Sziasztok!
Szeretném megköszönni az előző részhez érkezett véleményeket!
Nem akarom rabolni az időtöket, csak annyit szeretnék szólni a friss részről, hogy amolyan felvezető rész lesz az elkövetkező momentumokhoz.
Jó szórakozást!
Remélem tetszeni fog nektek és megléptek néhány véleménnyel.
Puszi
Jó szórakozást!
Remélem tetszeni fog nektek és megléptek néhány véleménnyel.
Puszi
65. fejezet
Kérdőjel
Egy
szerkezet minden eleme meghatározott szerepet játszik. Előre bekalkulált feladatot
lát el, azért hogy minden pontosan működjön és a gép is a rendeltetésének
eleget tudjon tenni. A szerkezet a tökéletes feladatellátásra van bekalkulálva,
mondhatjuk akár így is. Az életünk is egy szerkezet irányítja, legalábbis
hasonlít hozzá. Mindennek megvan a maga jelentése, minden okkal történik. A
bennünk rejlő kis elemek végzik dolguk. Előfordulhat azonban, hogy hiba csúszik
a gépezetbe. Ilyenkor a rendszer felborul és minden megváltozik.
Új emberek lépnek az életembe és ismételten új értelmet nyernek az egyes momentumok. A kis fogaskerék az én szerkezetemben lett hibás, s jelenleg keresem a megfelelőt, amivel tudom azt pótolni, hogy minden újra a régi kerékvágásban működhessen tovább.
Új emberek lépnek az életembe és ismételten új értelmet nyernek az egyes momentumok. A kis fogaskerék az én szerkezetemben lett hibás, s jelenleg keresem a megfelelőt, amivel tudom azt pótolni, hogy minden újra a régi kerékvágásban működhessen tovább.
Azzal, hogy
azt mondom nem az állt az ajtóban akire vártam, finoman fejeztem ki magam.
Olyan személy állt, akit életemben még akkor láttam talán másodjára, s már az
első „találkozásunk” is furcsa volt. Nem is tudtam mi mondjak. Hogy szóljak
hozzá? Mit mondjak neki? Szemügyre vettem őt. Volt a kezében egy fénykép, s
amikor megpillantottam azt, kezével eltakarta, majd amikor kisebb mozdulatot
tettem és nyitottam az ajtón elfordította előlem. Ránéztem hátha arckifejezése
bármit is mond nekem, de még ő is meglepődött. Mintha nem is gondolt volna bele
abba, hogy az ajtó túloldalán fogok állni, miután ő csengetett és felkeresett
engem. Tett egy lépést és meghátrálni kezdett. Az a nő állt az ajtóm túloldalán,
aki talán egy kérdőjelet megoldhat, aki ott volt a boltban korábban egy
férfival és olyan furcsán nézett rám, akiről és úgy éreztem most nem mehet el
innen. Tudni akartam mit keres itt és miért keres engem.
- Várj! – állítottam meg, de ő attól, hogy megszólítottam megrémült és még pár lépést tett hátrálásként.
Egyszer csak gondolt egyet és elkezdett lemenni a lépcsőn. Hirtelen gondoltam egyet, majd gyorsan lekaptam a kulcsom az akasztóról és miután becsaptam magam mögött az ajtót siettem az előbb még itt lévő fiatal nő után. Azt se tudtam ki és mit akar tőlem, de valami azt súgta utol kell érjem. Amint észrevette, hogy sietek utána gyorsított a léptein. Úgy éreztem nem érem utol, de nagyon igyekeztem. Amikor már a lépcsőfokok utolsóit tettem meg láttam, hogy Christian segít rajta.
- Várj! – szóltam megint neki. Ekkor felém fordult, majd kicsusszantotta karját Christian kezei közül és gyorsan kilépett a lépcsőházból.
