Játék határok nélkül (Sebastian Vettel)

Sziasztok!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!

A húsvéti nyúl nálam is járt és itt hagyott valamit. Ezt pedig szeretném, most nektek adni. 3 oldalon 3 különböző írást olvashattok tőlem. Ezen kívül az alábbiakat:

Beautiful - 4. fejezet

Blank Page - 5. fejezet

És akkor most ejtenék pár szót erről. Ez nem az Utolsó Ígéret folytatása, ez egy teljesen más dolog. Egy részlet egy életből, egy szelet az ő valóságából. Van egy szó, ami ösztönöz: Talán. Annyit tudok mondani:  Talán valami kezdete, talán valami vége...

Nagyon szépen köszönöm a kapott visszajelzéseket, remélem ehhez is érkezik majd néhány vélemény. Kíváncsi vagyok mit szóltok hozzá :)

Jó szórakozást!

Puszi

Játék határok nélkül

Tudom, hogy a határok azért vannak, hogy ne lépjük át azokat. Ha megtesszük, akkor valami megváltozik. Talán már visszaút sem lesz. A határ egy jel, ami azt jelzi meg kell állni. Van, amikor nem foglalkozunk ezekkel, nem gondolkozunk el azon mi lesz akkor, ha átmegyünk rajtuk.
Azt hiszem, a határaimat feszegetem. Az élet minden területén.
Ha bárki megkérdezi tőlem miként élem meg az életem, talán a megfelelő szó a szenvedéllyel. Azt teszem, ami éltet. Az adrenalin mindennapi szükségem. Olyan vagyok, mint egy drogos, szükségem van arra, hogy ez az életem része legyen. Emellett minden másodlagos. Talán ez is a baj forrása. Ezért sem látom azt, ami ott van az orrom előtt. Talán ezért sem láttam az árulást. Elárultak. Ez kijelenthető. Az, akire támaszkodtam és az, akiben megbíztam. Elárult mindenki. Talán már ezért sem érdekelnek a határok. Ezek után már nem.
Felfogom az életem egy játéknak. Egy többszereplős játék egyik szereplője vagyok, aki éppen még bírja a játékot, de már nem sokáig. A karakter megfáradt, megeshet már nincs is helye a saját játékában.
Akárhányszor a kamerák elé állok és kérdeznek, megpróbálom önmagam higgadtságát megőrizni. Tudom, hogy mondtam olyan dolgokat, amik másokat is inspirálnak és ösztönöznek, tudom, hogy sokaknak példakép vagyok. Viszont úgy érzem ez a szeretet és támogatás már nem lesz elég ahhoz, hogy bírni fogjam ezt az egészet.
Most olyan, mintha megpróbálnám körbemagyarázni a nyilvánvalót és eltitkolni. De fölösleges. Úgy is kiderül, és ha tudja valaki avagy nem, akkor is ugyanolyan érzés, ugyanúgy fáj. Nem tud rajtam már semmi se segíteni. Csak nekik köszönhetem és megeshet egy parányit magamnak is.
Nem is tudom mit mondjak, a szavak nem elegendőek. Nem fejezik ki azt, amit érzek.
Van, hogy úgy érzem, szánalmas vagyok. Egyes emberek a pilótát látják bennem, aki állandóan mosolyog és rendben az élete, de ők nem látják azt, aki most vagyok. Eltörpülnék a szemükben. A saját szememben sem vagyok már ugyanaz. Nem azt látom, aki voltam.
Most pedig össze kell szedjem a gondolataimat, hisz be kell szálljak az autóba. Koncentrálnom kell és összeszednem magam, de nem megy. Csak az jár a fejemben, ami történt. Ez így nem lesz jó. Érzem. Nem hátrálhatok meg, hisz most fogom megkapni az adagom, ami az életemhez kell. Lehet azonban ez már csak múlt idő. Azzal nem csak azt vesztettem el, hanem egy kicsikét, ezt is. Már nem érzem annyira magaménak. Már nem is szükséges az életben maradásomhoz. Meredtem bámulok előre, de már nem olyan az egész, mint régen. Megváltozott minden.
Amikor eljött az idő, feltettem a sisakom és beszálltam. Beindítottam az autót, majd nemsokára már a pályán köröztem.
Említettem a határokat. Talán ha egyet átlépek, nem történik semmi. Talán csak egy tévedés, hogy minden határ átlépése rosszhoz vezet. Ebben a szóban láttam az ösztönzést: Talán. Mégis úgy tűnik hiba volt…