17. fejezet

17. fejezet

„A piknik”

A nap folyamán már kis sem mozdultam a szobámból. Szükségem volt egy kis egyedüllétre, fel kellett dolgozzam a dolgokat. Teljes mértékben csak most tudatosodott bennem, hogy az egész életem egy színdarab volt, a valóság tudta nélkül. Emellett úgy voltam vele, hogy pihennem is kell, hisz a holnapi nappal megint elkezdődnek a feladataim itt a száguldó cirkusz világában. Miután megfürödtem, már nem ettem semmit. Egyszerűen nem voltam éhes, nem kívántam az ételt. Átöltöztem és befeküdtem az ágyba. Kezdetben csak néztem ki a fejemből, és gondolkodtam, majd egy idő után elaludtam.

Reggel időben keltem. És a hangulatom is más volt. Sokkal jobb, mint előző este. Talán azért, mert beláttam, hogy nincs értelme, hogy magam rágom azon a tényen, hogy apámmal mennyi évet elvesztegettünk fölöslegesen, azzal nem lesz jobb, helyette a mának kell élni, élvezni kell a pillanatot. Örülnöm kell annak, hogy most rá találtam és ő is rám talált és azt az időt, amit együtt eltölthetünk, élvezzük és éljük meg. El kell feledni a szomorúságot és bánatot és mosolyogni kell a világra.  Élvezni azt, ha süt a nap, ha kék az ég, és még akkor is nevetni kell, ha esetleg bőrig ázol az esőben. Magaddal kell foglalkozni, törődni a boldogságoddal. Így a mai reggel ebben a tudatban ébredtem. Úgy döntöttem a mai naptól kezdve megváltozok. Azon töröm majd magam, hogy boldog legyek és minden alkalmat megragadok a boldogságra.

Gyorsan kimásztam az ágyból, persze csak az után hogy nyújtóztam egy nagyot. Benyúltam a szekrénybe, megkerestem magamnak a megfelelő ruhát, majd miután belebújtam megreggeliztem és még elindulás előtt fogat mostam és felkötöttem a hajam is. Majd kiléptem az ajtón.
Mikor kikukkantottam a folyosóra nem találkoztam senkivel. Gyorsan haladtam a lift irányába és a szokásos mozdulattal hívtam a liftet, majd ugyanazzal a megszokott mozdulatsorral beszálltam és elindultam a földszint irányába. Megállt a lift és a korábbi lendületemmel kiszálltam belőle, majd utamat a pályához vettem. Ma ugyanis a nap egy szabadedzéssel kezdődik.  Mikor összefutottam az emberekkel mosolyogtam rájuk, köszöntem nekik, egy teljesen más Claire köszönt ma nekik. A gesztusaimat kedvesen fogadták. Illetve nem mindenki, de annak az illetőnek én se köszöntem. Igaz, ha most belegondolok tegnap este mikor sírva visszaértem a szobámba, és amikor a szemébe néztem már nem a haragot láttam, de ez valószínűleg csak a pillant műve volt. Én is félresöpörném addig az érzéseket, ha azt, akire haragszok, látom, hogy megroppant. Valószínűleg most is ez történt. De mivel én nem az ő személyes sajtósa vagyok, ezért boldogan lépkedtem tovább, tudatosítva magamban, hogy nekem a csapat érdekeit kell szolgáljam, és persze nem megfeledkezve arról, hogy elfelejteni, vagy félresöpörni azokat a dolgokat melyek elronthatják a kedvem és boldogságom.
De ahogy elhaladtam mellette és Tommi mellett egy teljesen más érzés kerített magában. Ez pedig arra a Claire érzéseire hasonlított, aki már három éve én vagyok. Talán csak ez az elhatározás és ez a mosolygás és a boldogság akarása egy álca? Talán csak azért van, hogy egy picikét ne csak a szomorúságot lássam. Talán az eszem és a szívem most nem kétfele húz és dilemmába sodor, hanem összefog és együttesen terel valami felé, talán azt akarják, hogy boldog legyek.

