4.fejezet

4. fejezet
Végletek: Egyszer fent másszor lent

Én elfogadtam apám meghívását. Gondoltam egy beszélgetéstől még nem lesz semmi bajom.

Még mielőtt azonban a találkozót megejtettük volna nekem dolgom volt. Ugyanis a mai napon volt az első szabadedzés. Már most láttam a csapat tagjain némi feszültséget. Még sose tapasztaltam ilyet. Mindenki, aki körülvett engem, izgatott volt, s nagyon koncentrált. Ez egészen új élmény volt nekem. Szerencsére a szabadedzésen nem történt semmi baj, és nem is végeztünk annyira rossz helyen. Sebastian harmadik volt, Mark pedig szorosan követte őt a 4. helyen. Jó nem rossz eredmény, igaz ez még messze nem az első hely! De azért meg kell mondani nem most kell megszerezni az első helyet. A legfontosabb, hogy szombaton és vasárnap, de inkább a vasárnapi első hely a fontos. Minden esetre én nagyon szorítok majd a fiúknak, azért persze most is szorítottam nekik. Utána persze következett a „sajtónak szánt percek” című rovat, ami finoman fogalmazva nem perceket vett igénybe, inkább órákat. De hát ez is a munkájuk része. Azért sajnáltam őket egy kicsit. Sorra bombázták őket kérdésekkel és ők mindegyikre alaposan válaszoltak. Szegények még ma egyszer ugyanezen át kell majd esniük. De hát ez is munkájuk része, csak ismételni tudom magamat.
A megbeszélt időre odaértem a kávézóhoz. Ő rögtön lelkendezve fogadott engem.
- Szia lányom! Ülj le.
- Szia. – csak ennyit mondtam, azt a szót, hogy apa nem tudtam neki mondani, de ennek megvan ugyebár az oka.
- Hogy vagy?- jött rögtön a kérdésével.
- Köszönöm jól. - válaszoltam
- Ennek örülök, most legalább azt mondtad, hogy jól és nem, hogy megvagy.
- Hm… igen.
- És hogy érzed itt magad?
Mielőtt válaszoltam volna felvették a rendelésünk.
- Meglepő, de jól érzem itt magam. És amúgy te hogy vagy?
- Jól vagyok, most pedig már teljesen boldog vagyok.

Ki is hozták a megrendelésünk. Én furcsálltam ezt a beszélgetést, főleg meg most, nem is tudom olyan érzésem volt mintha nem csak azért hívott volna meg, hogy cseverésszünk arról, hogy érzem itt magam.
- Ezt meg hogy érted, hogy most már teljesen boldog vagy?
- Kislányom, - kezdte így amire én furcsán néztem. Nem sokszor hívott így életemben. - azért vagyok boldog mert te itt vagy.
- Érdekes… - tettem meg a megjegyzést
- Ezt mire fel mondod? Tudom, hogy édesanyád is örülne neki, ha jó viszony alakulna ki közöttünk.
Mikor ezt kimondta könny szökött a szemembe. Hogy meri felhozni ide anyut! Könnybe lábadt szemekkel és sírás közeli állapotban kifakadtam:
- Ezt ne merd mondani, hogy anyu is örülne neki! Neked nincs jogod őt ide felhozni!
- De kislányom! Én…
- Nem most én beszélek, már ha eddig hallgattam. Ha tisztelsz engem vagy anyu emlékét akkor ezt nem mondod ki! Figyelj ide kérlek- kezdtem mondandóm és érzelmeim ekkor már elkezdtek fölülkerekedni rajtam- Nem tudom, hogy ez valóság-e egyáltalán és valóban úgy gondolod azokat a dolgokat amiket kimondasz. Vagy egyáltalán azt amikor lányomnak szólítasz. Nem tudom. De szeretnék veled tisztázni most valamit. Én egész életemben tudod mit kimondom, igen most kimondom, gyűlöltelek. Nem tudtam mire vélni azt, hogy otthagytál minket. Ez az amit sose tudtam megbocsátani. Nekem csak anyu maradt. És most, hogy elveszítettem őt is nem tudom mit gondoljak. Néha úgy érzem nincs senkim, máskor pedig meglátok benned valamit, talán egy kis apai érzést és úgy érzem…- kezdett elcsuklani a hangom- úgy érzem akkor mégsem vagyok egyedül a világban. Az meg nem jelent semmit, hogy itt vagyok. – s elgondolkoztam azon, hogy elmondjam-e utolsó ígéretemet. De végül nem tettem meg. Talán nem akartam őt megbántani. - Úgy gondoltam kell egy esélyt adni a dolognak. Azt hittem kialakulhat közöttünk egy normális viszony, de most már nem tudom.