Elviharoztam Christian mellett utána. Nem tudta párom miért rohanok a nő után és egyáltalán ő miért fut előlem. Mire kiértem a nő már eltűnt a tömegben. Azt se tudtam merre ment. Az utcán sétáló emberek között nagyon könnyen el tudott vegyülni. Miért jött el, ha csak így elment? Ki ő és mit akart tőlem? Csak ezek és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben. Kezeimmel beletúrtam a hajamba és hátrafésültem azt, majd fújtattam egy nagyot. Kezeim az arcom elé tettem, majd végighúztam azokat bőrömön. Ezután előre hajoltam és fújtam még egy kicsit, majd leguggoltam. Rövidke idő múlva felálltam, majd kis csalódottságot érezve visszamentem a házba. Christian még mindig ugyanott állt, mint korábban, de a kezében ekkor szorongatott valamit.
- Ez meg mi volt? – kérdezte tőlem.
- Én sem tudom. – vontam meg a vállam. – Csöngettek, kinyitottam az ajtót és ez a nő állt előttem. Meg voltam lepődve, nem tudom ki, de ő is úgy állt velem szembe, mint aki nem is gondolta volna, hogy én fogok ajtót nyitni. Már láttam egyszer őt, de akkor is hasonlóképpen nézett rám. Láttam, hogy szorongat egy képet, amit miután észrevettem eldugott előlem. Aztán meg meghátrált és elindult én meg utána futottam, de amint látod nem értem utol. – vázoltam fel a történteket.
- Épp beléptem amúgy, amikor belém szaladt és ütköztünk. Nem gondoltam, hogy épp előled siet ennyire. – ecsetelte ő is.
- Már mindegy. – léptem közelebb hozzá, ő pedig adott egy puszit. Ekkor szenteltem csak nagyobb figyelmet annak, amit a kezében tartott.
- Ez micsoda? – kérdeztem és nyúltam a kezében lévő kép irányába.
- Ja, tessék. – nyújtotta nekem én pedig megfogtam. – Ezt most vettem fel a földről, ez a nő hagyta el. Még nem néztem meg ki van rajta. – de mire ő ezt kimondta addigra én már megfordítottam a fényképet. Nem tudtam megszólalni. Édesanyám volt a képen. Szemembe azonnal könnyek szöktek és próbáltam valamiféle képet összerakni a fejemben. Egyáltalán nem számoltam ezzel a lehetőséggel, hogy őt fogom viszont látni a fotóról.
- Mi az? – érdeklődött Christian miután látta, hogy szótlanul és már majdnem sírva nézem azt a bizonyos fényképet. – Claire! – próbált visszarázni a valóságba.
Nem mondtam semmi, egyszerűen csak odaadtam neki a fényképet, hogy ő is lássa azt, amit én. Az ő arcán is a megdöbbenést láttam, amikor felfedezte ki az a nő, akinek a képét a kezében tartja.
- Ő az édesanyád. – jelentette ki, amire én egyszerűen csak bólintottam. Így adtam meg a válaszom neki. – De ki ez a nő? És miért volt ez a kép nála? – kérdezte tőlem, de erre a választ én sem tudtam. Szipogtam egyet, majd megtöröltem a szemem és összeszedtem magam.
- Nem tudom. – vettem el tőle újra a fényképet. – Nem tudom ki ő, de köze van anyához. Nem véletlen, hogy eljött ide és az sem, hogy ez nála volt. – vontam le a következtetéseket és néztem rá. – Volt valaki, aki anyu sírjához mindig tett egy virágot a születésnapján. Sokáig azt hittem apám az, de kiderült nem. Egyszer pont akkor voltam ott, amikor az idegen is, de eltűnt előlem. Szerintőm ő az. – mondtam el azt, amit ős már eddig is tudott. Mégis úgy éreztem még egyszer ki kell mondani a tényeket, s így talán valamiféle kép is kialakulhat. - Csak nem tudom mi a köze anyához és hozzánk.