Minden esetre ez a pillanatnyi érzés egy kicsikét elbizonytalanított.  De ezen túl kell magam tegyem, annak a határozott és összeszedett lánynak kell legyek aki egykoron voltam. Így miután elhaladtam mellettük indultam további utamra. De a sors utamba sodort valakit. Ez a valaki pedig nem más volt, mint Christian. Valószínűleg örülhetett jelenlétemnek, hisz mihelyst megpillantottuk egymást rám mosolygott, én pedig vissza rá. Ő éppen beszélgetett két úri emberrel, de ott hagyta őket Adriannal és inkább odajött hozzám.
- Szia! – köszönt.
- Szia! Csak nem miattam hagytad ott az urakat? – tettem fel a kérdést.
- De miattad. Ezek szerint nem örülsz annak, hogy ide jöttem hozzád?
- Miért nem örülnék? Csak azért kérdeztem, hogy nem lesz-e belőle gond, eléggé úgy néznek ki, mint akik komoly üzletemberek.
- Nos, jól látod a dolgokat, azok.
- Akkor nem kellene most velük tárgyalnod?

- Úgy látszik, mégis el akarsz küldeni.
- Nem akarlak, csak a csapat érdekeit tartom szem előtt.
- Ezt szeretem benned, hogy törődsz másokkal is. És igen, igazad van, vissza kell menjek, csak pár percre jöttem el onnan, de csak is miattad.
- Helyes hozzáállás. – mondta majd egy mosoly kísérte szavaimat.
Persze ő is elmosolyodott és folytatta a mondandóját.
- Tudod, hiányoztál.
- Igen hiányoztam? – kérdeztem kacérkodva.
- Igen, nagyon is. Jól éreztem magam a társaságodban a tó partján és nagyon sajnálom, hogy azóta nem találkoztunk.
- Hát azt én is. Én is jól éreztem magam a társaságodban.
- Akkor azt hiszem itt a remek alkalom, hogy megismételjük.
- Ezzel mire célzol?
- Arra, hogy ne öltözz ki, csak úgy, mint a múltkor, mert megyünk piknikezni.
- Christian piknikezni? Itt?
- Igen piknikezni, este 8-kor ott leszek a szobádnál.
- Várni foglak.
- Ez nagyszerű hír, de …
- Menj csak, az üzlet és azok az urak várnak.
- Kis gondolatolvasó, akkor ma este piknik. – mondta még miközben már indult.
Ebben a pillanatban kis bohókásnak tűnt, de ez nekem tetszett. Csak mosolyogni tudtam rajta. De mikor körbenéztem beláttam, hogy nem volt mindenki ugyanígy elragadtatva ettől a pillanattól. Ezzel pedig most Sebastianra célzok. Mikor tekintetünk összeakadt, a meglepődöttséget és ismételten haragot láttam, vagy lehet düh is volt benne?