- Lányom…
- Ne, kérlek ezt most hagyd! Most nem vagyok abban az állapotban. Inkább hagyjuk ezt a beszélgetést, úgy gondolom jobban járunk mind a ketten. Kérlek most hagyj egy kicsit, gondolkoznom kell.
Ezzel felálltam, s otthagytam az asztalnál ülő apámat. Már alig bírtam magam türtőztetni, hogy ne sírjak. Fel voltam dúlva és csak egy vágyam volt, hogy senkivel se találkozzak. Úgyse mondanám el nekik, ők úgyse értenének meg engem. Csak annyit akartam, hogy találjak magamnak egy kis zugot, ahol kisírhatom magamból ezt a sok felgyülemlett érzelmet. Annyira zaklatott voltam, hogy nem láttam azt sem kik járnak körülöttem, teljesen szét voltam csúszva. De szembejött velem valaki. Nem is tudom, talán már a barátomnak tekinthetem. Ő volt Sebastian. Látta rajtam, hogy nem vagyok a helyzetem magaslatán és megállított engem.
- Claire, mi a bajod?
- Semmi. - szóltam szipogva.
- Na ezt nem veszem be. Állj meg! Mi a bajod?
Már nem tudtam válaszolni, csak elkezdtem zokogni. Ő megfogott magához húzott és átölelt. Ott álltam és ott voltam a karjai között és csak sírtam és sírtam. Csak ennyit mondogattam:
- Utolsó ígéret, utolsó ígéret.
Szerintem tudta, hiába kérdez jelen pillanatban úgyse mondok semmit. Csak ott álltunk egészen addig mígnem kezdtem megnyugodni. Csak akkor engedett el miután abbahagytam a sírást.
- Nem szeretnél róla beszélni?
Én csak néztem, nem válaszoltam, de nézésemmel tudattam, hogy nem akarok róla beszélni.
- Látom rajtad, hogy valami bajod van! Job lenne ha beszélnél róla! Nem szeretném ha bajod esne!
- Sebastian… - kezdtem el- köszönöm az aggódásod, de ez a dolog- vettem egy nagy levegőt- az amiről nem szeretnék most beszélni. Nem haragszol rám?
- Ugyan már, te csacsi! Nem haragszok. Te tudod, hogy el akarod-e mondani, mindössze annyi, hogy látom rajtad, hogy valami bánt és félek hogy valami hülyeséget csinálsz. Úgy gondolom beszélned kellene erről a dologról valakinek. És remélem tudod, én itt leszek.
Egészen megdöbbentem. Ő félt engem. Azt mondta ő ott lesz velem és elmondhatom neki.
- Köszönöm, de erről most nem tudok beszélni. És nem kell félni. – töröltem meg a kisírt szemem- nem fogok hülyeséget csinálni. Nagy lány vagyok, vigyázok magamra. Most ha nem haragszol megyek, összeszedem magam.
- De jól vagy? Biztos? – kérdezett s én aggódást szűrtem le hangjából.
- Igen biztos, hogy jól vagyok. – néztem rá kisírt szemeimmel, s elfolyt sminkkel. – Csak rendbe kell szedjem magam egy kicsit.
Kerestem egy mosdót és megmostam az arcom. Még azonban mindig feldúlt voltam, de igyekeztem magam lecsillapítani. Az elfolyt sminkem megigazítottam, már egészen tűrhető formába hoztam magam. Kimentem és igyekeztem úgy tenni, mintha semmi se történt volna velem. Megint összefutottam Sebastiannal.
- Jobban vagy már?
- Igen. – mondtam nem eléggé meggyőzően.
- Jaj, Claire! Nem vagy valami meggyőző.
- Igyekszek majd meggyőzőbb lenni. Nincs semmi bajom, túl teszem majd magam rajta csak egy kis idő kell. Meglátod, holnap már nem lesz semmi bajom, csak ehhez most egy kis idő kell.
- Rendben, ha te mondod én hiszek neked.

Már ott járt az idő, hogy nemsokára ismételten szabadedzés következik.
- Menj, készülj fel, mindjárt szabadedzés!
