hannahval. Persze ők semmit sem tudnak a bennem zajló érzésekről így úgy kezeltek mintha semmi bajom nem lenne. Jöttek kéz a kézben, Hannah fülig érő szájjal és utánam szólt, hogy várjam meg őket. Nos, ezt az egyet nem szerettem volna megtenni, de mivel meghallottam, hogy nekem szólnak és hátra fordultam nem mehettem tovább.
- Szia Claire! – köszöntött Hannah.

- Sziasztok!

- Már mész is dolgozni? –kérdezősködött.
- Igen, ez az, ami elől nem tudok menekülni. –adtam választ.
- Ma ráérsz majd egy kicsit? Tudod, jó lenne beszélgeti egyet.
- Még nem tudom, attól függ mennyi munkám lesz.
- Kérlek, csak egy órácskát szakíts rám, úgyis már olyan régen beszélgettünk és hiányoztál barátnőm!
Barátnőm. Hát igen. Erre most mit is mondjak? Nem akarok bunkó lenni és ő tényleg a barátnőm és ő nem hibás azért, hogy most ilyen rossz a kedvem.
- Rendben. Majd megkereslek, és akkor beszélgetünk majd egy kicsit.
Közben pedig odaértünk a lifthez. Ők beszálltak, de én meghátráltam. Nem akartam velük egy légtérben lenni.
- Te nem jössz? – kérdezett Hannah.
- Nem. A szobámban hagytam a telefonom. – adtam választ, s közbe matattam úgy a zsebeimbe, mint aki a telefonját keresi.
- Ja, akkor majd beszélünk, szia.
- Sziasztok.
Dehogy is hagytam ott a telefonom! De ez egy, jó kifogásnak tűnt. Igazából az is érdekes volt, hogy Sebastian meg se szólalt egész idő közben, sőt rám se nézett, olyan volt, mint akinek bűntudata van. De miért lenne neki bűntudata? Sőt az is érdekes volt, hogy amikor Hannah barátnőmnek nevezett, hirtelen felkapta a fejét, mint aki nem tudja, hogy mi barátnők vagyunk. Hát most akkor már ezt is tudja. Szerencsére a lift elment és úgy döntöttem, várok pár percet, majd elindulok. Nem szeretnék még egyszer összefutni így együtt velük. Azért sem mert vegyes érzések kavarognak bennem. Egyrészt fáj őket így látni, másrészt meg örülök, mert Hannah valóban a barátnőm és megérdemli, hogy boldog legyen. Így ezért kínos nekem a társaságuk. De azért azt sem tehetem meg, hogy mindig elkerülöm őket, mert előbb-utóbb furcsa lesz nekik is és talán rájönnek majd az okára. Én pedig azt nem szeretném. Nem akarok még egy picikét sem a kapcsolatukba beleavatkozni. Megnyomtam a liftet hívó gombot, majd kinyílt előttem az ajtó. Beszálltam és elindultam lefele. Miután kiszálltam, utamat a pályára vettem és elkezdtem a mai munkanapom is.
A csapat tagjai most is, mint mindig sürögtek-forogtak és készülődtek nagyban a szabadedzésre.
Így zajlott ez órákon keresztül, mindenki a munkáját végezte. Én is ezen fáradoztam s végre el tudtam a gondolataimat is terelni. Közbe-közbe persze elcsevegtem a csapat tagjaival és ahhoz képest, hogy hogy indult a reggelem most még nevetgélni is tudtam velük. Igaz nem volt nehéz dolguk abban, hogy mosolyt csaljanak az arcomra. Komolyan olyan viccesek tudnak lenni, sokszor piszkálják egymást is és néha egy kicsikét meg is szívatják egymást. Igazán vicces fickók. Épp egy poén közepén tartottak és én voltam az a szerencsés, aki megszemlélhette, miként készülnek egy újabb dobásra, amikor Sebastian is odajött.
- Beszélnünk kell. – súgta oda halkan
- Sajnálom, most nem érek rá. – válaszoltam.
Igazából hazudtam, mert ráérek, de el akarom őt felejteni és csak a szükséges kontaktust megtartani vele.
- Rendben, akkor majd később. – s ezzel elment
Én egy picit elszontyolodtam, mert szívem szerint eltöltöttem volna vele kettesben egy kis időt, de ő nekem nem közömbös, és ha el akarom felejteni akkor kerülnöm kell őt. Igyekezetem gondolataimat visszarázni a helyes körforgásba és inkább ismételten a szerelők viccelődésére kezdtem koncentrálni. Szerintem azért Sebastian is észrevette, hogy nincs is nekem semmi dolgom, csak őt akartam lerázni, mert pár méterrel arrébb állt és engem nézett, én pedig onnan tudom, hogy odapillantottam én is. Azt hittem egy másik momentumban, hogy ugyanazt fogom látni, mint az előbb. Sebastiant, aki engem néz. Ehelyett ott állt Hannahval és épp egymást ölelték. Én pedig szemből moziztam mindezt. Sebastian miközben Hannah ölelgette fel- felpillantott a válla mellől és engem nézett. De ne engem sasoljon, foglalkozzon a kedvesével! Megcsóváltam enyhén a fejem, elfordítottam majd odébb álltam, mintha nem is vettem volna őt észre. Elmentem úgy éreztem jobb nekem, ha nem látom őket. Elmentem inkább a kávézóhoz, hogy egy kávét megigyak. Ott összefutottam apámmal
- Szia apu!
- Szia lányom! Valami baj van?
Persze, hogy bajom van, de úgy érzem, ezt neki nem tudnám most elmondani.
- Az élet a bajom.
- Úgy látszik akkor komoly dolog.
- Hát…
- De azt is látom, hogy nem akarsz róla beszélni.
- Haragszol ezért?
- Nem haragszok. Megértelek, hisz nem lehet úgy viselkedni egyik pillanatról a másikra mintha nem történt volna semmi, és azt a sok évet se lehet elfelejteni egykettőre.
- Köszönöm.
- Ugyan már ez az apák dolga! De ha bármi van, tudod, hogy megtalálsz!
- Tudom.
- Vigyázz magadra kislányom! Szia
- Ne aggódj, vigyázok! Szia

