5. fejezet

5. fejezet:

Álomból valóság?

Itt állunk Sebastiannal szemtől szembe. Nem szólunk egymáshoz és megvallom őszintém egy kicsit zavarban is érzem magam. Ő viszont határozottnak tűnik. Most pedig elindult. És felém jön. Egyre jobban közeledik, igaz a köztünk lévő távolság se nagy. Mindezt némaság kíséri. Én se beszélek és ő is csendben van. Ideért elém. Csak néz rám, majd kezével az arcom irányába nyúl és beletúr a hajamba. Mégpedig úgy, hogy a lelógó hajtincseimet óvatosan hátrébb fésüli ujjaival. Megsimítja arcom, majd közelebb hajol. Először az orrunk ér össze, majd végül már ajkaink is érintik egymást. Végül elcsattan egy csók. De nem akármilyen csók ez, ez egy szenvedélyes csók. Még életemben nem csókolt meg így senki.
Ajkaink kezdtek lassan elválni egymástól. Kinyitottam a szemem majd belenéztem mélyen Sebastian szemébe. Ismételten nem szóltam hozzá, és ő is csak engem nézett. Majd magához húzott és átölelt.  Ott tartott a karjaiban s nem engedett el. Mint amikor egy madarat a kalitkába zárnak, s kín neki ott minden egyes eltöltött másodperc. De ez nem olyan volt. Ez egy édes kín! Olyan kín amelynek én minden egyes másodpercét élvezem. Csak egy dolgot kívánok: Sose eresszen ki a karjai közül.
Hirtelen felébredten. Te jó ég! Miket álmodok! Én és Sebastian! Mi van velem? Ő csak a barátom, én pedig ilyeneket álmodok róla! Lehet a tegnapi események voltam rám ekkora hatással. Hajnali 3 óra volt, ezt pedig onnan tudom, hogy megnéztem a mellettem lévő órát. Jaj! Még vissza alszok. Olyan korán van még! A fejemre húztam a takarót s próbáltam visszaaludni. Nem volt valami könnyű feladat. Próbáltam elaludni, de csak az álom járt a fejemben.

Erre még gondolni se gondolhatok. Sebastian nem lehet soha az enyém. Nagy nehezen sikerült visszaaludnom, majd az ébresztőórára ébredtem.
- Jaj, hagyd már abba! – csaptam a tetejére, de az nem hallgatott el. – Csend legyen már!- ordítottam majd akkorát csaptam, hogy elhallgatott.
A mai nap során bal lábbal keltem fel. Ezt már most meg tudom állapítani. Már csak abból kiindulva, ahogy az ébresztőre reagáltam. Kiszálltam az ágyból, odaléptem a tükörhöz majd néztem magam.
- Hát te meg hogy nézel ki! De nyúzott vagy! – „bíztattam’ magam a tükörben. – Ó és a szemeid! – csak álltam és továbbra is néztem magam a tükörben. – Hogy juthatott ilyen az eszedbe!- még most sem tudtam kiverni a fejemből az álmom. – Szedd már össze magad!
Ezután elmentem a tükörtől. Gyorsan lezuhanyoztam, a szokásos reggeli rituálém megcsináltam, felkaptam a ruhám és gyorsan megreggeliztem. Ezután elindultam, hogy a mai nap folyamán is dolgozhassak. Annyira nem voltam ezen a napon önmagam, hogy még a legfontosabb mozgatórugómat a kávémat se ittam meg. Mi lesz velem e nélkül? Ahogy lépkedtem az emberek között nézelődtem körbe-körbe abban reménykedve, hogy hátha nem futok össze Sebastiannal. Az idő múlásával együtt kezdtem megnyugodni. De úgy tűnik hamar tettem. Ugyanis épp összefutottam vele.
- Jó reggelt! Hogy vagy ma?