- Megyek, de biztos nincs semmi gond?
- Menj már! Nincs semmi bajom és most a szabadedzéssel foglalkozz és ne velem!- mondtam ezt egy halvány mosollyal párosítva.
Ő örült annak, hogy egy mosolyt kicsalt belőlem és válaszolt rá egy mosollyal:
- Ezt már jobban szeretem, ha mosolyogsz. – tette megjegyzését, majd elment.
Én nem tudtam ezen gesztusait megemészteni. Egy kicsit furcsa volt nekem. Igaz, hogy hamar összebarátkoztunk, de ez akkor is furcsa amiket mondd és tesz. Először is, hogy azonnal átölelt és addig nem engedett míg meg nem nyugodtam, másrészt pedig amiket mondott:
- „Nem szeretném ha bajod esne!”  „félek hogy valami hülyeséget csinálsz” „És remélem tudod, én itt leszek.”
Talán nem vagyok neki közömbös? Á! Ez butaság! Hisz alig is ismer, másrészt én idősebb vagyok nála és… Igaz azt nem tudom, milyen barátnői voltak eddig és azt se, hogy milyen típusú lányok jönnek be neki, de ezt el kell felejtenem. Habár őszintén megvallva nekem ezek a tettei nagyon jól estek. Jó érzés volt a karjaiban lenni és nagyon jól esett az, hogy aggódott és aggódik értem. Talán kezdek más szemmel nézni rá?
Elég már a sok elmélkedésből! Nem szabad magam tévhitbe rengetni és most oda kell figyeljek és koncentrálnom kell a munkámra hisz a mai napnak még nincs vége!
Már a második szabadedzés is kezdetét vette. Úgy tűnik most jobb helyezéseket fog elérni a csapat. Nagyon izgultam - már engem is átjárt ez a hangulat - , hogy jó helyen végezzenek a fiúk, de különösképpen Sebastian. És már megint ő! Remélem nem leszek olyan mint egy buta kis tinédzser és nem fogok belezúgni a munkatársamba. Azonban hiába szorítottam annyira, mégsem sikerült a jobb helyezés. Igaz Mark most előrébb végzett ő a második volt a szabadedzés során, de Sebastian csak az 5. lett. Azért remélem nem miattam volt ez. És ismételten elkezdődött a pokoli menet, mármint rájuk nézve az. Ismételten jöttek az újságírók a különböző kérdéseikkel és ők becsületesen helyt álltak. Le a kalappal előttük, pedig már azért túl voltak két szabadedzésen és már egy ilyen sajtós megpróbáltatáson is. Megértem őket ha fáradtak, hisz én is az vagyok. Jó igaz nekem is volt egy mozgalmas kis napon, bár nekem nem fizikai terhelést kellett elviseljek az enyém lelki volt. Mikor lerótták a kötelező kört a sajtónak is, láttam a pilótákon, hogy nem vágynak már másra csak arra, hogy
lezuhanyozhassanak és beeshessenek az ágyba. Hiába figyeltem meg mindenkit, figyelmem inkább csak egy emberre koncentrálódott. Hát ki is lehetett volna, ha nem más mint Sebastian. Őt figyeltem, és láttam hogy ő is már azon a szinten mozog mint a többiek, már a fáradtság gyötri. De azért még erőt vett magán és odajött hozzám:
- Szia, na most már tényleg megnyugodtál?
- Igen. – adtam határozottabb választ.
- Alakul, még nem igazán meggyőző, de már alakul. Jobb mint amikor előbb kérdeztem. – s egy mosollyal nyugtázta állapotom.
Én is elmosolyodtam és kiadtam neki a parancsot, hogy menjen és pihenjen le hisz holnap fontos nap lesz a számára. Holnap is ki kell állnia egy hasonló nehézségű napot, ha nem nehezebbet.
- Menj pihend ki magad! Látom rajtad, hogy állni is alig bírsz. Gyerünk! Indíts!- mondtam mindezeket, s mosollyal párosítottam, hogy higgye azt, hogy már jobb a lelki állapotom.
- Igenis főnök asszony! Vettem a parancsot! – s kezét felemelte mint amikor egy katona tiszteleg, s ezen mozdulatát nevetéssel párosította, majd elköszönt- Jó éjt neked Claire Ecclestone!
- Neked is jó éjt Sebastian Vettel!
Majd elment. Komolyan mondom ilyen figurával még sosem találkoztam. Fel tud vidítani, pedig nem vagyok a helyzetem magaslatán.