De amilyen gyorsan összeakadt a tekintetünk, olyan gyorsan is vált el, az ő jóvoltából. Így én is inkább a munkámra koncentráltam.
Elszöszmötöltem a szerelőkkel, és ismételten volt szerencsém megtapasztalni, milyen profin is végzik a munkájukat, persze a mellett, hogy mindig szentelnek egy kis időt a mókára. Egy pillanat alatt mosolyt tudnak csalni az arcomra, és jókedvet varázsolni belém. Egy- egy szellemes poén után az igazi nevetés tör ki belőlem, és ez nagyon jó érzés. Persze mikor ilyen vicceket mesélnek a színészi képességük is említésre méltó. Bele tudják magukat élni és jól is alakítják, amit éppen elő akarnak adni. Igazi született tehetségek. Így amilyen jól telik velük az idő, ugyanolyan gyorsaságban is.
Akkor kaptam észhez, mikor ők is már a szabadedzéshez készülődtek. Ekkor már teljesen felpörögtek az események. Fel alá rohangáltak és észbe kaptam, hogy lassan nekem is jön a komolyabb meló. Nem is akartam őket tovább zavarni, így elindultam gyorsan egy kávét meginni. A mai adagom ugyanis még nem ittam meg, de ami késik, nem múlik, bepótolom ezt a hiányosságom. Minden egyes korty jól esett nekem. Pár perc múlva már éreztem is a hatását. Elkezdtem felpörögni. De szükség is volt rá, hisz a szabadedzés a kezdetét vette. Hiába kezdett Sebastian egy kicsit eltávolodni, s ebben mind a ketten közrejátszottunk, főleg az utóbbi cselekvéseink, de ettől függetlenül még szorítottam neki és legbelül még féltettem őt. Hiába állt rá az agyam arra, hogy el kell lökni magamtól, minél távolabb tartani, az érzések nem változnak meg egy varázsütésre, egy csettintésre. Szerencsére a csapatnak jól zárult a szabadedzés. Mark első lett, Sebastian pedig harmadik.
Ez pedig egy jelzés volt, hogy most következek én, és a munkám. El is indultam már a szokásos menetemben, a sajtószobában. Végig hallgattam a kérdéseket és válaszokat, jegyzeteltem magamnak egy- két dolgot, majd el is indultam.
A nap további részében érdemleges dolog nem történt velem. Mikor volt egy kis szusszanásnyi időm azon gondolkoztam, hogy Christian mégis hogy képzelte el a pikniket.
Majd lassan elkövetkezett a második szabadedzés is. Én azt is végig izgultam, persze azért lepleztem érzéseimet. Most egy kicsit rosszabbul zárt a csapat, 5. illetve 6. helyet szereztük meg Sebastian Mark sorrendben. Ezután pedig végig futottuk az újabb sajtózó kört. Miután ezzel is végeztünk, mindannyian szétszéledtünk. Még gyorsan egy- két dolgot elintéztem, majd mire végeztem már 6 óra volt. Felmentem a szobámba, majd bevetettem magam a kádba. Egy röpke fél óra alatt megfürödtem, majd körülbelül egy 20 percnyi hajszárítózás után a hajamat is szárazzá varázsoltam. Ezután ötlet nélkül beálltam a szekrény elé. Persze elővettem a bőröndöm is és néhány percnyi kutakodás után a kezembe egy felső. Ez egy halvány rózsaszín v kivágású, háromnegyed ujjú felső volt. Kerestem hozzá egy nadrágot, ez pedig egy szürke cső farmernadrág lett. Találtam hozzá egy lapos talpú rózsaszín kis cipőcskét, és úgy éreztem a felszerelésem tökéletes. A hajam megint leengedve hagytam. Mire elkészültem, kopogtak az ajtómon. Az órára pillantottam, ami kerek 8 órát mutatott. Odasiettem az ajtóhoz és hatalmas mosollyal nyitottam ajtót. Nem történt nagy meglepetés, az ajtómban Christian állt.
