1. fejezet

1. fejezet:
Nem is olyan rossz!

Igen felhívtam apámat. Megbeszéltem vele, hogy szeretnék vele minél hamarabb találkozni és beszélni is szeretnék vele. Ő örült a dolognak és azonnal arra volt kíváncsi nekem mikor lenne a leghamarabb alkalmas. Tudattam vele hogy most hol vagyok és éppenséggel ő is itt van. Így végül úgy határoztunk, hogy 1 óra múlva találkozunk. Igazából örültem hogy még van egy szabad órám legalább a gondolatataimat össze tudom szedni. Emellett egy kicsit ideges is vagyok, hisz már régóta nem találkoztunk és azt nem tudtam kiverni a fejemből, hogy vajon mi lesz, ha újra lát, mit fog hozzám szólni. Az érzéseim igaz nem változtak felé de én mégis félek. Miért van ez?
Ez az egy órácska gyorsan elröpült. Sikerült eljutnom a megbeszélt helyre. Ott álltam és várakoztam. Pár percig csak így álltam. Néztem körbe hogy meglátom-e őt valahol jönni. Hát ez sikerült. Ahogy nézelődtem megpillantottam őt. Egyre csak közeledett és közeledett felém, míg végül ideért hozzám.
- Szia lányom. - s hajolt felém hogy megöleljen, de én ezt nem hagytam, csak ennyit mondtam:
- Szia.