Azt hittem a mai napom ezzel véget ért itt és én is elindulhatok, hogy kipihenjem magam, de hát tudjuk tévedni emberi dolog és jelen pillanatban én is tévedtem. Ugyanis Christian Horner  állt meg előttem, majd abban az idegesítő stílusban közölte velem, hogy beszélnünk kell. Még meglepődtem. Ugyan mit is akar tőlem ő? Talán ennyire rosszul végzem a munkám? De most megtudom. Nem lesz több nyitott kérdés ezzel kapcsolatosan. Kerestünk egy olyan helyet ahol négyszemközt tudunk beszélni.
- Gondolom kíváncsi miért hívtam ide?
- Ezt eltalálta. – válaszom ugyanolyan stílusban. Hátha már ő így beszél akkor azt kapja vissza amit ő ad. Egy magyar közmondással élve: Amilyen a mosdó, olyan a törölköző.
- Először is tisztázni akarom, hogy engem nem érdekel senki magánélete...
Tessék? Hát hogy jön ide a magánélet? Mit akar? Gondoltam mindezt „nagyhatású beszéde” közbe.
- …De nem szeretném azt ha itt csapaton belül szerelmi szálak alakulnának ki.
- Ezt mire fel értsem? – kíváncsian tettem fel a kérdést
- Láttam önt és Sebastiant a mai nap folyamán ölelkezni és megjegyzem nem is olyan röviden. Szóval a lényeg nem szeretném ha a csapat berkein belül maguk között kialakulna valami, egyrészt lehet feszültséget okozna, másrészt megeshet, hogy Sebastiant zavarná a versenyzés miatt és szerintem önt is hátráltatná a munkájában.
Hirtelen nem tudtam meg se szólalni. Másrészt meg mikor látott minket? És kukkol utánunk vagy mi? És végül de nem utolsó sorba szerintem egyszerűen rám pikkel vagy mondjam másképpen nem bírja az arcom. Állandóan ebben a hülye, rideg stílusban szól csak hozzám és akkor is többnyire akkor ha parancsolgatni akar, vagy valamiért felelősségre von esetleg leró valamilyen dologért. Ez már azért sok. Én ezt nem fogom tűrni. Úgy érzem már majdnem betelt a pohár, ez volt az utolsó, hogy tűrök és aztán robbanok. De ő még nem látott engem robbanni. De azért is türtőztetem magam, mert nem akarok egyrészt magamból másrészt apámból se bolondot csinálni, mert megegyeztünk, hogy legalább addig leszek a csapat segítségére míg a régi sajtós vissza nem tér, és az a dolog is benne van a pakliban amit utoljára megígértem. Így most adtam egy kellően visszafogott, de azért még indulatos választ:
- Nem kell megijedni, ez nem az amire gondol és megnyugtatom nem fog előfordulni még hasonló se. – mondtam miközben felment bennem a pumpa és legszívesebben orrba vágtam volna.  De ez csak egy álom marad. Majd megfordultam és elindultam azzal a szándékkal, hogy otthagyom. Ő még azonban utánam szólt.
- Jó éjt önnek!
Csak lestem, hogy ezek után még jó éjszakát kíván nekem! De nem vagyok bunkó én is viszonoztam a gesztust.
- Jó éjt önnek is!

Ezzel pedig otthagytam. Hamar megérkeztem haza. Vagyis az átmeneti otthonomba, a szállodai szobámba. Nagyon fáradt voltam és ez a mai nap se volt semmi. Csak le akartam pihenni és túltenni magam a mai napomon. Nem vacsoráztam ma, hanem elmentem és beültem a kádba. Ott ültem kb egy fél órát, majd bevetettem magam az ágyamba. Próbáltam elaludni, de nehéz volt. Csak a mai nap eseményei jártak a fejemben, a különböző érzések, és rengeteg kérdés járt a fejemben. Először is hogy most tényleg mit akar tőlem apám? Jó apa akar lenni, csak a közeledés nem az erőssége? Sebastian miért viselkedett úgy velem? Csak nem érez valamit? Én egyáltalán érzek iránta valamit? Mármint a barátságon túl. Abban biztos vagyok, hogy nem közömbös, de belezúgtam? És a másik dolog meg, hogy miért viselkedik így velem Christian Horner?
Ezek a kérdések jártak a fejemben majd lassan álomba szenderültem.