24. fejezet

Csillagok, csillagok…

Ő továbbra is csak szorított.
- Megígérem, hogy nem tervezek több ilyen túrát! – mondta nekem.
Majd elengedett. Ekkor pedig megpillantottam a mellettünk elhaladó Sebastiant és Hannat. Hanna is sugárzott a boldogságtól, hogy ott volt végre mellette kedvese és épségben megúszta a túrát. Mikor őket néztem belém hasított a felismerés. Hanna őszintén szereti őt, és mindennél fontosabb neki. És ugyanakkor Sebastian is szereti azt a lányt, hiába állítja azt, hogy engem szeret. Én nem szerelmet jelentek számára. Ők már évek óta együtt vannak, igaz volt köztük egy hosszabb szünet, de ők egymáshoz tartoznak. Talán azért hiheti azt, hogy szeret, mert én más vagyok. Nem a megszokott és tudjuk, hogy az új dolgok könnyen el tudják az embereket csábítani. De úgy érzem, ő mégsem szeret engem, ez csak egy fellángolás, vagy vágyódás valami új és szokatlan felé, és helyesen döntöttem akkor, mikor azt mondtam neki, hogy hagyjuk a dolgokat.
Mi is elindultunk be a házba. Christian azonnal kérdések hadával bombázott. De ezek a kérdések nagyon jól estek nekem. Tudtam, csak azért kérdezi, mert félt.
- Mi történt veled? Nagyon fáj a kezed?
- Bele estem egy gödörbe. Már nem fáj annyira.
- Megnézi majd itt az orvos, de én elviszlek a kórházba is. – jelentette ki.
- De nincs szükség rá, biztos, hogy ez az orvos is meg tudja majd mondani mi a baja a kezemnek.
- Nem baj, akkor is megnézettetem!
- Christian… - kezdtem.
- Semmi Christian, megnézik majd ott is és kész.
- Redben főnök úr! – adtam be végül a derekam, hisz addig nyaggatott volna, amíg bele nem egyezem.
Bementünk a faházba. Leültem egy székre.
- Mit hozzak neked? – kérdezte azonnal.
- Egy kis víz jól esne.
Elment, majd odajött Hanna. Megölelgetett.
- Úgy örülök, hogy nem lett bajotok! – mondta nekem. – Jaj, barátnőm, annyira féltettelek titeket!
- Megúsztuk szerencsére.
- A kezed? – kérdezte ő is azonnal.
- Már nem fáj annyira. – válaszoltam neki, s közben megérkezett Christian is.
- Én most megyek vissza Sebhez. Később beszélünk.
- Jó, szia.
- Itt a víz. –s idenyújtott nekem egy fél literes vizet.
- Köszönöm. – s felbontottam azonnal, majd kortyoltam a vizet.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagy Seb barátnőjével.
- Már régóta ismerjük egymást. Egy iskolába jártunk, egy darabig együtt is táncoltunk, de elváltak egyszer útjaink, s nemrégen találkoztunk megint.
- Akkor ti barátnők vagytok, ha jól sejtem.
- Jól sejted.
Majd megérkezett az orvos is. Visszaültetett a székre és elkezdte a kezem vizsgálni. Egyes mozdulatoknál belefájdult nagyon, akkor fel-felszisszentem. A végső diagnózisa pedig az volt, hogy nem tört el, bár azért egy röntgen vizsgálatra is szükség lesz. Megköszöntem neki, hogy megvizsgált. Miután otthagyott minket, ránéztem Christianra, akinek az arca: „én megmondtam, hogy elmegyünk a kórházba és megvizsgáltatjuk a kezed” kifejezést tükrözött.
- Ne mondj egy szót se, látom mit gondolsz. – mondtam neki.
- Örülök, hogy látod, akkor megyünk is a kórházba.

