6. fejezet

6.fejezet

A várt pillanat ami…

Ma is Sebatiannal álmodtam. Hasonló volt a mai álmom is mint a tegnapi. Ez már több, mint amire számoltan. Abban biztos vagyok, hogy nagyon jól érzem magam vele, és amiket tegnap elmondott szinte már biztos vagyok, hogy én vagyok az. Minden, amit mondott rám illet. Ez feldobott. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor fogunk beszélni. Amiket most gondolok, úgy tűnik, hogy nagyfokú magabiztosság árad belőlem. De ez csak azért van, mert szinte biztos vagyok a dolgokban. A saját részemről ez már nem is kérdés és szerintem Sebastian is úgy érez, mint én. Ettől jobb érzést! Ma az ébredés is könnyebben ment mint ahogy szokott. Kipattantam az ágyból és elkezdtem táncolni. Bekapcsoltam egy jó kis pörgős számot és táncoltam. Olyan voltam, mint egy tinédzser, akit rózsaszín köd vesz körül. De nagyon jó ez. Elmentem lezuhanyoztam, felkaptam a ruhám majd a reggelihez kezdtem. Gyorsan bekaptam a reggelim és most a mozgatórugóm sem felejtettem el. Majd indultam is a pályára.
Ez a nap nagyon fontos volt az egész csapatnak. Igaz még csak most kezdődött a szezon, de hát akkor is egy jó kezdés megkönnyíti a folytatást. Remélem valóban egy jó kezdésnek örülhetünk majd. A mai napom abból fog állni, hogy egész nap fel-alá fogok rohangálni. Már előre tudom. És máris megkezdődik. Csörög a telefonom. Christian Horner keres:
- Jó reggelt Claire!
- Jó reggel önnek is!
- Beszélnünk kell, itt van már a pályán?
- Igen itt vagyok.
- Akkor 10 perc múlva találkozzunk a kávézónál.
- Rendben. Visszhall.

Majd letettem a telefont. Már megint mi lehet a gond? Komolyan ha megint eligazítást kapok a percen eldobom az agyam. Inkább nem is gondolkozok azon mit akar, attól félek csak felidegesítem magam. Sőt indulok is a kávézóhoz.
Hamar ideértem, a főnökömnek még se hírét se hamvát nem láttam. Kerestem egy asztalt és helyet foglaltam. Alighogy leültem ő is ott termett. Leült és elkezdte:
- Mindent megbeszélt a jövő heti fotózással kapcsolatosan? – kérdezte ingerülten.
- Persze. Sőt el is mondtam mindent önnek is. – vágtam vissza.
- Ma felhívott Adam Marshall és közölte velem, hogy a mai nap folyamán ide utazik. – mondta abban a főnökösködő és utasítgató stílusban.
- És azt nem közölte, hogy miért jön? – kérdeztem meglepve és dacosan.
- Azt mondta, nem telefon téma és fontos megbeszélni valóról van szó. Biztos, hogy nem felejtett el semmit?
- Biztos, csak tudom, hogy miről beszéltem és magának is mondtam! – idegesen reagáltam
- Annyit mondott valószínűleg még a futam előtt érkezik meg, de magának kellene vele lennie míg vége nem lesz a futamnak, hogy utána megbeszélhessünk mindent.
- Rendben. – válaszoltam s közben egy cseppet sem örültem a dolognak.
- Akkor ezt most meg is beszéltük. Viszlát szép napot önnek!
- Önnek is viszlát.