Christian magához húzott és megölelt. Összekapartam magam, majd felsétáltunk a lépcsőfokokon. Kinyitottam a lakás ajtaját. Ahogy beléptem furcsa illatokat éreztem. Hirtelen beugrott a főztömnek lehet csak ilyen illata. Berohantam a konyhába, de már késő volt. Egy része kifutott, másik pedig finoman kifejezve odakozmált a főzésem eredményének és gyakorlatilag dobhattam is ki, amit csináltam. Ez nem az én napom volt. Lekapcsoltam a tűzhelyet, majd idegesen fogtam magam és kiöntöttem mindent. Christian meglepődve nézett rám és sikerült megmentenie, ugyanis majdnem leforráztam magam.
- Add ide. – fogta magát majd elvette nagy nehezen tőlem az edényt.
Beletette ezután azt a mosogatóba, én pedig elkezdtem takarítani a tűzhelyet. Viszonylag hamar végeztem vele, ő pedig segítség volt számomra, hisz az edényeket takarította el. A szivaccsal a kezemben lépkedtem felé és miután ledobtam azt a mosogató szélére felé fordultam és kérdeztem tőle.
- Mondd, miért vagyok ennyire szerencsétlen?
- Nem vagy az. –szorított ismételten magához.
Átkaroltam őt, ő pedig adott egy puszit a homlokomra.
- Meg akarom tudni ki ez a nő. – jelentettem ki.
- Meg fogod. – mosolygott rám biztatóan. – Figyelj… - kezdett neki a mondandójának.
Kicsit megijedtem olyan fura lett az arckifejezése. Figyelmem rá szegeztem és hallgattam mit akar mondani.
- Azt akarom mondani, hogy menjünk el innen.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem meglepődve.
- Holnap lesz a szüleimnek a házassági évfordulója. Anna hívott már a hétvégén, hogy mindent megszervezett és vár minket. Nézd, én szeretném, ha együtt mennénk el. Egy kicsit kilépnénk ebből a pillanatnyi helyzetből. Szerintem jót tenne, ha elmennénk pár napra. A szüleimmel is találkoznál, és szükségem lenne rád. Tudod, hogy nem épp a legjobb a viszonyunk a szüleimmel és jó lenne, ha ott lennél, mint a támaszom. Eljössz velem?
Elmosolyodtam és megadtam a válaszom.
- Persze. Mikor indulunk és mivel megyünk? – kezdtem kérdezősködni.
- Holnap kora reggel. Úgy terveztem, hogy autóval utaznánk. Elég hosszú lesz az út, pár óra, ezért is kell, hogy reggel induljunk.
- És mennyi időre megyünk?
- Pár nap. Amennyi szükséges. – mosolyodott el.
- Szükséges? – kérdeztem érdeklődve.
- Ameddig jól érezzük magunk. Egy kicsit pihenünk és elfelejtünk mindent. Szeretném, ha csak veled illetve magunkkal tudnék foglalkozni, kényeztetni akarlak és veled tölteni az időm.
- Az jó lenne.
- Szerintem jót tenne a kapcsolatunknak. – nézett mélyen a szemembe, megfogta kezem és a szájához emelte majd kézfejemre adott egy puszit.
- Egyet értek veled.
- Örülök neki, hogy együtt megyünk.
Ismételten magához húzott és megölelt. Én pedig elnevettem magam.
- Mi olyan vicces? – kérdezte tőlem.
- Mit fogunk enni? Gyakorlatilag most folyt le a lefolyón, amit főztem. – terelődött hirtelen teljesen másra a téma.
- Rendelünk valamit! – jelentette ki.
- Rendeljünk kínait! – amikor kimondtam azt a bűvös szót, hogy kínai Christian arca megváltozott és sugallta, hogy kérlek, csak azt ne rendeljünk. – Azt hiszem, inkább pizzát rendelek. – jelentettem ki.
- Az jó lesz. – mondta vidáman.
- Elárult az arcod. – mosolyodtam el és kacsintottam rá, majd megkerestem a telefonom és kihorgásztam a szórólapok közül az egyik pizzériáét.