Így is tettünk. Beültünk az autójába, s máris a kórházba siettünk. Útközben nem sokat beszélgettünk.
Viszonylag hamar megérkeztünk, s Christian azonnal intézkedett, hogy mihamarabb megvizsgálják a kezem. Hiába próbáltam megfékezni, ő hajthatatlan volt, és addig intézkedett végül, míg elsőnek megvizsgáltak.
A doktor nagyon kedves volt. Először ő is megmozgatta a kezem.
- Mi történt önnel hölgyem? – közben kérdezősködött.
- Túrázni voltunk, és szerencsétlenül beleestem egy gödörbe.
- Értem. Most fáj? – s közben mozgatta a kezem.
- Nem.
- Úgy látom az úr nagyon félti önt.
Nem tudtam erre semmit sem mondani, mert éppenséggel rosszul forgatta meg a kezem és belefájdult egy nagyot.
- Áuu. – mondtam halkan.
- Ezek szerint, ha erre mozgatom, fáj.
- Igen, eléggé.
- Csinálunk egy röntgenfelvételt róla.
- Rendben. Doktor úr, merre találom a röntgent?
- Felmegy a következő emeletre, majd a folyosó végén balra kanyarodik és megtalálja ott. Ha végzett jöjjön vissza.
- Rendben.
Majd elhagytam a vizsgálót. Christian azonnal jött és kérdezett.
- Na, mit mondott?
- Csinálni kell róla egy röntgenfelvételt.
- Jó akkor menjünk.
Ezzel elindultunk. Pontosan úgy haladtunk, ahogy a doktor útba igazított. És sikerült oda is találnunk. Vártunk egy kicsit, majd engem hívtak. Még mielőtt bementem volna, Christian megállított.
- Claire, most el kell menjek, nemsokára itt leszek. Lent találkozunk majd az orvosnál.
- Jó.
Majd bementem. Hamar túlestem a felvételek elkészítésén és rövid várakozás után, már a képekkel a kezemben az orvoshoz mentem. Bekopogtam és miután meghallottam, hogy szabad, beléptem. Oda adtam a doktornak a képeket, és vártam, hogy mi lesz a diagnózis.
- Gyors volt hölgyem. Nézzük is. – s felemelte a képeket és nézegette. – Igen. – mondta s cserélgette a felvételeket a kezében.
Én nem tudtam ebből az „igen”-ből mit leszűrni. De történt valami. A remegés megint előjött. Nem akartam, hogy az orvos észrevegye, ezért jobb kezemmel elkezdtem szorongatni a másikat, hogy valahogy leplezzem a remegést. Közben igyekeztem olyan arcot vágni, mintha semmi sem történne. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy szűnjön meg a remegés, és ne vegyen semmit se észre az orvos.
- Nos se törés, se repedés. Ez jó hír.
- Értem.
- Mindössze nagyon meg lett húzva. Kapni fog egy kenőcsöt, amivel kennie kell majd, és bekötöm most.
- Jó. – adtam ismételten rövid választ.
- Üljön le az ágyra. – így is tettem. – Tartsa a kezét.
Mikor ezt kimondta igyekeztem a másodperceket lopni, hogy ne kelljen kitartanom, hisz a kezem még mindig remegett.
- Tartsa. – mondta még egyszer.
Nem volt visszaút, szót kellett fogadjak az orvosnak, így kitartottam a kezem.
- Hölgyem a keze remeg! Lehet egy idegi sérülés. – nézett az orvos komoly tekintettel rám. – Szükség lesz másik vizsgálatra is!
Én is néztem és igyekeztem némi határozottságot az arcomra erőltetni.
- Ez nem idegi sérülés. – mondtam komolyan, és igyekeztem erős maradni, de akaratlanul is lefolyt egy könnycsepp az arcomon.
A doktor semmit sem mondott csak nézett rám.
- Tudok a remegésről, de… - kezdtem mondatom, amit a doktor fejezett be.
- De az úr nem.
- Pontosan. – majd letöröltem elszabadult könnycseppem. – Mindjárt abbamarad a remegés. – egy kis csönd – Doktor úr, szeretném, ha ezt nem tudná meg! – határozottan mondtam a doktornak.
- Ez nem helyes, tudnia kell róla!
- Kérem, ne mondja el neki! – kérleltem.
Erre nem reagált semmit az orvos. A kézremegésem valóban pár perc elteltével abbamaradt, így be tudta kötözni a kezem. A kezem kötözését is csendben végezte. Egy kopogó hang, azonban megtörte a csendet a vizsgálóban.
- Szabad.
Christian lépett be.
- Jó napot Doktor úr!
- Jó napot!
- Doktor úr, mi történt Claire kezével? – kérdezte, majd közeledett felém.
Az orvos mielőtt válaszolt volna, rám nézett, én pedig kérő pillantást vetettem rá, bizakodva abban, hogy nem mond semmit a remegésről.
- Csak meghúzódott. Nem lesz semmi komoly. – a komoly szónál másabb volt a hangsúlya, ezzel jelzett számomra, hogy nem helyesli azt, hogy nem beszéltem a remegésről.
- Ennek örülök. – mondta Christian, aki már ott volt mellettem.
Miután megkaptam az ellátást, még váltott pár szór Christian az orvossal, majd miután elköszöntünk elindultunk a kórházból.
Az autója felé vettük az irányt. Az autó előtt megálltunk, Christian a szemembe nézett és belekezdett mondandójába.
- Claire, még mielőtt bármit is mondasz, szeretném, ha a mai nap további részét velem töltenéd. Legalább a múltkori reggelit bepótoljuk, igaz egy vacsorára gondoltam.