Hát ez azért már sok. Mi az, hogy nem intéztem el mindent, hát neki is elmondtam! Még arra céloz, hogy nem végzem jól a munkám! Remélem minél hamarabb visszajön a régi sajtós és többet nem kell itt lennem. Nem nekem való ez! Csak felidegesítem magam, főleg meg rajta meg az sem való nekem, hogy csalódást csalódásra halmozva éljek. Komolyan csak ezzel a pár perccel sikerült a korábbi jó kedvem elrontania és még kellően fel is idegesített. És még ez az Adam Marshall is bekavar a dolgokba. Hát ugyan már kérem mit felejtettem el? Annyira kérte a bocsánatot a telefonba amiért nem tud eljönni, erre most mégis lett egy kis ideje és iderepül? Hát komolyan… Na, de elég is ebből, csak még jobban ideges leszek. Felálltam az asztaltól és elindultam. Elkezdtem az ügyes bajos kis napomat.
Már pár órája dolgozok és most már azért kezdek elfáradni. Komolyan felér egy edzéssel ez a munka annyit rohangálok fel-alá. És már mindjárt meg is kezdődik a futam. Hát remek kapkodok itt össze vissza és még a rajtot se fogom látni! Most még nagyobb lendülettel vetettem bele magam a munkába, hisz látni akartam a futamot és látni Sebastiant és izgulni azért, hogy ő nyerjen. Már ha még ma nem is láttam, legalább a kocsiban had lássam.
Úgy látszik valaki meghallgatta a kívánságom. Épp itt haladt el mellettem Sebastian. Most még nem volt abban a teljesen koncentrál állapotban, most észrevett.
- Szia Claire!
- Szia Sebastian!
- Téged is lehet látni? – viccelődött.
- Hát… elfoglalt vagyok. Tudod nehéz ez a szakma. – mondtam én is viccelődve.

- Ó a kis elfoglalt! És rám sincs időd?
- Hát.. – mondtam mosolyogva.
- Na szép vagy! – értette a tréfát.
- Mikor kellene rád időt szakítanom?- kérdeztem, hogy egy kicsit húzzam.
- Nem is tudom. Meg kell nézzem a határidőnaplómba mikor érek rá. – szúrta oda nekem.
- Jujj, de gonosz vagy! – vágtam oda
- Na de most komolyan. Egy fél óra múlva ráérsz?
- Igen ráérek.

- Akkor találkozzunk a kávézónál.
- Jó ott találkozunk. Na de most megyek, hogy odaérjek majd időbe. Szia Sebastian!
- Szia te nagyon elfoglalt hölgy!