Tárcsáztam és rendeltem. A biztosított időn belül megérkezett a rendelésünk. Hoztam mind a kettőnknek egy tányért, majd lehuppantunk a kanapéra és némi televíziózás közbe fogyasztottunk. Viszonylag hamar elpusztítottuk a pizzát, majd ezután egymás karjaiba bújtunk és folytattuk, amit addig is csináltunk. Gondolatban kicsit elkalandoztam. A másnap járt a fejemben. Eljön majd a pillanat, amikor találkozhatok a családjával és megismerhetem a szüleit. Azokat, akiket ő szeret, de valami mégis hibázik a kapcsolatukban. Eljött az idő és kicsit bele tudok látni az életébe. Megérthetem őt. Ráadásul igaza van, egy mókuskerék az életünk. Folyton ugyanaz pörög le, ismétlődő periódus. Jót tesz majd nekünk, ha kicsikét kilépünk ebből és egy rövid időre nem azzal foglalkozunk, ami jelen pillanatban teszi ki mindennapjainkat. Ő elterelheti a gondolatait a munkájáról, én pedig a műtéttel kapcsolatos gondolataimtól szabadulhatok meg.
Arra lettem figyelmes, hogy egyszer csak elaludt mellettem. Nagyon édesen aludt és nem volt szívem felébreszteni őt. Kerestem egy takarót és ráterítettem, de akármennyire is szerettem volna, hogy ne ébredjen meg, mégis megtörtént. Összeszedte magát és miután ébernek nyilvánította magát úgy döntött hazamegy, hogy össze tudjon pakolni. Megbeszéltük, hogy reggel hány órára érkezik majd. Elköszöntünk egymástól én pedig először elpakoltam a vacsoránk maradványait, majd elkezdtem összepakolni. Nem tudtam mit vigyek magammal, óriási dilemma volt bennem. Végül hosszabb a szekrény előtt álló és a szobában gondolkozva töltött idő után megvilágosodtam. Hirtelen tudtam mit akarok és míg bennem volt mindez be is pakoltam. Később lezuhanyoztam majd lefeküdtem aludni. Viszonylag korán volt még, de tisztában voltam azzal, hogy a másnap hamar eljön és bizony a korán kelés nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé, főleg meg, ha nem pihenem ki magam megfelelően. Végül sikerült hamar elszenderedjek.
Jól aludtam az éjjel, az ébredés mégis nehézkesre sikeredett. Nyújtózkodtam az ágyban, majd kikeltem. Átöltöztem, reggeli rituálém is megcsináltam és pár falatot is bekaptam így még reggeliztem is. Hamarosan érkezett Christian, aki segített levinni az autóhoz a cuccom, majd miután bepakolt beültünk az autóba. Kicsit hezitált, szorongatta a kormányt és sóhajtott egy hatalmasat. Ez azonnal szemet szúrt nekem és azt éreztem valami nincs teljesen rendben.
- Valami baj van? – kérdeztem azonnal tőle.
- Nem semmi. –válaszolt, sóhajtott még egyet, majd felém fordult és egy halovány mosolyt eresztett el.
- Biztos? – kérdeztem újra.
- Biztos. – válaszolt, majd beindította az autót.
Számomra ez a biztos szó nem volt meggyőző. Láttam rajta, hogy valami nyomasztja, van valami a háttérben. De az, hogy mi nem tudtam. Érdekelt, hogy mi az és kihez köthető. Ahogy figyeltem a gesztusait egyre jobban az az érzésem támadt, hogy az elkövetkező napokhoz lehet köze. Így kissé feszültem vártam én is az előttünk álló időt, várva mi fog velünk történni.
- Várj! – állítottam meg, de ő attól, hogy megszólítottam megrémült és még pár lépést tett hátrálásként.
Egyszer csak gondolt egyet és elkezdett lemenni a lépcsőn. Hirtelen gondoltam egyet, majd gyorsan lekaptam a kulcsom az akasztóról és miután becsaptam magam mögött az ajtót siettem az előbb még itt lévő fiatal nő után. Azt se tudtam ki és mit akar tőlem, de valami azt súgta utol kell érjem. Amint észrevette, hogy sietek utána gyorsított a léptein. Úgy éreztem nem érem utol, de nagyon igyekeztem. Amikor már a lépcsőfokok utolsóit tettem meg láttam, hogy Christian segít rajta.