- Neked is jó reggelt. Jól. És te?
- Én is megvagyok.
- Most mennem kell, ne haragudj. – ráztam le
- Jó de még ma összefutunk. – szólt de már csak utánam mondta mert én már elmentem.
Most már megállapítható, hogy Sebastian nem közömbös nekem. Kezdek érezni valamit iránta. És ezt onnan tudom, ahogy most viselkedtem vele. Ideges voltam és zavart és hamar leráztam. Féltem attól, hogy mit fog mondani vagy én mit fogok tenni és az álom. Már megint az az álom. Az eszem azt mondja nekem: „Állj meg Claire! Te és Sebastian munkatársak vagytok és nem lehet köztetek semmi! Felejtsd el!” De sajnos van az embernek az eszén kívül mása is. Ez pedig a szíve. A szívem pedig mást súg: „Miért ne lehetne köztetek bármi? Sebastian olyan aranyos és kedves és helyes és azt mondta mindig számíthatsz rá, elmondhatod neki a problémáidat. Van esélyetek, csak meg kell próbálni. „  Na ez a teljes összezavarodás. Választanom kell, hogy mire hallgassak. Az eszemre vagy a szívemre? Még nem tudom, de lehet ha az eszemre hallgatok akkor egy esetleges csalódástól óvom meg magam, vagy elvesztem az esélyét a boldogságnak, ha pedig a szívemre megeshet, hogy megtalálom a boldogságot vagy esetleg nagyot csalódok. Hát nem tudom. Minden esetre a mai napon másra kell koncentráljak.
A mai nap már korán megkezdődött. Nem csak nekem hanem a pilóták számára is. A mai napon ugyanis még most délelőtt van egy szabadedzés ismételten. Ez pedig azt jelenti, hogy munka van. És már nem is sok idő van hátra a szabadedzésig. Hogy pontos legyek egy óra. Már mindenki sürög- forog, nagy a nyüzsgés. De hát ez már nagyon fontos nap is. Ugyanis pár órával a szabadedzés után a pilótáknak ismételten a volán mögé kell majd ülni és harcolni a minél jobb rajthelyezésért. De hát addig még van egy kis idő hátra. Én is ott voltam a csapat home- jában. Itt volt mindenki és épp megbeszélést tartottak a pilóták és Christian Horner. Biztos, hogy a szabadedzésről és az időmérőről volt szó. Lehet egy kis bíztatást adott nekik. Én ott vártam tőlük nem messze, mert nekem is biztos fog valamit mondani a főnök. Miután ők befejezték, jelzett nekem Horner úr, hogy még egy pár percet várjak. Épp Adrian Newy-hoz ment és vele vált még pár szót. De én se maradtam addig társaság nélkül. Sebastian odajött hozzám:
- Szia Claire! Beszélnünk kellene!
- Szia rendben. Valami baj van Sebastian?- néztem értetlenül
- Semmi gond, csak fontos dologról lenne szó. De mivel most nincs időm, utána meg időmérő ezért az időmérő után találkoznánk a kávézónál?
- Persze. A sajtózás után megfelel neked?
- Az szuper lenne. De ne haragudj kérlek, most nekem kell menni.
- Menj csak most jönnek a fontos pillanatok. - s eleresztettem egy mosolyt.
Ő visszamosolygott, majd elment. Vajon mit akar Sebastian? Vetődött fel bennem a kérdés. Azt mondta fontos dologról van szó, de mi lehet mégis az a fontos dolog? Most a szívem súgta érzések jöttek előtérbe. És rögtön elkezdtem kombinálni is. Lehet, hogy ő is érez valamit és erről akar velem beszélni? De nem volt sok időm ezen töprengeni, ugyanis ideért a főnök is. Elkezdte a szokásos mondandóját és elmondta mai napon is mi lesz a feladatom. Mintha nem tudnám. De így biztos a dolog, hogy én is tisztában vagyok vele. Miután elmondta a mondandóját elment. Úgy határoztam az érzéseimet most kizárom és csak a munkára koncentrálok. Profi vagyok. Vagyis remélem nem csak egy elképzelés marad.
A szabadedzés megkezdődött. Feszültem figyeltem a pilótákat. Nagyon szorítottam mindkettőjüknek. És igen! Megérte. Sebastian az első lett Mark pedig a második. Ez nagyon szuper eredmény, nem csak személy szerint nekik, hanem a csapatra nézve is. Most mindenki egy kicsit nyugodtabb lett, de azért még mindig feszültek volta, hisz tudták pár óra múlva újra fel kell majd venni a kesztyűt a többi csapattal és a pilótáknak pedig a többi pilótával.
Mivel már említettem, hogy a mai kávéadagom híjában vagyok ez meglátszik rajtam. Úgy döntöttem miután végeztek a fiúk a „sajtónak szánt percekkel” elmegyek és bedobok egy kávét. Jó tervnek bizonyult csak arra nem számítottam, hogy apámmal is összefutok.
- Szia kislányom! – köszönt és ott állt már mellettem.
- Szia! – adtam választ, majd nagyot nyeltem a kávéból, mert egy szuszra meg akartam inni, hogy minél hamarabb itt hagyhassam.
Nos ez nem egyre hanem körülbelül 3 kortyra sikeredett.
- Most mennem kell, dolgom van. Szia.
- Kérlek várj! Beszéljünk. – kért meg apám
- Dolgoznom kell. Szia. – nem adtam neki esélyt a beszélgetésre, ezt kimondtam és sarkon is fordultam.
Most érzelmileg erősebbnek tűnök. Nem robbantam és nem is kezdtem el sírni. Lehet, hogy mégis profi vagyok. Vagyis a mai napon.
Ahogy elindultam elkezdett a telefonom csörögni. Christian Horner keresett. A csapatnak ugyanis lesz egy fotózása és azzal kapcsolatosan el kellene pár ügyet intézzek. De sajnos mivel egy cég termékét kell közösen a Red Bull energiaitallal reklámozni és a másik cég képviselője nincs még itt ezért telefonon kell vele tárgyaljak. Nos ennek a feladatomnak is nekikezdtem. Úgy gondoltam az időmérőig el tudom intézni és a részleteket megbeszélni. Hát ez nem sikerült. Hiába kerestem telefonon az illetőt, közölte velem mindig a titkárnő, hogy megbeszélésen van. Mekkora fejes lehet? Így nem tudtam mást tenni, csak a titkárnőt megkérni arra, hogy szóljon majd a főnökének, hogy kerestem és ha ráér hívjon vissza. Azért nem ártana, ha minél hamarabb visszahívna, mivel a fotózást jövő hétre tervezték, de hát nekem el kell intézni akkor még egy s mást.