Alig hogy elbúcsúztam tőle, máris kaptam magamnak másik társaságot. Nem mást, mint Sebastiant.
- Úgy látom, most ráérsz. Beszélhetnénk.
- Sajnálom, de rosszul látod! – s elindultam, mire ő megragadta a karom.
- Claire!
- Sebastian! – kirántottam a karom az ujjai szorításából majd elmentem.
Az idő már ott járt, hogy csak egy óra volt hátra a szabadedzésig. Most nem volt dolgom és láttam, hogy Hannah is csak elvan úgymond a boxba, elesett lányként áll. Odamentem hozzá és úgy gondoltam akkor most essünk túl a beszélgetésen.
- Szia Hannah ráérsz most?
- Jaj Claire! Úgy örülök neked! Persze hogy ráérek! Itt állok, és úgy érzem magam, mint egy idegen itt!
- Gyere akkor te idegen, üljünk le és beszélgessünk!
Elindultunk a kávézóhoz és leültünk egy szabad asztalhoz. Leadtuk a rendelésünket és hamar ki is hozták.

- Akkor mesélj Claire! Mindent tudni akarok! Mi történt veled?
- Az nem lesz rövid idő, ha mindent elmesélek. Inkább dióhéjban. Miután elváltak útjaink velem elég sok minden történt. Elkezdtem egy másik iskolát, így újságíró lettem így itt tudok dolgozni. Már régóta nem táncolok, sajnos abba kellett hagynom. A szomorú események sem maradtak ki az életemből, ugyanis édesanyámat elvesztettem. Most volt egy éve, hogy meghalt. Apámat megkerestem és egy véletlennek köszönhetően most itt dolgozok.