- Várj! – szóltam megint neki. Ekkor felém fordult, majd kicsusszantotta karját Christian kezei közül és gyorsan kilépett a lépcsőházból.
Elviharoztam Christian mellett utána. Nem tudta párom miért rohanok a nő után és egyáltalán ő miért fut előlem. Mire kiértem a nő már eltűnt a tömegben. Azt se tudtam merre ment. Az utcán sétáló emberek között nagyon könnyen el tudott vegyülni. Miért jött el, ha csak így elment? Ki ő és mit akart tőlem? Csak ezek és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben. Kezeimmel beletúrtam a hajamba és hátrafésültem azt, majd fújtattam egy nagyot. Kezeim az arcom elé tettem, majd végighúztam azokat bőrömön. Ezután előre hajoltam és fújtam még egy kicsit, majd leguggoltam. Rövidke idő múlva felálltam, majd kis csalódottságot érezve visszamentem a házba. Christian még mindig ugyanott állt, mint korábban, de a kezében ekkor szorongatott valamit.
- Ez meg mi volt? – kérdezte tőlem.
- Én sem tudom. – vontam meg a vállam. – Csöngettek, kinyitottam az ajtót és ez a nő állt előttem. Meg voltam lepődve, nem tudom ki, de ő is úgy állt velem szembe, mint aki nem is gondolta volna, hogy én fogok ajtót nyitni. Már láttam egyszer őt, de akkor is hasonlóképpen nézett rám. Láttam, hogy szorongat egy képet, amit miután észrevettem eldugott előlem. Aztán meg meghátrált és elindult én meg utána futottam, de amint látod nem értem utol. – vázoltam fel a történteket.
- Épp beléptem amúgy, amikor belém szaladt és ütköztünk. Nem gondoltam, hogy épp előled siet ennyire. – ecsetelte ő is.
- Már mindegy. – léptem közelebb hozzá, ő pedig adott egy puszit. Ekkor szenteltem csak nagyobb figyelmet annak, amit a kezében tartott.
- Ez micsoda? – kérdeztem és nyúltam a kezében lévő kép irányába.
- Ja, tessék. – nyújtotta nekem én pedig megfogtam. – Ezt most vettem fel a földről, ez a nő hagyta el. Még nem néztem meg ki van rajta. – de mire ő ezt kimondta addigra én már megfordítottam a fényképet. Nem tudtam megszólalni. Édesanyám volt a képen. Szemembe azonnal könnyek szöktek és próbáltam valamiféle képet összerakni a fejemben. Egyáltalán nem számoltam ezzel a lehetőséggel, hogy őt fogom viszont látni a fotóról.
- Mi az? – érdeklődött Christian miután látta, hogy szótlanul és már majdnem sírva nézem azt a bizonyos fényképet. – Claire! – próbált visszarázni a valóságba.
Nem mondtam semmi, egyszerűen csak odaadtam neki a fényképet, hogy ő is lássa azt, amit én. Az ő arcán is a megdöbbenést láttam, amikor felfedezte ki az a nő, akinek a képét a kezében tartja.
- Ő az édesanyád. – jelentette ki, amire én egyszerűen csak bólintottam. Így adtam meg a válaszom neki. – De ki ez a nő? És miért volt ez a kép nála? – kérdezte tőlem, de erre a választ én sem tudtam. Szipogtam egyet, majd megtöröltem a szemem és összeszedtem magam.
- Nem tudom. – vettem el tőle újra a fényképet. – Nem tudom ki ő, de köze van anyához. Nem véletlen, hogy eljött ide és az sem, hogy ez nála volt. – vontam le a következtetéseket és néztem rá. – Volt valaki, aki anyu sírjához mindig tett egy virágot a születésnapján. Sokáig azt hittem apám az, de kiderült nem. Egyszer pont akkor voltam ott, amikor az idegen is, de eltűnt előlem. Szerintőm ő az. – mondtam el azt, amit ős már eddig is tudott. Mégis úgy éreztem még egyszer ki kell mondani a tényeket, s így talán valamiféle kép is kialakulhat. - Csak nem tudom mi a köze anyához és hozzánk.