Még odadobtam egy mosolyt majd elindultam. Hú, úgy néz ki elérkezett a pillanat. Olyan kis komolyan mondta utoljára, hogy találkozzunk. Remélem, nem csak ámítgatom magam! Most aztán még nagyobb lendülettel végeztem a munkám.
A fél órácska hamar elrepült. Mentem a kávézóhoz és mire odaértem Sebastian már ott várt rám.
- Szia ugye sokat késtem?
- Annyira nem. Meg tudtalak várni. – ismételten egy mosoly. - Hát az van hogy muszáj megbeszélnünk valamit.
- Rendben. Hallgatlak.
S elkezdte a mondandóját:
- Arról van szó, hogy… - egy kisebb csönd következett, nem sok csupán egy lélegzetvételnyi, s miközben mondta mondandóját mélyen a szemembe nézett. – hogy...
S mire folytathatta volna megjelent előttünk Christian Horner és Adam Marshall. Komolyan ez már lehetetlen! Csak én vagyok ennyire peches. Szerintem épp az érzéseit akarta elmondani, olyan komoly volt és erre megjelennek ők. De most hogy jobban megnézem az illetőt rájöttem, hogy én ismerem őt. ÉS méghozzá nagyon is jól. És újra láthatom! Csak azért, hogy tisztázzuk a dolgokat, elmondom, hogy honnan ismerem Adam Marshall-t. Egy középiskolába jártunk és egy párt is alkottunk egy darabig. Aztán viszont a szüleivel elköltözött az USA-ba. Nem gondoltam volna, hogy most viszont Ausztráliába fog élni és pont így fogunk találkozni. Ez hihetetlen. De ő is ugyanúgy megismert:
- Claire! Ó hát el se hiszem!
- Adam! – és annyira megörültem neki, hogy ösztönösen a nyakába ugrottam- El se hiszem, hogy újra találkozunk! Nem is tudod milyen jó téged látni!
- Téged is nagyon jó ismételten látni. Hány éve is?
- Jaj, nagyon sok! – s elkezdtünk nevetni.
- Akkor én most önre bízom az urat. – szólt közbe Christian Horner.
- Rendben. – válaszoltam.
- Én is megyek, lassan startolnom kell. – szólt Sebastian.
Te jó ég! Annyira megörültem Adam-nek, hogy szinte meg is feledkeztem Sebastianról. Pedig épp fontos dolgot akart megosztani velem. Láttam rajta, hogy egy kicsit letört, amiért így hirtelen felugrottam és őt a háttérbe szorítottam ebben a szituációban. De remélem nem haragszik rám.
- Jaj, Sebastian, ne haragudj, hogy csak így… - kezdtem mondandóm.
- Semmi baj sincs. Miután a sajtózást letudtuk folytathatnánk. Úgyis csak este 8-kor repülök ma haza. Addig még meg tudjuk beszélni amit akartam.
- Rendben. Akkor itt találkozunk majd. Szia. – s én elindultam, hiszen még Adam-mel kell hogy foglalkozzak. Elindultuk együtt és otthagytuk Sebastiant. Már rögtön előtört a régi Adam akit én mindig is ismertem és akit szerettem. Rögtön elkezdett viccelődni amire én természetesen nevetéssel válaszoltam. Annyira jól éreztem magam, hogy észre sem vettem, hogy Sebastian minket néz és meglehetősen szomorú vagy inkább csalódott arcot vág. Észre se vettem, hogy talán megbántom ezzel a viselkedésemmel.
Ebben a pillanatban nagyon örültem Adamnek. Ő az az ember volt, aki mindent tudott rólam. Sajnos a kapcsolat megszakadt közöttünk, de nagyon boldog vagyok, hogy újra találkoztunk.
