18. fejezet

18. fejezet

Eltitkolt dolgok, elnyomott érzelmek

Másnap megint csodás hangulatban ébredtem. Boldog voltam és boldogan másztam ki az ágyból is. Úgy éreztem a mai napomon semmi sem foghat ki rajtam. Most nagyon erősnek éreztem magam. A szokásos módon elkészültem, majd bevetettem magam a munka sűrűjébe. A mai napom se lesz rövid, egy szabadedzés és egy időmérő fogja tarkítani.
Így neki is kezdtem a munkámnak. Elszöszmötöltem és mászkáltam fel alá. Közben pedig találkoztam apámmal.
- Szia kincsem! Hogy vagy? Van már eredmény? – jött kérdések sorozatával, de persze jól esett nekem.
- Szia apu. – kezdtem így. – Jól vagyok, köszönöm, de eredmény még nincs.
- Biztos jól vagy? – s elkezdett a szemével alaposan megnézni. – Mintha fogytál volna, remélem nem csak nekem mondod, hogy minden rendben. – s érződött az aggodalom is a hangján.
- Nyugi apu, nincs semmi gond, nagyon is jól vagyok.
- Most már hiszek neked. Csak nagyon aggódok érted.
- Nem kell félteni nagy lány vagyok.
Még beszélgettünk egy pár percig, de mind a kettőnknek rohannia kellett, így elváltunk hamar egymástól. Én is elindultam a saját utamra és ő is az övére.
A szabadedzés hamar kezdetét vette. Sorra járták a köröket a versenyzők, egészen a szabadedzés végéig. A csapatunk ismét jobban végzett, igaz nem sokkal, de a 3. és 4. helyen zártunk. Majd jött a már megszokott sajtónak szánt percek című rovat, majd egy kis pihenés. Én is kihasználtam a pihenő időt, elmentem addig megebédelni. Nem kell valami eget rengető ebédre gondolni, mindösszesen egy szendvicset tett ki ez az étkezésem. Már a végén jártam, amikor Christian leült az asztalomhoz.
- Jó étvágyat! – kezdte így.
- Szia! – válaszoltam mihelyst lenyeltem a falatot.
- Örülök, hogy látlak.
- Én is.
- Remélem nem fáztál meg! – mondta.
- Nem, megúsztam. – egy mosoly- És te?
- Én már nem vagyok annyira biztos abban, hogy megúsztam.
- Nos, hogy, hogy? – érdeklődtem.
- Reggelig még kutya bajom sem volt, de most kezdek fázni és érzem magamon a betegség előszelét.
- Remélem, nem betegedsz le! Had nézzelek. – majd nyúltam a homlokához. – Nem vagy szerintem lázas, bár ki tudja, azért mérd meg!
Ő megfogta a kezem, majd odahúzta a szájához és megpuszilta a kézfejem.
- Már jobban is érzem magam.
- Nem is tudtam, hogy ilyen gyógyító hatásom van.
- Nálam biztos hatásos.

- Fel kellene csapjak sámánnak! – nevettem.
- Nem, azt nem szeretném, akkor valami törzsnél lennél és hiányoznál. – s nevetett ő is
Még beszélgettünk egy kicsit, majd ő is otthagyott.  Igazából ő a csapatfőnök, dolga van.
Én is befejeztem a kis ebédemet, majd összeszedtem magam, és ismételten odacsaptam a lovak közé. Épp nagyban a telefonommal babráltam és közlekedtem közben. Egyszer egy ismerős hang megállított. Mikor felnéztem akkor jöttem rá, hogy nem egyedül van. Tommival ugyanis ott volt Sebastian is.
- Szia Claire! – köszönt Tomi.
Én persze felkaptam a fejem és megálltam.
- Sziasztok.
- Szia. – kaptam egy halk választ Sebastiantól is.
- Ráérsz egy kicsit? – kérdezte a finn.
Én egy kicsit furcsán éreztem magam a szituációban így inkább megpróbáltam magam kihúzni ebből a beszélgetésből. Ránéztem az órámra, majd vissza Tommira és válaszoltam.
- Ne haragudj, de most rohanok. Van egy kis dolgom. Majd máskor. – s már indultam is, nehogy meg tudjon akadályozni, de még egyszer elnézést kértem tőle.  – Tényleg ne haragudj. Szia.
Igazából érdekelt mit akar Tommi, de nem volt kedvem ahhoz, hogy Sebastiannal is cseverésszek. Ott is hagytam hát így őket, majd egészen az időmérőig nem is találkoztam senkivel.
Az időmérőt most is együtt néztem a többiekkel a monitoron keresztül. A szokásos drukkal ültem és figyeltem, ahogy a csapat pilótái menetelnek előre, és küzdenek. Szerencsére mind a ketten bejutottak a Q3-ba. És szerencsére ott is nagyon jó eredményt értek el. Sebastian megszerezte a pole pozíciót, Mark pedig a harmadik helyet a rajtrácson. Megint eleget tettek a sajtó kérdéseire is, majd miután ezzel is végeztek, számukra a mai nap véget ért.
Ma én is hamar végeztem. Visszamentem a szobámba és nem tudom miért, de még mindig feszültnek éreztem magam. Majd kigondoltam valamit a feszültségem levezetésére. A hotelnek van egy edzőterme és nekem az a szuper ötlet jutott az eszembe, hogy lemegyek egy kicsit futni. Így is tettem. Összeszedtem egy edzésre alkalmas ruha szettet, majd lementem és hamarosan belevetettem magam az edzésbe.