Christian magához húzott és megölelt. Összekapartam magam, majd felsétáltunk a lépcsőfokokon. Kinyitottam a lakás ajtaját. Ahogy beléptem furcsa illatokat éreztem. Hirtelen beugrott a főztömnek lehet csak ilyen illata. Berohantam a konyhába, de már késő volt. Egy része kifutott, másik pedig finoman kifejezve odakozmált a főzésem eredményének és gyakorlatilag dobhattam is ki, amit csináltam. Ez nem az én napom volt. Lekapcsoltam a tűzhelyet, majd idegesen fogtam magam és kiöntöttem mindent. Christian meglepődve nézett rám és sikerült megmentenie, ugyanis majdnem leforráztam magam.
- Add ide. – fogta magát majd elvette nagy nehezen tőlem az edényt.
Beletette ezután azt a mosogatóba, én pedig elkezdtem takarítani a tűzhelyet. Viszonylag hamar végeztem vele, ő pedig segítség volt számomra, hisz az edényeket takarította el. A szivaccsal a kezemben lépkedtem felé és miután ledobtam azt a mosogató szélére felé fordultam és kérdeztem tőle.
- Mondd, miért vagyok ennyire szerencsétlen?
- Nem vagy az. –szorított ismételten magához.
Átkaroltam őt, ő pedig adott egy puszit a homlokomra.
- Meg akarom tudni ki ez a nő. – jelentettem ki.
- Meg fogod. – mosolygott rám biztatóan. – Figyelj… - kezdett neki a mondandójának.
Kicsit megijedtem olyan fura lett az arckifejezése. Figyelmem rá szegeztem és hallgattam mit akar mondani.
- Azt akarom mondani, hogy menjünk el innen.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem meglepődve.
- Holnap lesz a szüleimnek a házassági évfordulója. Anna hívott már a hétvégén, hogy mindent megszervezett és vár minket. Nézd, én szeretném, ha együtt mennénk el. Egy kicsit kilépnénk ebből a pillanatnyi helyzetből. Szerintem jót tenne, ha elmennénk pár napra. A szüleimmel is találkoznál, és szükségem lenne rád. Tudod, hogy nem épp a legjobb a viszonyunk a szüleimmel és jó lenne, ha ott lennél, mint a támaszom. Eljössz velem?
Elmosolyodtam és megadtam a válaszom.
- Persze. Mikor indulunk és mivel megyünk? – kezdtem kérdezősködni.
- Holnap kora reggel. Úgy terveztem, hogy autóval utaznánk. Elég hosszú lesz az út, pár óra, ezért is kell, hogy reggel induljunk.
- És mennyi időre megyünk?
- Pár nap. Amennyi szükséges. – mosolyodott el.
- Szükséges? – kérdeztem érdeklődve.
- Ameddig jól érezzük magunk. Egy kicsit pihenünk és elfelejtünk mindent. Szeretném, ha csak veled illetve magunkkal tudnék foglalkozni, kényeztetni akarlak és veled tölteni az időm.
- Az jó lenne.
- Szerintem jót tenne a kapcsolatunknak. – nézett mélyen a szemembe, megfogta kezem és a szájához emelte majd kézfejemre adott egy puszit.
- Egyet értek veled.
- Örülök neki, hogy együtt megyünk.
Ismételten magához húzott és megölelt. Én pedig elnevettem magam.
- Mi olyan vicces? – kérdezte tőlem.
- Mit fogunk enni? Gyakorlatilag most folyt le a lefolyón, amit főztem. – terelődött hirtelen teljesen másra a téma.
- Rendelünk valamit! – jelentette ki.