- Az jó lenne, de… - de ő belém fojtotta a szót.
- Az én szótáramban a „de” nem létezik. – s mosolygott. – Csak annyit kérek, hogy igent mondj, a többit pedig bízd rám.
- Jó, de így mégsem nézhetek ki. – akadékoskodtam.
- Csak bízz bennem.
- Jó.
Majd beültünk az autójába. Az út ismeretlen volt nekem.
- Elárulod hova megyünk? – próbáltam kiszedni belőle valamit.

- Meglepetés. – válaszolt titokzatosan.
- Mondtam már, hogy milyen szép az autód? – csináltam úgy, mint amikor a tóhoz mentünk.
- Mintha említetted volna már. – s nevetett.
Én is nevettem vele együtt. Sokat nevetgéltünk és viccelődtünk az út során. Nagyon jól éreztem magam Christian társaságában. Hamarosan pedig arra is fény derült, hogy hova megyünk.
Egy faházhoz vitt, egy gyönyörű helyre. Kiszálltunk az autóból, majd bementünk a házba.
- Nos, hogy tetszik? – kérdezte tőlem.
- Nagyon szép.
- Várj egy pillanat. – s kiment.
Én csak néztem ezt a házat. Nagyon szépen be volt rendezve, igazán kis otthonos hely volt. Christian mikor visszajött egy táska volt a kezében. Idenyújtotta nekem.
- Tessék.
- Köszönöm, de mi ez? – kérdeztem.
- Csak nyisd ki.
Így is tettem végül. A táska tartalma nem sokáig maradt rejtély. Ruha volt benne.
- Ezt miért kaptam? – kérdeztem tőle.
- Hogy felvedd. – mondta nemes egyszerűséggel.
Ezután körbevezetett. Megmutatta a fürdőszobát és egy másik kis meglepetéssel is készült. Ugyanis ő akarja a vacsorát elkészíteni. Azt mondta, míg én megmártózok a vízben, addig ő elkészíti.
Én pedig éltem a lehetőséggel. Engedtem magamnak a kádba meleg vizet és megmártóztam. Nagyon jó volt csak relaxálni. Élveztem a pillanatot. Egyébként is a túra során nem volt lehetőségem arra, hogy egy kád vízbe megfürödjek, így ez most többel is felért. Egy fél óra mártózás után kiszálltam, s miután megtörölköztem felvettem a Christian által ajándékozott ruhát. Még mielőtt bárki is valami extra ruhadarabra gondolna, leszögezem ez egy egyszerű hétköznapi szett volt. Miután felöltöztem a konyhába mentem, hogy megnézzem a kis szakácsot. Láttam, hogy sürög-forog a konyhában. Igazából nagyon aranyos volt, ahogy ott főzött, és elég rutinosnak is tűnt. Észrevett mihelyst odaértem.
- Ezek szerint jó a méret. Megnyugodtam. – mondta mosolyogva.
- Tökéletes. De mikor vetted, és egyáltalán hogy találtad ki a méretem? – kíváncsiskodtam.
- Mikor azt mondtam el kell menjek, akkor vettem. Tudod, nagyon kedvesek tudnak az eladók lenni. – mosolygott.
-  Értem. Esetleg ne segítsek valamit? – kérdeztem tőle.
- Köszönöm nem kell, meg szeretnélek lepni.
- Úgy látom, van benne rutinod.  – jegyeztem meg.
- Tudod, nem rendelhetek mindig kész ételt.
- Most lebuktál! Szeretsz főzni! – néztem rá amolyan detektíves arccal, aki egy óriási nagy titkot leplezett le.
- Kérlek, ne áruld el senkinek! – mondta nevetne, s persze értve az előbbi arckifejezést.
- Megígérem, megőrzöm ezt a hatalmas titkot.
- Köszönöm, most megnyugodtam. – s még sóhajtott is egy nagyot, majd mosolyogni kezdett.