Elég sokáig bíbelődtem ezzel és be kell vallani eredménytelenül. Annyira elszaladt az idő, hogy már csak fél óra volt a szabadedzésig. Ismételten kiült mindenki arcára a feszültség és ahogy megfigyeltem az előttem elhaladó Sebastiant, az arcán egy kis megfelelési kényszert vagy inkább késztetést a megfelelésre láttam. Annyira már az időmérőre koncentrált, hogy engem se vett észre. Én nem szóltam neki oda, nem akartam kizökkenteni őt. Most fontos pillanatok következnek majd és oda kell, hogy figyeljen.
Már csak pillanatok kérdése volt hátra az időmérő megkezdésének. Egyszer csak bevillant a zöld lámpa a boxutca kijáratánál. Ez volt a jel, ezzel megkezdődött az idei szezon. Elindultak a pilóták és elkezdték róni a köröket. Mindenki igyekezett a lehető legjobbat kihozni az autóból. Voltak, akiknek ez jobban sikerült és voltak olyanok is, akiknek ez most kevésbé jött össze. A qvalifikáció első szakasza véget ért. Megszületett egy eredmény és néhány pilóta kénytelen volt kiszállni a harcból a minél jobb rajthelyezésért. Aztán jött pár perc pihenő, majd az egész elölről. Ugyanaz volt a szisztéma, mint az előbb, csupán a versenyzők száma fogyott. A harmadik rész az már fontosabb. Vagyis azoknak a legfontosabb, akiknek esély nyílt a pole pozíció megszerzésére. Most már igazán apró dolgokon is múlhat a rajtelsőség megszerzése. Itt most mindenkinek 110 %- ot kell nyújtania. Ez volt az a rész az időmérőn amikor a legfeszültebb volt a csapat. Mindenki azért szorított, hogy valamelyik pilótánk az első helyet tudhassa majd magának holnap. Ezért együtt izgultunk. Szinte lélegzetvisszafojtva néztük az eseményeket. És igen! Ismételten sikerült. Sebastian első lett Mark pedig kicsi lemaradással mögötte a második. Ez egy remek kezdés eddig. Reméljük a folytatás is ilyen lesz. Amikor visszaértek a boxba az elégedettség látszódott rajtuk. Gyors mérlegelés majd fényképezkedés következett végül irány az interjúszoba.

