3. fejezet

3.fejezet:

A küzdelem

Ma kezdem a második napomat. Már reggel a készülődésem közepette izgatott voltam és ez az érzés most még erősebb lett bennem. Ma már tudtam mi lesz a feladatom. Elhatároztam, hogy a maximumot nyújtom és munkámat jól fogom végezni.
Mikor már a pályán voltam, izgatottságom megszűnt és határozottság érzete keltődött bennem. Tudtam, hogy ma lesz sajtótájékoztató, és a pilótáknak is lesznek megjelenései így oda kell figyeljek. Már korán reggel összefutottam a főnökömmel. Meglepődtem, mert ma teljesen másképp viselkedett velem mint előző nap. Kedvesen érdeklődött felőlem:
- Jó reggelt! Hogy van ma?
- Jó reggelt önnek is. Köszönöm megvagyok. És ön?
- Köszönöm, remekül. Nem csatlakozik hozzám épp a többiekhez tartok.
- De szívesen. – válaszoltam.
Teljesen meglepett. Lehet valóban az volt a probléma hogy feszült volt, emiatt viselkedett úgy tegnap. De ma más volt. Mint akit teljesen kicseréltek. Sugárzott a jókedvtől. Nem sétáltunk sokat, odaértünk a többiekhez. Ők azonnal kedvesen fogadtak minket.
- Hello Christian! Á, szia Claire! – köszönt nekünk Sebastian.
- Sziasztok! – köszönt nekünk Mark is.
- Sziasztok!- köszönt vissza Christian.
- Sziasztok! – én is köszöntem udvariasan. Majd mosolyogtam az előttem álló pilótákra, mert eszembe jutott a tegnapi viccelődésünk.
- Örülök, hogy mindenki itt van, szeretném akkor ha megbeszélnénk egy-két dolgot. – váltott hangnemet ismételten a főnök.
Ezután elkezdte mondandóját. Mintha egy eligazítást kaptunk volna. Én csak figyeltem. Láttam a főnök komoly arcát, amire a többiek is elkomolyodtak, így én is jobban odakoncentráltam. Nem tudom mi történhetett megint Christian Horner-rel, egyik pillanatról a másikra váltott hangnemet. Miután elmondta amit szeretett volna, elviharzott. Mi hárman egymásra néztünk, de mi se tudtuk az okát ennek.
Ismételten elkezdtünk beszélgetni, de most már a mai nappal kapcsolatos feladataink részleteiről beszéltünk. Mark nem sok időt töltött társaságunkban, hisz neki volt még egy- két elintéznivalója. Miután elment Sebastiannal egyeztetünk még néhány dolgot. De engem még mindig zavart a főnök viselkedése és szóba hoztam.
- Látod erről beszéltem tegnap is. Miért viselkedik így?
- Nem tudom.
- De ugye milyen fura?
- Igen most, hogy már másodszor viselkedik így, elég fura.
- Nehogy megint az mondd, hogy ennyire feszült!
- De akkor mégis miért viselkedne így ha nem azért? Ez az első futam ebben az évben, biztos meg akar felelni az elvárásoknak. Meg aztán a stressz, tudod…
- Lehet igazad van, de akkor is a modor!
- Biztos, hogy azért ilyen! A modora meg, hát úgy látszik ehhez kell hozzászokni.
- Okés, de mielőtt ide jöttünk hozzátok, összefutottunk és elkezdett velem beszélgetni és egyáltalán nem ilyen stílusba kommunikált.
- Hát nem tudom.
- Na jó hagyjuk ezt a témát. Nincs értelme ezt forszírozni. Amúgy is nemsokára sajtótájékoztató, készülj el.
- Miért talán valami kivetnivalód van a megjelenésem ellen? – kérdezte viccelődve.
- Hát, hogy is mondjam… - mosolyodtam el-… össze szedhetnéd magad.
- Tessék? – kérdezte nevetne.
- Jaj, tudod, hogy csak vicceltem.
- Ezt még visszakapod paragép!
- Micsoda paragép! – majd nyújtottam rá ki a nyelvem. - szedd rendbe magad kócos hajú!
Hamar elérkezett a sajtótájékoztató ideje. Én természetesen végeztem a dolgom, de közbe azért megfigyeltem a pilótákat. Rengeteg kérdéssel bombázták őket, hol erről, hol arról. Igyekeztek mindent kiszedni belőlük. De láttam rajtuk, hiába nagy sztárok mégis egyszerű hétköznapi emberek is. Igyekeztek a magánéletükkel kapcsolatos kérdéseket kikerülni. Láttam rajtuk, hogy őket is zavarba lehet hozni. Miután a sajtótájékoztatónak vége lett fáradtan vonultak vissza. Sokkal fáradtabbnak tűntek, mint egy- egy verseny után.
Közben találkoztam Christian Horner-rel is.
- Beszélhetnénk?