- Akkor nem volt eseményhiányos ez a pár év!
- Hát nem! És veled mi történt?
- Miután befejeztem az iskolát, maradtam a színház világában és kaptam pár darabban főszerepet. Aztán megsérültem. Tudod úgy éreztem akkor, hogy vége mindennek, azt hittem a karrierem kettétört. De szerencsére nem így történt. Összeszedtem magam és ismételten kaptam szerepeket, így most a karrierem töretlen szerencsére.
- Ennek örülök.
- És most, hogy Sebastian is itt van nekem, egyszerűen mondva minden tökéletes!
Nagyon rosszul estek a szavai. De igazából jó látni, hogy boldog.
- Tudod Claire ő egy olyan férfi, akiről mindig is álmodtam. El sem tudom képzelni, hogy lehettem ilyen szerencsés, hogy kikapjam. Nagyon- nagyon szeretem, és olyan jó vele lenni!
Ez még keményebb volt, mint gondoltam. Ő szinte sugárzott a boldogságtól én pedig pont az ellenkezőjét éreztem. Ez meglátszott rajtam, mert rá is kérdezett.
- Látom rajtad barátnőm, hogy valami nincs renden. Mond el kérlek! Bennem megbízhatsz!

- Nincsen semmi bajom. – s közben elkezdtem a csészét babrálni.
- Tudom, hogy rég beszéltünk már, de te nem ilyen voltál! Ennyire azért még ismerlek.
- Tudod Hannah megváltoztam. Más ember lettem. Én ezelőtt mindig is egy optimista ember voltam, aki fülig érő szájjal közlekedett, mindig nevettem, de ez megváltozott. Hamar át kellett értékeljem a dolgokat. Rá kellett jöjjek, hogy mik azok a dolgok, ami igazán értékesek. Sajnos beláttam és megtapasztaltam, hogy mennyire nehéz az élet és milyen mulandó. Régen mindig azt hittem az a legfontosabb, hogy ha csillogok a rivaldafényben, de már rájöttem nem ez. Rájöttem, hogy a legértékesebb dolog az idő, és arra is, hogy ezzel nem mi rendelkezünk, és olyan hamar változhatnak a dolgok, hogy azt szinte fel se fogjuk. De amúgy igazad van, nem vagyok valami jól. Őszintén megmondva sokat szenvedek és ez sajnos nem most kezdődött nálam. Tudod beleszerettem valakibe, aki nem lehet az enyém. Igen eddig azt hittem ez nem történhet meg velem, én vagyok a nagy Claire Ecclestone aki nyitott szemmel közlekedik és nem követ el soha ekkora szarvas hibát. De úgy tűnik épp pislantottam egyet, amikor ez bekövetkezet. És az a legrosszabb, nagyon fáj nekem és igazából ezt az illetőt nem régóta ismerem és mégis beleszerettem, vagyis én így hiszem.
- Jaj, drága Clairem! Én nem tudtam mennyi minden történt veled.
- Tudod ez csak a dióhéjas verzió. De tudod az a legrosszabb az egész életemben, hogy bizonytalanságban élek most. Attól tartok, hogy valami bajom van, és nem tudom mihez kezdek ,ha ez valóban beigazolódik.
- De mitől félsz?
- Erről inkább most nem beszélnék jó?
- Jó. –csönd következett majd ismét megszólalt Hannah. Szerintem látta, hogy erről még neki se fogok beszélni. Így inkább mással jött. - De mindjárt kezdődik a szabadedzés!
- Tényleg. –s néztem az órámra. – Menjünk is!
Rendeztem gyorsan a számlát majd elindultunk vissza. Hannah megkért arra, hogy nézzem vele végig a szabadedzést. Mihelyst kigördültek az autók láttam rajta, hogy az arca teljesen megváltozott. Feszült lett, izgult nagyon Sebastian-ért. Pontosan tudtam milyen érzések kavarognak benne én is nagyon féltettem őt.
A szabadedzést Sebatian az első helyen zárta. Hannah nagyon boldog volt, rettentően büszke volt kedvesére. Miután véget ért a szabadedzés persze következett az én munkám.
Eddig mindig is élveztem ezt a részt, most viszont legszívesebben menekültem volna az emberek elől. Ilyenkor mindig Sebastian-t figyeltem most viszont nézelődtem össze-vissza csak nehogy véletlenül is a tekintetünk egymásra találjon. Hiába igyekeztem azonban volt egy-egy olyan pillanat, amikor már nem bírtam és ösztönösen őt néztem, de mihelyst ő is rám nézett minta csak egy automatikus beállítás lett volna elfordítottam a fejem. Nagyon nehéz volt most ez az idő, amit itt töltöttünk és mikor véget ért fellélegeztem, olyan olt mintha csak most kaptam volna először levegőt. Úgy éreztem mára végeztem és mivel semmihez sem volt kedvem, elindultam a lakosztályomba. Már a recepciónál jártam, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn ez szerepelt: „drága főnök”. Vajon mit akarhat? Járt ez a kérdés a fejemben. De ahhoz, hogy ezt megtudjam fel kellett vegyem a telefonom.
- Tessék Claire vagyok.
- Beszélnünk kell! A kávézónál találkozzunk 10 perc múlva.
- Rendben.
Majd letette. Még annyit se nyögött ki, hogy visszhall, csak lecsapta. Hát érdekes egy alak. Még az kell, hogy bunkóskodjon. Komolyan mivel érdemeltem ki ezt a csapást? Csak hogy tiszta legyen a csapás alatt a „kedves” főnökömet értem. El is indultam vissza a kávézóhoz, nehogy még az is baj legyem, ha 1 percet is kések. Mikor odaértem nem kellett sokáig keresgetnem. Ott ült már az asztalnál. Odasétáltam és máris elkezdte:
- Holnapra meg kell szervezzen egy sajtótájékoztatót!