Én tisztában voltam azzal, hogy a megbeszélt találkozó nem most lesz még. Így ismételten a jövő heti fényképezkedés szervezésére kezdtem koncentrálni. Ismételten megpróbáltam elérni azt a nagyon elfoglalt személyt. De most sem sikerült. Még mindig dolga van, közölte velem a titkárnő. Na, de sebaj, még itt is van egy-két elintézendő dolog, akkor foglalkozok ezekkel. Csak végeztem a dolgom, monotonitásba. Azért megvallom szeretem ezt a munkát.
De mivel tudjuk ami késik az nem múlik, elérkezett a számomra várt perc. Elmentem a kávézóhoz és láttam, hogy Sebastian már ott ül.
- Régóta vársz rám?
- Annyira nem. Legalább volt időm gondolkodni egy kicsit
- Rendben. És miről akartál velem beszélni? – szegeztem neki rögtön a kérdésem.
 Igazából, muszáj valakivel beszéljek és benned megbízok. Van egy dolog amiben nem tudok dűlőre jutni.
- Hallgatlak. Mond nyugodtan. – s elkezdtem figyelmesen hallgatni amit mondd
- Igazából ez a magánéletemmel kapcsolatos. Tudod… van valaki aki nekem nagyon tetszik. Jól érzem magam vele, de nem tudom, hogy elmondjam-e neki. Attól félek, hogy ha elmondom, meg fog változni vagy más szemel fog rám nézni. Attól tartok, hogy a csillogás ami engem körbevesz megváltoztatja egy kicsit. És ezt a lányt még nagyon régóta nem ismerem, de egyre fontosabb nekem és azt hiszem én beleszerettem.
Csak néztem és hallgattam és nem hittem a füleimnek. Azt mondta van egy lány, akibe úgy érzi beleszeretett és nem meri neki elmondani. Milyen kis aranyos! De mégis ki lehet ez a lány? Lehetséges, hogy én vagyok az? Azt mondta nem rég ismerte meg. Lehet ezért álmodtam én is hasonlót? Vagy valaki másról beszélt?
- Nos, ha elfogadod a tanácsom, akkor beszélsz vele. Ha úgy érzed, hogy ő fontos ezt mindenképp tudasd vele is. Ha ő is így érez irántad, akkor nem fog változni. Ugyanolyan szemmel fog rád nézni. Ha ő is azt érzi amit te semmi se fog megváltozni.
- Így gondolod?
- Igen… - s elkezdett a telefonom csörögni. Pont a legjobb pillanatban. Miért nem lehetett volna, hogy mondjuk 10 perccel keresnek később? Ránéztem a telefonra, majd elnézést kértem Sebastiantól:
- Ne haragudj, de…
- De hív a munka. Megértelek. Menj csak nyugodtan és köszönöm.
- Nincs mit. Szia. – majd felálltam az asztaltól és elindultam. Ez nem lehet igaz! Ilyen az én szerencsém! A csörgő telefonom felvettem.
- Hallo, Claire Ecclestone.
- Itt pedig Adam Marshall. Ma keresett többször is, szólt a titkárnőm.
Ő volt az a fejes akivel beszélni akartam egész nap. És erre pont most ér rá. De olyan furcsa érzéseim vannak. Mintha már hallottam volna valahol ezt a nevet és ezt a hangot is. Végül is annyira nem fontos.  Elkezdtük a dolgok egyeztetését. Ő sűrűn kérte tőlem elnézését, mivel ma hiába kerestem többször is nem tudtam vele beszélni, valamint azért is mert eredetileg úgy volt, hogy ideutazik és személyesen beszéljük meg a dolgokat, de ez nem megvalósítható. Így hát az egyeztetés nehezebb formája következett, a telefonos. De végül is sikerült megegyezésre jutnunk. Le lett fixálva, hogy a fényképezkedés szerdán lesz és a pontos időpont is megszületett. Ez nem okozhat nagy gondot senkinek hisz akkor egy nappal érkeznek majd hamarabb. Miután megbeszéltük Christian Horner-hez indultam, hogy vele is tudassam a részleteket. Egy kis irodaszerű helyiség volt neki és a csapat vezetőinek kialakítva, de csak ő volt ott. Bekopogtam majd elkezdtem:
- Jó estét! – köszöntem így mivel már este lett. Megjegyezném elég hosszas beszélgetésen vagyok túl. – Csak értesíteni jöttem önt a fotózásról.
- Remek. Jöjjön bentebb. Üljön le.
- Nem köszönöm, sietek. Szóval az előbb beszéltem Adam Marshall-al. Sajnos nem tudott elutazni így telefonom egyeztettünk. A fotózás Szerdán lesz 15:00-kor.
- Remek. Nagyszerű. Az időpont is jó. – lelkendezett
Hú hát ilyet sem láttam még. Most egyszer nem kaptam kiosztást hanem dicséretet éreztem a levegőben. És most nem is volt bunkó. Nagyon is normális volt és ami a legfontosabb egy mosolyt láttam az arcán Hát ez meg hogy lehet?
- Akkor én most mennék is. Viszlát Jó éjt önnek!
- Önnek is viszlát!
Úgy néz ki a mai napomon is túl vagyok. Még egy eltöltött nap a forma1-ben. Ez is ki lett pipálva. De azért még mindig foglalkoztat az amit Sebastian mondott. És hogy őszinte legyek, egy kis reményt is adott nekem. Lehet, hogy mégis csak a szívemre kell, hogy hallgassak? Egy dal jutott az eszembe. Édesanyám sokszor leült a zongorához és ezt a számot énekelte. És ennek is az egyik sora amit nem tudtam kiverni a fejemből. Úton a szállodába menet csak ezt dúdolgattam:
„ Listen to your heart…”

SZERK MEGJEGYZÉSE: Nagyon örülök, hogy ennyien látogatjátok az oldalt. Remélem tetszik nektek a történet és remélem ez a fejezet is elnyeri majd a tetszéseteket. Mindenesetre kíváncsi vagyok a véleményetekre, kérlek titeket véleményezzétek a fejezetet. :)
Puszi

Zsömi