Épp a futópadon engedtem ki a feszültséget. Olyan volt mintha a szabadba futnék, csak mégis ez azért egy kicsit másabb volt. Igyekeztem kizárni magam a külvilágtól, nem foglalkozni a körülöttem lévő emberekkel, csak kiengedni a fölös feszültséget és energiákat. Miközben futottam minden bizonnyal két férfi haladt el mögöttem. Pontosan nem tudtam beazonosítani őket, de a hangokból azt szűrtem le, hogy Sebastian és Tommi.
Nem sokat kellet várjak és megtudtam kik voltak ők. Nagyon elmélyültem futottam és csak előre bámultam amikor hirtelen valaki elém ugrott. Ez az illető Tommi volt. Nagyon megijesztett és hirtelen kiestem a ritmusomból majd végig csúsztam a futópadon és majdnem elestem. De szerencsére ott volt az a majdnem és valakinek a karjai. Összeszedtem magam gyorsan és felnéztem, hogy megtudjam megmentőm kilétét, aki egy hatalmas eséstől óvott most meg. A megmentő Sebastian volt. Ezek szerint jól azonosítottam be a hangok tulajdonosait.
- Köszönöm. – mondtam neki miután feltápászkodtam.
- Nincs mit. – kaptam a választ.
Tommi persze megijedt, hogy majdnem balesetet okozott nekem. Azonnal jött is oda.
 Egyben vagy?
- Igen szerencsére. Megijesztettél te hülye! Ha nem kapnak el most a földön kötöttem volna ki! – oktattam ki, de szerintem jogosan.
- Sajnálom.
- Hát sajnálhatod. Van eszed, akkorát estem volna! Még szerencse, hogy elkaptak, de mindegy hagyjuk, te sose fogsz felnőni!

- Jaj, ne haragudj már!-  jött jópofizva.

- Sebastian meg se szólalt, majd miután ez a kisebb párbeszéd lezajlott a következőket mondta:
- Majd később még beszélünk Tommi, most felmegyek a szobámba.
- Rendben majd beszélünk!- kapta meg Tommi válaszát.
Rólam viszont még mindig ügyet se vetett. Még csak nem is köszönt el tőlem. Már ez megy egy ideje és úgy látszik ehhez kell hozzászokni.

Miután ezt letisztáztam magamban az üveg vizemért nyúltam, hogy felfrissítsem magam, de Tommi megelőzött és idenyújtotta nekem:
- Na, akkor szent a béke?
- Jaj, ne fárassz már! – s mosolyogtam. Ismerem őt valamennyire, tudhatnám, hogy ilyen bohókás és meggondolatlan.
- Ennek örülök.
Most viszont egy más Tommi állt hirtelen előttem. Komollyá változott. Van ilyen oldala is neki? Még én is meglepődtem.
- Beszélgetünk egy kicsit? Van időd? – kérdezte így.
- Van, most akarsz itt? – kérdeztem vissza
- Nekem itt is megfelel.
- Okés.
Szétnézett, majd ezt mondta:
- Üljünk le oda a padra.
Majd így tettünk, s nem kertelt belevágott a dolgok közepébe.
- Azt akarom tőled kérdezni, hogy nem tudod, mi van Sebastiannal?
- Ezt hogy érted?
- Olyan letört szerintem.
- Ha te mondod.
- Ne mondd már, hogy neked nem tűnt fel! – mondta nekem.
- Álljunk meg előbb Mr Pärmäkoski! Miért tőlem kérded ezt?
- Mert tudom, hogy ti jóban vagytok.
- Szerinted beszéltünk erről? – néztem tettetve az értetlent.
- Nem tudom, ezért kérdeztem. – azonban láttam rajta, hogy valami mást akar majd ebből a beszélgetésből kihozni és belőlem is ki akar facsarni valamit.