- És mesélj, te nagy üzletember, mi történt veled mióta elváltak útjaink?
- Tudod, hogy az USA-ba költöztük és apámnak beindult az élete. Nagy üzletember lett és úgy döntött, hogy terjeszkedni fog. Ezért Ausztráliába költöztünk és ott folytatta munkáját. Sajnos őt elvesztettem, és azóta én irányítom a céget. Megjegyezném, nem megy olyan rosszul.
- Sajnálom apukád elvesztését. – szontyolodtam el egy kicsit, majd inkább próbáltam a témát terelni és elkezdtem inkább viccelődni, de ő is észrevette, hogy a mosolyom nem őszinte. – Tudod sokat változtál és felvágós is lettél! – szúrtam oda.
- Te is sokat változtál, de azért még ismerlek. Látom rajtad, hogy van valami. Mikor az előbb kimondtam, hogy elvesztettem aput egy kicsit másabb lettél.
- Nincs semmi.
- Ne tagadd, legalább előttem ne! Ismerlek, mint a tenyeremet!
- Jó rendben, nem tagadok. Csak annyi, hogy én elvesztettem anyut és eszembe jutott. Csupán ennyi.
- És édesapád?
- Ezt, hogy érted?
Mire válaszoltam volna. Elvezettem őt a helyére ahonnan a futamot nézheti.
- Mivel itt vagy és édesapád életének ez a hely a része ezért arra gondoltam, hogy rendezted a viszonyokat.
- Ha olyan egyszerű lenne, mint ahogy kigondoljuk! – mondtam neki. – Sajnos nem sikerült a viszonyt rendezni. Igaz megfogadtam valamit, de kezdem úgy érezni, hogy ami nem megy az nem kell erőltetni.
- És, hogy kerültél ide? – kérdezte
- Mi ez, valami kifaggató show? – kezdtem el viccelődni.
- Rendben, ha nem akarsz beszélgetni nem kell. Annyi év után nem kell mesélned. – dobta vissza a labdát.
- Jól van. Tudod, hogy csak vicceltem.
- Hát persze, hogy tudom. – s ölelt meg, de csak barátian.
Észre sem vettem, hogy Sebastian pont ekkor állt előttünk és beszélgetett a mérnökével. Csak akkor vettem észre, amikor már Adam elengedett. Ránéztem Sebastianra, aki miután észrevette, hogy nézem őt levette rólam tekintetét. Remélem tényleg nem bántottam meg, de Adam nagyon fontos volt nekem és eszméletlenül boldog vagyok, hogy újra láthatom. Remélem nem gondol semmi másra.
S elkezdtem neki mesélni a kicsit sem rövid történetem. Anyu halálának részleteit kihagytam, úgy érzetem azt jobb ha senkinek se mondom el. Tudom, hogy megbízhatok benne, de valami azt súgta belülről, hogy inkább ezt ne mondjam el neki. Miután elmondtam amit akartam én is elkezdtem kérdezősködni.
- És, hogy állsz a család kérdéssel? Van már?
- Volt fogalmazzunk így.
- Hogy, hogy volt?
- Volt egy nő akibe nagyon szerelmes voltam és elvettem feleségül. Egy évvel rá megszületett a kislányunk. De a házasságunk nem jól sült el. Sokat dolgoztam és egy kicsit elhanyagoltam a családom ebből sok veszekedés lett és végül másnál találta meg a boldogságot. És elváltunk. De békében váltunk el, rájöttem az én hibám volt, hogy más karjaiba rohant.
- És a kislányod? Milyen gyakran látod?