- Még mielőtt bármit is mondanál nekem, el szeretném mondani, hogy örülök, hogy felhívtál és találkozni akarsz velem.
- Igazából… - hallgattam el, nem jött ki egy hang se hirtelen a torkomból, s csak álltam szótlanul
- Mi?
- Semmi, nem lényeges- nem mondtam el neki, hogy mi miatt vagyok itt- És amúgy hogy vagy? – tereltem a témát
- Köszönöm megvagyok, öregszem… - nézett rám majd kérdezett- És te hogy vagy?
- Megvagyok. Élem az életemet, igyekszek helyrerázódni.
- Ezt hogy érted?
- Igyekszek visszatérni a régi életemhez, de mindig akadályba ütközök.
- Mesélj kérlek. Mit csinálsz most? Dolgozol valahol? Vagy egy új diploma megszerzésén fáradozol?
- Most nem dolgozok, és nem is tanulok. – válaszoltam szűkszavúan
- És táncolsz még?
- Már nem. – s elszontyolodtam- Mikor anyu beteg lett abbahagytam. Közben pedig elvégeztem az iskolát, s újságíró lettem, a média világába kerültem – s elmosolyodtam- tudod még ő akarta, hogy jelentkezzek abba a suliba, de hiába végeztem el nem dolgozok. Akkoriban minden időmet lekötötte az ápolása, s elvesztettem az állásom is, nem tudtam a munkámmal foglalkozni, így megváltak tőlem az újságnál ahol dolgoztam.
- Ezt rossz hallani.
- És te? Mesélj te is.
- Rendben, de előtte megkérnélek valamire.
- Mégis mire?
- Gyere be velem a pályához közben el kell intézzek pár dolgot. Szeretném ha velem tartanál.
- Rendben
Mivel itt a pályánál találkoztunk így ez nem volt nagy gond nekem. Haladtunk előre és én csak néztem jobbra és balra láttam a nyüzsgő embereket, akik fel alá rohangálnak.
- Mint látod, itt mindig ilyen nagy a nyüzsgés. Igazából én ezt szeretem. Egyébként élem ezt az életet, utazgatok, és én élvezem.
- Örülök neki- szóltam más hangnemben, mert nem felejtettem el, hogy ezért hagyott el minket.
Most a csend lett az úr. Pár percig egymáshoz sem szóltunk, csak haladtunk előre. Én közbe nézelődtem, habár korábban az utálat érzése ébredt bennem mihelyst a száguldó cirkuszról lett szó, most mégis csak ámultam a dolgokat. Mintha egy másik világba csöppentem volna. Egészen megtetszett nekem. Csak ámuldoztam, s megtört a csönd is:
- Látom, nézelődsz, hogy tetszik neked?
- Őszinte leszek. Egészen más ez a világ.
- De pozitív vagy negatív értelemben?
- Meglep engem is, de pozitív. Ámulatba ejtő, érdekes és…
- Nem tudtam befejezni a mondatom, mert apám közbevágott és az előttünk idegesen fel alá mászkáló férfihoz szólt:
- Valami baj van Christian?
 Ő eddig észre sem vett minket, majd odapillantott felénk és egy pillanatra a tekintete rajtam maradt, majd apámra nézett és válaszolt a kérdésre.
- Igen baj van. A csapat sajtósa balesetet szenvedett és kórházba került és nincs most sajtósunk.
- Ezt sajnálattal hallom, de azt hiszem van megoldás.
Mikor ezt meghallottam rápillantottam apámra abban reménykedve, hogy nem engem ajánl majd.
- Itt van a megoldás előtted.
- Ezt nem értem.
- Itt áll a csapat új sajtósa előtted- s közbe mutatott rám.
- Tessék? – vágtam közbe
- Az itt álló hölgy a lányom, és egyébként pont megfelel erre a posztra, hisz van köze a médiához, végzettsége is van, újságíróként is dolgozott már.
Én csak néztem. Láttam, hogy közben az előttem álló férfi meg engem néz. De ezt most miért mondta az apám? Mit akart ezzel elérni?
- Ez nagyszerű! A részemről megfelel. - majd néztek mind a ketten rám, a válaszomat várva.
Nem tudom, mi üthetett belém, de igent mondtam az ajánlatra.
- Egy fél óra múlva találkozzunk a csapat boxánál, meg kellene egy két dolgot beszélni.
- Rendben ott találkozunk. Viszlát.
Ezzel a férfi elment. Én pedig azonnal apámhoz fordultam és kérdőre vontam:
- Ezt meg miért kellett most csinálnod?
- Nem most mondtad, hogy nincs állásod? – s nézett rám kérdőn én pedig meglepetten.
- De, … de most…
- Mi de most? Most már van munkád! Egyébként is te fogadtad el az ajánlatot!
- Na de… de igazad van. – már hangnemet váltottam- egyébként köszönöm.
Most furcsa érzés kezdett el bennem kavarogni. Azon kezdtem gondolkodni, hogy ez most mégis mi volt apám részéről. Az csak egy dolog, hogy mondtam neki, hogy nincs állásom és ő ezért ajánlott be engem. Vajon más is vezérelte? Netán azt szeretné ha itt lennék a közelébe? De mégis csak most jutottam eszébe! Lehet tényleg csak a munka miatt. Egyébként is igaza van végül is én fogadtam el az állást nem tartott pisztolyt a tarkómhoz, nem kötelezett semmire én döntöttem így. Igazából egy kicsit megsajnáltam azt a férfit és végül is nem volt munkám, mármint csak eddig.
- Ha már itt tartunk, tudod annyira nem vagyok jártas a forma 1-ben, szóval szükségem lenne a segítségedre. Kérlek mesélj erről a férfiről. Ki ő?
- Húú. Figyelj gyorsan elmondom a lényeget. Ezt a férfit Christian Horner-nek hívják. Ő a Red Bull csapat csapatfőnöke. A csapatba tartozó két pilóta Sebastian Vettel és Mark Webber. De Christian majd mindent elmond amit tudnod kell. Ne izgulj e miatt.
- Rendben, de amúgy nem izgulok.
Most már tisztában voltam pár dologgal. Már legalább azt tudom ki az a férfi. Christian Horner. Ezt a nevet megjegyzem. De nem csak a nevet a hozzá tartozó arcot is. Most hogy így belegondolok örülök annak, hogy elfogadtam ezt a lehetőséget. Igaz még nem csináltam semmit, de tetszik a dolog és bevallva ez a világ is. De jobb ha odafigyelek, nehogy elkéssek.