- Inkább így kérdezem mi ez a fagyos hangulat köztetek?
- Nincs semmilyen fagyos hangulat se köztünk. Nem értem mire célzol. – tettem az értetlent továbbra is.
- Rendben nem kerülgetem itt a forró kását.
- Hallgatlak. – mondtam.
- Nektek van egymáshoz valami közötök. Igaz?
- Ezt meg honnan szeded? – kérdeztem meglepődve és egy kicsit tagadva.
- Csak látom.
- És mit látsz Tommi?
- Azt, hogy bántja Sebet valami és téged is.
- Ha tudnád engem mennyi minden bánt!

- De nem csak ezt látom.
- Mit látsz még? Most már kíváncsivá tettél?
- Szerintem ti nem vagytok közömbösek egymásnak. Csak nem meritek bevallani a másiknak.
- Miket állítasz! Ennyire biztos vagy a nagy látási képességedben?
- Ugyan már, ne tagadd!

- Nem akarok erről beszélgetni.
- Pedig kellene!

- Miért mi vagy te talán valami szerelem doktor, vagy love guru? – kérdeztem egy kicsit hevesebben.
- Nyugalom szélvész!
- Jó igazad van, bocs. – mondtam a régi hangnemben.
- De legalább bebizonyosodott valami.
- És mi?
- Az, hogy jól látom a dolgokat.
- Erről nem akarok beszélni Tommi.
- Nem bízol meg bennem igaz?
- Nem tudom. Te Sebastian legjobb barátja vagy és félek attól, hogy elfecsegsz majd valamit.
- Úgy látszik, akkor bizonyítanom kell.
- Nos, nem ártana.
- Oké, hogy tudd, hogy én a te barátod is vagyok, és hogy bennem megbízhatsz, elárulok valamit. Egy titkomat. Ezt senki se tudja és te leszel az első, akinek elmondom.
- Na ne etess, még Sebastian se tudja?
- Nem hinném, hogy repdesne az örömtől, vagy lehet rosszul fogalmatok, repdesett volna az örömtől.
- Kíváncsivá tettél. – majd belekortyoltam a vizembe és felkészültem arra, hogy vajon mit fogok hallani.
- Mikor Seb megismerte Hannat mi már barátok voltunk. Én is akkor ismertem meg és engem is teljesen elvarázsolt. A bűvkörébe kerültem. Szerettem vele együtt lenni, még ha ő csak barátként tekintett rám, de akkor is. És lassan beleszerettem. De a barátom is szerette őt. És Hanna is Sebet. Így meg kellet tegyem azt a lépést, hogy félreállok. Megtettem mindent azért, hogy elfelejtsem őt és kitöröljem azokat az érzelmeket melyeket ő keltett bennem.

- Hát ezt…- néztem döbbenten.
- Ezt nem gondoltad volna igaz?
- Őszintém nem. Tommi!- mondtam csodálkozva
- Tessék?
- Most bizonyítottál! De miért hagytad elveszni az érzéseket?- elkezdtem faggatni
- Mert Seb a barátom.

- Nagylelkű vagy Tommi.
- Köszönöm. – mondta lelombozva.

Ez nekem egy kicsit furcsa volt, hisz ő nem ilyen szokott lenni.
- Kérdezhetek valamit?
- Kérdezz.
- Te még mindig érzel iránta valamit. Ugye így van? – folytattam a a kérdezősködést.
- Nem tudom, hogy juthatnak ilyenek az eszedbe.
- Csak látok dolgokat, ahogy te is mondtad.
- Nem…
- Azt hittem barátok vagyunk, azt mondtad megbízhatok benned, erre fel te nem bízol bennem. – mondtam neki
- Igaz. Én kértem, hogy bízz, mégis én vagyok a bizalmatlan.
- Ez azt jelenti, hogy igazam van?
- Úgy látom, ezzel nyaggatsz. De igazad van. Csak áltatom magam azzal, hogy elfelejtettem, holott mikor meglátom, még mindig felkavarodnak a régi érzelmek. Az a legszörnyűbb, hogy már évek óta próbálom elnyomni magamban, de nem tudom. És ettől féltelek téged is.
- De nem értelek. Miért mondtad ezt most nekem el? És egyáltalán mitől féltesz?
- Hogy ne ess ugyan abba a hibába, mint én, és ne járj úgy mint én!
- Hibába?
- Igen. Abba hogy hagyod elveszni.
- Tommi, ez nem olyan egyszerű mint, ahogy gondolod!
- Fejts ki!