- Mennyire pontos vagy!
- Te pedig meseszép!
- Köszönöm főnök úr! – jegyeztem meg mosoly kíséretében.
- Hölgyem mehetünk piknikezni? – kérdezte tőlem.
- Mehetünk.
Majd kiléptem a szobámból és elindultunk. A lift felé vettük az irányt. Beléptünk és legnagyobb meglepésemre nem lefelé mentünk. Pontosítok az utolsó emeletre.
- Christian, hova viszel? – érdeklődtem.
- Piknikezni. – adott egy egyszerű választ.
- Piknikezni a legfelső emeltre?
- Majd megtudod.
Kiszálltunk a liftből és most a lépcsőhöz mentünk tovább. Okés, most már annyira rájöttem egyedül is, hogy nagy valószínűséggel a tetőre megyünk. Annyit tudok, hogy itt van egy helikopter leszálló. Csak nem elröpülünk piknikezni valahova? Mikor azonban a tetőre értünk, rájöttem, hogy nem repülünk sehova. Fontos azt tudni, hogy ennek a szállónak a teteje olyan volt, mint azok a tipikus amerikai épületek, ahol ki lehet menni a tetőre. Persze mivel már említette, hogy helikopter leszálló van itt, így ebből mindenki leszűrhette, hogy fel lehet jutni a tetőre. Szóval ott jártam, hogy kilépem a tetőtérre. Hirtelen ledöbbentem.
Christian megfogta a kezem és arrébb mentünk.
- Gyere a piknik vár.
Mikor megláttam, hogy mit ért a piknik alatt, az arcomhoz kaptam a kezem. Meglepődtem és boldog voltam, hogy annyira készült a mai estére. Ugyanis a kiugró részre a tetőn, ahol feljöttünk a falára rá volt ragasztva egy hatalmas plakát. Azon a plakáton pedig arról a tóról készült kép volt rakva, ahol voltunk. Előtte pedig egy pokróc volt leterítve, amin egy kosár volt.
- Nos, készen állsz a piknikre?
- Most viccelsz? Persze. – s átkaroltam, és ő is engem.
Majd közelebb léptünk és leültünk a pokrócra.
- Ez fantasztikus. Nem gondoltam volna, hogy ezt megteszed értem.
- Érted bármit.
Majd belenyúlt a kosárba. Kis finomságokat vett elő. Lassan megettük és persze közben jól éreztük magunk egymás társaságában. Nevetgéltünk. Miután végeztük kitaláltuk, hogy meglessük a csillagokat. Christian félre rakta a kosarat, majd hanyatt feküdt a pokrócon. Én is hasonlóan cselekedtem, lefeküdtem mellé. Csak bámultuk az eget. Közben persze néztük, ahogy az égen a csillagok különbfélébb alakokat rajzolnak ki. Úgy örültünk a felfedezéseknek mit a kisgyerekek. Mutogattunk, miközben különbözőbb képeket társítottunk a csillagok által kirajzolt alakzatokhoz. Volt többek között medve, aztán volt házikó és voltak furább dolgok is. Nem tudom például Christian, hogy látta a Red Bull italt is kirajzolódni a csillagokból. Látszik, hogy fontos a munkája, még most is Red Bull energiaitalt lát maga előtt. Élveztük a pillanatot és a társaságot is, amikor kérdezett valamit tőlem.
. Megmutatod nekem, hogy táncolsz?
Mikor ezt megkérdezte, hirtelen felpattantam és felültem. Ő észrevette, hogy valami nem tökéletes velem. Ő is felült és kérdezett.
- Valami rosszat mondtam?
Én odafordultam felé, mélyen a szemébe néztem és elkezdtem.
- Nem, nem mondtál rosszat.