- Tessék?
. Igen, holnap fogjuk bejelenteni, hogy Mr. Marshall is támogató lesz.
- Szuper.
Mégis mi a francot képzel ez? Nem ez volt megbeszélve!
- Valami gond van? – szegezte nekem a kérdést.
- Gond, ó ugyan miért lenne gond? Csak annyi, hogy nem holnapra volt ez tervezve!
- Hát a terv változott!
- Még jó, hogy időben értesültem! Megyek is, mert akadt egy kis dolgom. – majd felálltam és elmentem. Komolyan úgy fel tud idegesíteni, hogy ez már nem igaz! Mindig bekavar valamit és mindig én szívok miatta! De nem sokáig leszek én itt! Ez már tuti! Csak jöjjön vissza a régi sajtós és még a nyomomat se fogják látni. Végül is nincs miért itt maradni. Apámmal tudok majd máskor is találkozni, Sebastiant el akarom felejteni, szóval nincs akadály előttem. Már a szobám előtt jártam, majd beléptem. Elkezdtem a papírokat keresgélni, amire szükségem van. Fel akartam hívni Adam-et, mert egy részletet meg kellett vele beszéljek. Kikaptam a telefonom a zsebemből, de az történt, amire nem számítottan. A telefon kiesett a kezemből. Leesett a földre és több darabra hullott. A kezem pedig anélkül, hogy irányítani tudnám önálló életre kelt. Elkezdett ismételten remegni. Úgy tűnik ez már több mint puszta idegesség! Attól félek be fog következni az, amitől a legjobban félek!

SZERK MEGJEGYZÉSE: Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat! Csak ismételni tudom magam, iszonyatosan jól esnek!
Meghoztam a következő részt, s csak annyit szeretnék ezzel kapcsolatosan mondani, hogy miután ezt a részt elolvassátok egy újabb nyitott kérdés merülhet fel. Annyit akarok még, hogy eddig a történet körülbelül egy autópálya gyorsasági szinttel haladt, most viszont át fog váltani forma 1-es tempóra. Hamarosan újabb érdekes dolgok fognak bekövetkezni, és nemsokára minden kérdésre válasz is születni fog.
Még annyit, hogy igyekszem hetente két részt hozni nektek, várhatóan keddi és pénteki napokon. Remélem sikerül ezt az elképzelésemet majd megvalósítani.
Még egyszer köszönöm a dicséreteket és most is kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Jó szórakozást!
Puszi

Zsömi