- Nem lehet!
- Azt hittem bizonyítottam.
- Az én helyzetem bonyolultabb.
- Hallgatlak.
- Rendben. Nos. rátapintottál a lényegre, csak nem akartam neked bevallani. Én igen beleszerettem, de el akarom őt felejteni. Minden erőmmel ezért küzdök.
- De miért harcolsz ellen?
- Mert a helyzet bonyolult.
- Miért lenne az? Nem értelek? Talán Hanna?
- Igen ő.
- Seb otthagyná, és szerintem ott is fogja.
- Épp ez a baj!
- De miért?
- Mert lehet Hanna terhes! – böktem ki.
- Ezt meg honnan veszed?
- Ő maga mondta nekem.
- Erre nem gondoltam. És Seb..
- Ő nem tud az egészről semmit. Ahogy arról sem, hogy én szeretem.
- Kezdelek érteni, de van még valami nem? Mi van Christiannal?
- Ezt most komolyan honnan vetted?
- Látszik a viselkedésén, hogy nem vagy neki közömbös.
- Rendben, ha már elkezdtem, akkor folytatom. Christian valóban képben van. Vele tudod egész más. Mellette is érzem a biztonságot, amit Sebastian mellett. És úgy gondolom vele el fogom tudni felejteni Sebastiant. Ráadásul ő független ember és nincs ott Hanna se, és nincs semmi lelkiismeret furdalásom, hogy lehet tönkre teszek egy lehetőséget egy családnak.
 Azt hiszem, kezdelek megérteni. – s ő is olyan arcot vágott körülbelül mint én az előbb.
- Dehogy értesz. – mondtam mosolyogva. - Tommi lehet egy kérdésem?
- Persze. – kaptam választ.
- Te mit tennél a helyemben?
A tanácstalanságot láttam rajta, majd pár másodpercig gondolkozott, majd válaszolt a kérdésemre.
- Nem tudom.
Ezután még egy rövid ideig beszélgettünk. Egy másik oldalát ismertem meg Tomminak. Egy komolyabbat. Mesélt még az érzéseiről, majd én is az enyémről. Körülbelül egy fél órás beszélgetés után abba hagytuk.
- Most mennem kell. Még Sebastiannal is van egy kis dolgom.
- Rendben Tommi. – mondtam neki. – Örülök, hogy beszélgettünk. Szia!
- Szia!
Ezután már nem volt kedvem tovább edzeni, így miután az öltözőben átöltöztem, elindultam vissza a kis lakosztályomba. Kiléptem az edzőteremből, és haladtam a recepción át a lifthez, mikor megláttam egy szerelőt ott rostokolni a lift előtt persze szerelőruhában. Az illetőt Steve-nek hívták.
- Szia Claire! - köszönt oda idegegesen.
- Szia Steve. – köszöntem neki.
- Jó hogy jössz épp, hozzád siettem.
- Miért van valami gond?
- Nos, igen van.
- Akkor mondjad!
- Nos, az a helyzet, hogy….


SZERK MEGJEGYZÉSE: Sziasztok!
Itt van a friss. Ebben az évben ez az utolsó rész, de a történet még nem ér véget. Ez a rész szerintem olyan dolgot tartalmaz amelyre sokan nem is gondoltak volna. Kíváncsi vagyok nagyon a reakcióitokra. Kérlek titeket írjatok pár sort, mit gondoltok a fejezetről.
Szeretném megköszönni ismételten a véleményeket itt is, és a novellánál is.
Ha esetleg hiba van a fejezetben, elnézéseteket kérem, de most összejöttek még az év utolsó napjaiban is a dolgok és egy kicsit dekoncentrált vagyok. Azért remélem tetszeni fog nektek!
Jó szórakozást a fejezethez!
Puszi
Zsömi