Majd kezével félresöpörte az arcomat takaró hajtincseket.
- Akkor mi a baj?

Csak annyi, hogy már három éve nem táncoltam. Félre tettem a tánccipőmet. De erről most nem szeretnék beszélni. Fájó emlékek, majd egyszer elmesélem neked, de nem most. Nem akarom ezt az estét elrontani.
- Rendben legyen, ahogy akarod. Én itt leszek.
- Köszönöm.
Majd átölet és most ülve néztük a csillagokat. Odahajtottam a fejem a fejéhez. Észrevettem, hogy ha a hajam megfújom, akkor meg tudom vele csikolni az arcát. Így is tettem. Ő elkezdett nevetni. Azért tettem ezt, mert terelni akartam, és a hangulatot ismét boldogra akartam terelni.
- Héé. Te most direkt csináltad?
- Hát nem direkt, csak szándékosan.
Majd mind a ketten nevettünk. Ismételten visszafeküdtünk a földre, de most én a fejem a mellkasára helyeztem. Éreztem minden egyes szívdobbanást. Most is folytattuk a csillagok lesését, de sajnos a felhők megzavartak minket. Ugyanis kezdték eltakarni az égboltot, így a csillagok rajzát is előttünk. Ekkor megint előállt egy ötlettel Christian.
- Felkérhetem a hölgyet egy táncra?
- De nincs is zene? - akadékoskodtam.
- Az hol akadály?
Végül s igaz, ha itt a tetőn piknikezünk, akkor zene nélkül is tudunk táncolni.
- Felkérhet az úr egy táncra. – adtam végül meg a válaszom.
Felpattantunk mind a ketten, majd lassúzásba kezdtünk. Így teltek a percek, mozogtunk közbe pedig csak egymással voltunk elfoglalva és le se vettünk tekintetünk a másikról. Azonban az időjárás is alakított egy kicsit az esténken. Elkezdett ugyanis esni, de nem csak csepergett az eső, hanem hirtelen elkezdett szakadni. Ez egy nyári zápor volt. Mikor elkezdett szó szerint szakadni az eső, mi kapcsoltunk és nevetve rohantunk az ajtóhoz, hogy visszajussunk az épületbe. Gyorsan lementünk a lépcsőn, majd beszálltunk a liftbe. Persze szinte bőrig áztunk azon a kis szakaszon míg a házba bejutottunk, de mi ezt boldogan vettük fel.
- Csupa víz vagy. –s nevettem Christianon.
- Te sem vagy különb. - s ő is nevetett.

Hát őszintén szólva, szerintem elég mulatságosak lehettünk mind a ketten bőrig ázva.
A lift megállt mi pedig kiszálltunk az emeletemen. Elkísért még az ajtómig.
- Tudod én jól éreztem magam ismételten.
- Ezzel én is így vagyok. Vagyis azt akarom most mondani, hogy én is nagyon jól éreztem magam és a piknik fantasztikus volt.
- Ennek örülök.
Majd közelebb hajolt, de mikor már majdnem összeértek ajkaink én oldalra húztam a fejem, és az arcára adtam egy puszit.
- Jó éjszakát Christian!
- Neked is Claire!
Majd elváltunk egymástól. Én beléptem a szobámba, ő pedig elindult az övébe.
Összességében ez a mai napom nem volt rossz. Reggel úgy ébredtem, hogy eldöntöttem megváltoztatom az életem. Boldog leszek. Igaz egyszer, de akkor is csupán egy pillanatra meginogtam, de sikerült visszatérnem ahhoz, amit újfent elhatároztam. Ez egy jel lehet arra, hogy a régi Claire most ismét itt van, és ha elhatároz valamit, akkor meg is tudja tenni. Persze ez még messze nem a cél, de egy lépcsőfokot megtesz. Reggel az mondtam, boldognak kell legyek és még akkor is mosolyogni kell tudni ha éppen bőrig ázok az esőben. Végül is, ha belegondolok ez most megtörtént. Eláztam, de mégis nevetni tudtam és boldognak éreztem magam.


SZERK MEGJEGYZÉSE:
Sziasztok!
Meghoztam nektek az ünnep előtti utolsó részt! :)
A múltkor voltak akik hiányolták Christiant, nekik üzenem most itt van! :) Ez a fejezet, most egy kicsit, na jó lehet nagyon (mindenki magának döntse el :D) másabb lett érzelmileg.
Minden esetre remélem tetszeni fog nektek. Nagyon köszönöm a véleményeket és a dicsérő szavakat újfent csak annyit tudok hozzá fűzni, hogy nagyon jól esnek. Remélem most is kapok majd pár sort tőletek! :)
Ami az ajándékot illeti gőzerővel dolgozok rajta és nemsokára kész is lesz. De többet róla majd csak ajándékozáskor fogtok megtudni. :)
Na de nem "beszélek" fölöslegesen jó szórakozást a fejezethez!
És ne feledjétek mindjárt itt van Karácsony!!!! :D ( én személy szerint már nem csak a napokat hanem a perceket is számolom)
Puszi
Zsömi