Ott voltam vele a konyhában, míg ő készítette az ételt. Nevetgéltünk, és amikor odasétáltam, hogy segítsek neki, óvatosan arrébbtessékelt, hogy pontosítsak felkapott az ölébe és visszavitt a pult másik oldalára.
- Christian Horner, lehet, hogy a főnököm vagy, de nem vagy feljogosítva arra, hogy csak úgy arrébb pakolgass! – mondtam neki határozottan és a nevetést visszaszorítva.
- Claire Ecclestone megsértetted a territóriumomat! – mondta mosolyogva
Majd letett.
- Szóval territórium, ezt nem fogom elfelejteni! – s én is mosollyal válaszoltam.
Így a pult másik oldalán kellett, hogy maradjak.
Majd elkészült és addig nyaggattam a segítségemmel, míg végül megengedte, hogy segíthetek neki megteríteni az asztalt. Ketten gyorsabban végeztünk.
Nagyon figyelmes, kedves volt egész vacsora alatt. Nagyon kellemesen telt a vacsora és megjegyezném nagyon finomat is főzött. Íme, egy férfi, aki jól is tud főzni! Az étel mellett fogyasztottunk egy kis bort is, ami megkoronázta az amúgy is finomra sikeredett vacsorát. Miután végeztünk közös erővel felmosogattunk és elpakoltunk. Ezután kimentünk egy kicsit, és a verandán lévő padra leültünk.
Nagyon jól éreztem magam. Megint az eget kezdtünk el bámulni. A mozdulatlan csillagok, ismét különbözőbb képeket rajzoltak az égre.

- Emlékszel a piknikre a tetőn? Akkor is a csillagokat lestük. –mondtam neki.
- Sosem fogom elfelejteni. – adta meg válaszát.

 Majd egyszer egy hullócsillagot pillantottam meg.
- Nézd, ott egy hullócsillag! – s mutattam a mozgó csillag felé, mely egyenletes tempóban szelte át a sötét égboltot.
Christian azonnal a hullócsillagra figyelt.
- Kívánj valamit. – mondtam neki.
- Az én kívánságom már beteljesült. – mondta nekem.
- Igen? És elárulod mit kívántál? Megígérem, megőrzöm.
- Te voltál az. – mondta, s közben mélyen a szemembe nézett, én pedig az övébe, majd folytatta. – Nekem minden vágyam az, hogy veled tölthessem az időmet. Nekem minden kívánságom te vagy. Teljesen elvarázsoltál. – Majd megfogta a kezem, és megcsókolta. – Te egy csodálatos nő vagy. Minden porcikád ámulatba ejtő. Örömöt okoz nekem már pusztán az is, ha meglátlak, amint rám nézel gyönyörű kék szemeiddel, amikor a hajad igazgatod, mert épp úgy érzed hullámos fürtjeid kószán állnak, holott tökéletesen. Nekem tökéletesen. Vagy éppen az, amikor elneveted magad, vagy csak mikor mosolyogsz. Az hogy itt vagy velem, a mindent jelenti nekem. Te egy olyan nő vagy, aki bámulatos. Mikor elsőnek megpillantottalak és láttam, hogy kissé zavarban vagy, megfogott. Alig vártam azt a percet, hogy újra lássalak. Bánom, hogy nem mondtam el már hamarabb, amit érzek. Egyszerűen elragadó vagy. Tetszik az benned, hogy meg állsz a saját lábadon, és kitartasz a véleményed mellett, és néha makacskodsz is. – ekkor elmosolyodott, s én is elmosolyodtam. – Egyszerűen te tökéletes vagy. Már megfordult pár nő az életemben, de hozzád hasonlóval még sosem találkoztam. Te más vagy, olyan ember, akinek nincs párja sehol. Olyan vagy, mint egy napsugár, ami hajnalba életet és fényt hoz a földre, ami éltet mindent. Nekem te vagy az éltető napsugaram. - Én csak hallgattam, amit mond. Olyan gyönyörűket mondott. Még soha senki nem mondott nekem ilyen dolgokat. Bevallom nagyon jól estek a szavai. És ő valóban törődik velem. Mindez nem csak ma mutatkozott meg. - Claire – kezdte mondatát, de én nem hagytam, hogy folytassa, odahajoltam és megcsókoltam.

SZERK MEGJEGYZÉSE: Sziasztok!
Hosszabb hallgatás után ismételten itt vagyok! . Talán ha le kellene írni miért hallgattam eddig, akkor valami ilyesmi lehetne írni: Az a toll amivel eddig írtam a fejezeteket kifogyott, s kellett egy kis idő míg eldöntöttem azt, hogy félreteszem-e a tollat, vagy pedig kicserélem a tollbetétet. Nos amint láthatjátok a tollbetét lett kicserélve.
Ami a fejezetet illeti, megtudhatjátok mi történt a túra után, s felmerülhet egy kérdés is, hogy Claire szíve vagy inkább esze dominál ebben a részben.
Remélem tetszeni fog nektek a rész! Igyekeztem minél jobbat csinálni, remélem nem lesz túlságosan is unalmas vagy sablonos.
Most is köszönöm a véleményeket, nagyon, de nagyon jól esnek. Most is szívesen fogadom a véleményeket! :)
Szokásomhoz híve utolsó teendő: Jó szórakozást!
Puszi
Zsömi