- Rendeljünk kínait! – amikor kimondtam azt a bűvös szót, hogy kínai Christian arca megváltozott és sugallta, hogy kérlek, csak azt ne rendeljünk. – Azt hiszem, inkább pizzát rendelek. – jelentettem ki.
- Az jó lesz. – mondta vidáman.
- Elárult az arcod. – mosolyodtam el és kacsintottam rá, majd megkerestem a telefonom és kihorgásztam a szórólapok közül az egyik pizzériáét.
Tárcsáztam és rendeltem. A biztosított időn belül megérkezett a rendelésünk. Hoztam mind a kettőnknek egy tányért, majd lehuppantunk a kanapéra és némi televíziózás közbe fogyasztottunk. Viszonylag hamar elpusztítottuk a pizzát, majd ezután egymás karjaiba bújtunk és folytattuk, amit addig is csináltunk. Gondolatban kicsit elkalandoztam. A másnap járt a fejemben. Eljön majd a pillanat, amikor találkozhatok a családjával és megismerhetem a szüleit. Azokat, akiket ő szeret, de valami mégis hibázik a kapcsolatukban. Eljött az idő és kicsit bele tudok látni az életébe. Megérthetem őt. Ráadásul igaza van, egy mókuskerék az életünk. Folyton ugyanaz pörög le, ismétlődő periódus. Jót tesz majd nekünk, ha kicsikét kilépünk ebből és egy rövid időre nem azzal foglalkozunk, ami jelen pillanatban teszi ki mindennapjainkat. Ő elterelheti a gondolatait a munkájáról, én pedig a műtéttel kapcsolatos gondolataimtól szabadulhatok meg.
Arra lettem figyelmes, hogy egyszer csak elaludt mellettem. Nagyon édesen aludt és nem volt szívem felébreszteni őt. Kerestem egy takarót és ráterítettem, de akármennyire is szerettem volna, hogy ne ébredjen meg, mégis megtörtént. Összeszedte magát és miután ébernek nyilvánította magát úgy döntött hazamegy, hogy össze tudjon pakolni. Megbeszéltük, hogy reggel hány órára érkezik majd. Elköszöntünk egymástól én pedig először elpakoltam a vacsoránk maradványait, majd elkezdtem összepakolni. Nem tudtam mit vigyek magammal, óriási dilemma volt bennem. Végül hosszabb a szekrény előtt álló és a szobában gondolkozva töltött idő után megvilágosodtam. Hirtelen tudtam mit akarok és míg bennem volt mindez be is pakoltam. Később lezuhanyoztam majd lefeküdtem aludni. Viszonylag korán volt még, de tisztában voltam azzal, hogy a másnap hamar eljön és bizony a korán kelés nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé, főleg meg, ha nem pihenem ki magam megfelelően. Végül sikerült hamar elszenderedjek.
Jól aludtam az éjjel, az ébredés mégis nehézkesre sikeredett. Nyújtózkodtam az ágyban, majd kikeltem. Átöltöztem, reggeli rituálém is megcsináltam és pár falatot is bekaptam így még reggeliztem is. Hamarosan érkezett Christian, aki segített levinni az autóhoz a cuccom, majd miután bepakolt beültünk az autóba. Kicsit hezitált, szorongatta a kormányt és sóhajtott egy hatalmasat. Ez azonnal szemet szúrt nekem és azt éreztem valami nincs teljesen rendben.
- Valami baj van? – kérdeztem azonnal tőle.
- Nem semmi. –válaszolt, sóhajtott még egyet, majd felém fordult és egy halovány mosolyt eresztett el.
- Biztos? – kérdeztem újra.
- Biztos. – válaszolt, majd beindította az autót.
Számomra ez a biztos szó nem volt meggyőző. Láttam rajta, hogy valami nyomasztja, van valami a háttérben. De az, hogy mi nem tudtam. Érdekelt, hogy mi az és kihez köthető. Ahogy figyeltem a gesztusait egyre jobban az az érzésem támadt, hogy az elkövetkező napokhoz lehet köze. Így kissé feszültem vártam én is az előttünk álló időt, várva mi fog velünk történni.