- Elég gyakran. Megegyeztünk mindenről és sűrven találkozunk. Jövő héten is ott lesz velem. Szeretném ha megismernétek majd egymást.
- És hány éves a kislányod?
- 6 éves.
- Amúgy szívesen megismerném biztos tündéri kislány.
- Meghiszem azt!
- A büszke apa! – szúrtam megint oda
- Még szép, hogy az vagyok. - nevetett

- És te hogy állsz a család kérdéssel?- kérdezett vissza
- Sehogy. – adtam egy rövid választ.
- Igaz te még fiatal vagy, van még időd.
- Beszél az öreg úr. – jegyeztem meg.

S folytattuk a diskurzust. Annyira elbeszéltük az időt, hogy arra eszméltem fel, hogy 10 perc múlva rajt lesz. Adam megígértette velem, hogy együtt nézzük meg a futamot a csapat boxában. Végül is mért ne, hát belefér a dolog, legalább társaságom is lesz.
Már ott álltunk, hogy a piros lámpa folyamatosan kezdett kigyúlni, majd egyszer csak elindult a futam. Szerencsére Sebastian nagyon jól kapta el a rajtot. Elsőnek fordult és én ennek nagyon örültem. Annyira szurkoltam neki. A pulzusom az egekben járt, a szívem is kalapált ezerrel, egyszóval nagyon izgultam érte és nagyon is féltettem. Sokáig vezette a futamot, de mindig ott volt szorosan mögöttem Jenson Button a Mclaren Mercedes pilótája és a csapat másik pilótája Lewis Hamilton is. Az egyik pillanatban még jobban elkezdett a szívem kalapálni. Már nagyon közel került Button Sebastianhoz és Sebastion lecsúszott az ideális ívről és Button megkezdte az előzést. A manőver jól sikerült, mármint Button szempontjából. Aztán előjött a következő probléma. Sebastiannak gumiproblémái kezdtek lenni és megint lassabb köröket tudott csak futni. A kiállás során Hamilton is megelőzte így már csak harmadik lett. Szerencsére több gond már nem hátráltatta a futam során és a futamot a harmadik helyen zárta. Miután leintették a futamot és elváltam Adamtől és elindultam a riportszobába. Tudtam, hogy hatalmas tömeg lesz és elég lesz eljussak, de végül sikerült. Mikor odaértem a szobában egy kivetítőn mutatták az élőben zajló eseményeket. Épp amikor odaértem akkor kapta meg Sebastian a helyezéséért járó díjat. Láttam az arcán, hogy örül a helyezésnek, de azért mégsem felhőtlenül boldog, hisz nagyon sokáig vezetett és ha nem lett volna a gumiproblémája nagy valószínűséggel most nem ott állna, hanem fentebb a dobogón. De van egy hely ahol ő a pódium tetején áll. Az én szívemben övé az első hely ő áll a szívem pódiumának legtetején. Azt hiszem már nyugodtan kimondhatom, ez már nem csak egy vonzalom, ez szerelem.  Percről percre biztosabb vagyok a dolgokban és egyre jobban el tudom magunkat képzelni mint egy párt.
Aztán következett a szokásos sajtózás. Beültek a riportszobába és én már ott voltam. Sebastiannal egymásra néztünk és én eleresztettem egy bíztató és egyben gratuláló mosolyt is. Ő fogadta majd visszamosolygott. Miután lezajlott a szokásos kérdezősködés láttam rajta, hogy nem vágyik másra csak egy jó zuhanyozásra. Én meg nem vágytam másra csak hogy végre már beszélhessünk és megtudjam azt, hogy mit akar.
Vége volt már a sajtózásnak én pedig indultam vissza a csapat boxába. Christian Horner és Adam már beszélgettek, gondolom a fontos dolog részletei beszélték meg. Odajöttek hozzám majd Christian Horner közölte, hogy 15 perc múlva összeülünk és nekem is ott kell lenni. Remélem hamar végzünk majd, hisz nekem fontos megbeszélni valóm van.
A megbeszélt időre és helyre odaértem időben. Majd elkezdtük a közös munkát. Kiderült én nem hibáztam semmit, hisz nem a fotózásról volt szó. Megjegyezném én ezt már mondtam a főnökömnek és most végre koppant egyet. Jó érzés volt. Gondoltam ezt úgy hozzáteszem. A megbeszélni való arról volt, hogy a cég szeretne betársulni a csapathoz, mint szponzor. Komolyan ez a téma engem nem is érint akkor meg miért kell itt lennem? Felőlem aztán nyugodtan társulhat Adam a cégével engem nem érint a dolog. Finoman kitudakoltam, hogy mégis engem miért rángattak most ide. Kiderült Adam volt olyan kedves és ragaszkodott személyemhez, hogy segítsek neki:
- Szeretném ez nyilvánosan bejelenteni és szeretném ha ezt te szerveznéd meg Claire. – kérte Adam. – Nos mit szólsz hozzá? Elvállalod?
Esélyem se lett volna nemet mondani, elég volt ha a főnököm arcát néztem meg, az mindent elárult. Az tükröződött az arcából, hogy ez nem is lehet kérdés a számomra nemet nem mondhatok, elvállalom a feladatot és kész.
- Persze szívesen elvállalom. - szólaltam meg, nem nagyon lelkendezve.
- Ez remek. – szólt Adam nagyobb lelkesedéssel.
Azt hittem akkor most el is kezdjük a részletek megbeszélését, de hát tévedtem, mint ahogy már jó párszor életemben. Christian Horner – gondolom én- a kapcsolat barátiabb tételéért elkezdett teljesen másról beszélgetni Adammel. Én csak néztem néha-néha elengedtem egy mosolyt, mint aki figyel de gondolataim máshol jártak. Sebastianon jártak éppen. És úgy tűnik ő is rám gondolt. Berezdült a zsebemben a telefon. Egy SMS-t kaptam. Ő írt nekem. Az üzenetben a következő állt:
„Szia merre vagy?”

Észre se vette, hogy így elszaladt az idő és Sebastian már rám vár. Míg ők ketten nem figyeltek addig én írtam neki egy választ:
„Kérlek ne haragudj el vagyok még havazva, de körülbelül egy óra múlva szabad leszek. Találkozzunk ugyanott.”