- Persze. Valami gond van?
- Szeretném, ha egy két dolgot elintézne. – s kiadta a feladataim. - Kérem legyen pontos és precíz, ezek a dolgok fontosak.
- Úgy lesz.
- Amúgy nincs semmi kivetnivalóm a munkájával, nincs gond. – nézett rám póker arccal és mondta mindezen szavait abba az állítólagos új stílusába. – Gondoltam megválaszolom a kérdését.
- Köszönöm a választ. – szóltam hasonló hangnemben. - Viszlát. – majd sarkon fordultam és elmentem.

Még mindig nem tudom értelmezni ezt a stílust, de lehet ez örök rejtély marad.
Igazából most hogy itt dolgozom,  más szemmel nézem az itt lévő embereket. Nem látok mást csak azt hogy sürögnek és forognak egész nap ténykednek és tényleg együtt tesznek azért hogy sikereket érjenek el. És akkor most megragadnám az alkalmat hogy róluk is említsek pár szót. Vagyis igazából egyet, talán ezzel is leírhatom amit akarok. Ez az egy szó pedig a: küzdelem. Ez az a tulajdonság ami miatt igenis csodálom ezeket az embereket. Ők mind annyian egy célért küzdenek, s tesznek azért, hogy mindez ne csak egy álom hanem valóság legyen. Sokan csak a pilótákat veszik számba, pedig ha tudnák nem biztos, hogy egyedül csak ők maradnának meg egy-egy elért eredmény után az emlékezetbe. Ha mindannyian felállnának egy siker után a pódiumra akkor jönnének rá talán sokan, hogy mennyien fáradoznak ugyanazért a dologért. De mi is az hogy küzdelem? Gyötrelem, kemény munka, fáradtság, majd gyönyörű pillanatok. Talán így lehetne leírni ezt a szót. Visszatérve előző gondolatomhoz sokan nem is tudják mi zajlik a színfalak mögött. Mennyi eltöltött óra, percek. Igaza van a pilótáknak akkor mikor egy- egy siker után azt mondják, köszönöm a csapatnak. Mert ez így van. Ha ők nem lennének egyetlen egy pilóta sem lenne aki ezt meg tudná tenni. Most hogy itt vagyok átértékelődtek bennem a dolgok. Már más szemmel látom a dolgokat. Talán én is megváltoztam. De ennek örülök. Elszeparáltam magam eddig mindentől, csak saját magammal foglalkoztam azt hittem az az élet egy teljes élet amiben én hiszek s mégsem ez van. Van más hely is a világon, léteznek más emberek is, s nem csak a hallottak vagy  látottak alapján kell egy- egy dologhoz hozzáállnunk.  Igaz lehet mások szemében mi is ilyenek vagyunk de nekünk nem szabad ezt ugyanúgy tennünk. Most teljesen elkanyarodtam a tárgyról de úgy érzem ezt mégis fontos volt megemlítenem. Az is a munkám része, hogy úgymond visszább fogjam a pilótákat s ne szaladjon velük el a kiscsikó. Így megesik az hogy egy-egy beszélgetés során megemlítem, hogy mégis mennyi mindent köszönhetnek másnak. Igaz ezt ők is tudják és elismerik, de úgy érzem ezt azért meg kell említeni, ha nem másért, de elismerésképpen.
Ha a mai napot kellene értékelnem nem tudom hogy tudnék-e élni valamilyen frappáns mondattal. Csak annyi történt velem, mint egy átlagos munkanapom, kivéve egy-két dolgot, de ezeket már boncolgattam párszor nem érdemes ismételten időt pazarolni rá. Egyre jobban szeretek itt lenni s ezt végül is annak köszönhetem akit eddig mindennél jobban gyűlöltem. Azt hittem azonban a mai napom során, hogy semmi nem történhet már velem, de mégis történt valami. Apám ugyanis felhívott és megkért, hogy találkozzunk ismét és beszélgessünk egy kicsit. Ezzel talán azt akarja, hogy próbáljuk meg rendezni a kapcsolatunkat? Talán próbál igazi apa lenni?

SZERK MEGJEGYZÉSE: Tudom ez a fejezet nem lett valamilyen eseménydús, de még mielőtt bárki is azt hinné, hogy a sztori laposodik, akkor az téved. Ennek az az oka, hogy nem pár fejezetesre terveztem a történetet, és nem is karok rögtön a dolgok közepébe vágni. :) A következő fejezet már izgalmasabb lesz. Megígérem, hogy lesznek még érdekes momentumok és csavarok a történetben. Azért olvassátok el ezt a fejezetet is hisz vannak momentumok melyek a történet folytatásában fontosak lesznek. :) Azért remélem tetszik nektek a fejezet és jó olvasást illetve szórakozást kívánok hozzá!

Zsömi