Nem sokat vártam, kaptam is a választ:
„Itt foglak várni.”
Ebből csak arra tudtam következtetni, hogy ő valóban komolyan gondolja amit mondani akar, hisz nem sértődött meg, hogy a megbeszélt időre nem értem oda, hanem ott lesz egy óra múlva és várni fog rám.
Úgy éreztem, ha azt szeretném, hogy időben odaérjek, meg kell törjem ezt a bájcsevejt. És sikerült is. Azonnal a tárgyra tértünk. Ezaz végre sínen vagyok. Pik pakk megbeszéljük a dolgokat és aztán szabad leszek. Helyesbítek. Lettem volna szabad, ha mindent meg tudtunk volna beszélni súrlódás nélkül. Hol ez nem tetszett az egyik félnek, hol az nem tetszett a másik félnek. Komolyan kész őrültek háza ez. Azt hittem mentem felállok odadobom eléjük a papírjaimat amire a különböző variációk konkrétumait igyekeztem lejegyezni és ott hagyom őket, hogy intézzék el maguknak ahogy akarják engem egy percig se fognak innentől kezdve érdekelni. De nem tehettem ezt meg. Hallgattam és igyekeztem egy olyan ötlettel előállni ami mindkét félnek jó.
Csak néztem őket és figyeltem őket, hátha megegyeznek már végre. Ültem és egyszer csak… Egyszer csak elkezdett a bal kezem remegni. Nagyon megijedtem. Rögtön elkezdtek a gondolataim cikázni.
Nem ez nem az, nem ez csak.. Ezt csak az idegesség hozta ki belőlem! Nem ez nem lehet az! Nyugodj meg, el fog múlni! Csak az idegesség… csak az idegesség!
Nem tudtam mit tegyek, csak azt, hogy meg kell nyugodjak. A kezem ökölbe zártam, abban bízva, hogy a remegés megszűnik. De nem szűnt meg, sőt inkább fokozódott. Most még jobban megijedtem és csak jobban ideges lettem. A szemeim könnybe lábadtak, legszívesebben sírtam volna, de ezt nem tehettem meg. Visszaszorítottam a sírást és a torkomban keletkezett egy hatalmas gombóc. Nyeltem egy nagyot és igyekezem úgy tenni, mintha semmi se történt volna velem, és bíztattam magam: Nem lesz semmi baj, csak nyugodj meg! Az idegesség miatt van, semmi köze sincs hozzá!  Lassacskán kezdtem megnyugodni és a remegés is megszűnt. Igyekeztem a munkára koncentrálni és figyelmesen néztem az előttem éppen tárgyaló két férfit.

 Mikor már kezdtem lassan feladni, akkor megtörtént a „csoda”. Végre sikerült valami olyat kitalálni amibe egyikőjük se kötött bele. Közbe-közbe persze idegesen néztem az órám és láttam, hogy az idő mennyire röpül. A vége fele szinte már percenként nézegetettem. És igen! Megszületett a végleges verzió! Hát ez fantasztikus! Több órás szenvedés után végre sikerült valamit összehozni. Mikor már a végleges tiszteletkört is lejárta a két férfi én azonnal felpattantam székemből és startoltam a kávézóhoz. De Sebastiannak már se hírét se hamvát nem láttam. Ez nem lehet igaz! Ezek szerint már a reptér fele tart vagy már ott van! Odamentem a pultban álló lányhoz és kérdeztem:
- Szia ne haragudj, egy percre zavarhatlak?
- Szia persze. – válaszolt közvetlenül és kedvesen.
- Sebastian Vettel régen ment el?
- Hát itt ült már régóta és körülbelül egy fél órája ment el.
- Köszönöm szépen Szia.
- Szívesen Szia.

Ez azt jelenti, hogy akkor még talán nincs ott. Hirtelen vezérelve azt találtam ki, hogy felhívom és azonnal elnézést kérek tőle. Elővettem a telefonom kikerestem gyorsan a telefonkönyve és megnyomtam a hívást kezdeményező gombot. Vártam a kapcsolást és vártam a kicsöngést is. Azonban a következőt hallottam:
A hívott szám jelenleg nem elérhető…

Kinyomtam a telefont. Majd elindultam vissza a szállodába. Közben pedig magam ostoroztam. Beléptem a szobaajtón és hirtelen haragomban –amit magam iránt tápláltam, na jó és egy kicsit Adam és Chirstian Horner iránt is – a telefonom elhajítottam. Szerencsére puhára esett, a nyitott bőrömben landolt a ruháim között. Még hibáztattam magam majd összecsuktam a már bepakolt bőröndöm, fogtam egy taxit és utamat a repülőtérhez vettem. Megvettem gyorsan a jegyem, majd kisebb sorban állás után felszálltam a repülőgépre. Egész úton csak az járt a fejemben, hogy remélem nem rontottam el a dolgokat. 

  :

SZERK MEGJEGYZÉSE: Sziasztok megérkezett az újabb fejezet. Remélem tetszeni fog nektek és megjegyezném ismételten - de csak halkan - a részletek fontosak :) Köszönöm a véleményt és a nagy látogatottságot is!! Azért arra kérlek titeket írjatok pár mondatot a fejezetről, ez egyfajta visszajelzés lenne nekem. Köszi és jó szórakozást!

Puszi

Zsömi