39. fejezet

39. fejezet

Döntések, lehetőségek, esélyek…

Döntések.  Csak akkor tudunk döntést meghozni, ha van választási lehetőség. Választási lehetőség pedig akkor van, ha alternatívák is vannak. Elég csupán két különböző lehetőség máris választás elé kerülhetünk, és egy döntést hozhatunk meg. Jelen esetben is meg kell hozni egy döntést, ki kell mondani egy választ. Két lehetőség van, harmadik nincs. Igen vagy nem!

Felfeszítették végre az ajtót, megnyugodott, őszintén bevallott egy hazugságot és szerelmet vallott. Röviden ennyi az utóbbi percek eseménye. Én mintha le lennék forrázva, nézek rá, de szám nem nyílik válaszadásra. Ő pedig, aki korábban alig várta a szabadságot, most rám vár és a válaszomat várja.
- Kérem siessenek! – szólt ránk az egyik munkás. Egyrészt megmentett, hisz amint mondtam, meg se tudtam szólalni. Azonban Christian nem mozdult, még mindig várt rám, én pedig szintén nem tudtam mozdulni, mert a kezem megfogta és nem engedett el. Nem akart elengedni, mígnem választ kap. – Jöjjenek, két emelet között vagyunk! – szólt ránk még egyszer a férfi és nyújtotta felém a kezét.
Én kihámoztam a kezem Christian kezei közül, majd nyújtottam a férfi irányába. Belekapaszkodtam s, miután a mentésemhez minden körülmény adott lett, kiszedtek a liftből. Röviddel utánam Christiant is. Én már akkor javában a telefonáltam George-nak, de ő nem vette fel első hívásomra. Nem pótcselekvésnek szántam a dolgot…
Ő odajött azonnal hozzám.
- Adj egy választ! Már nem tudok várni! Mondj egy igent vagy egy nemet! Tudnod kell azt is, ha igent mondasz, a világon a legboldogabb emberré teszel, ha nemet elfogadom a döntést és többé nem „zaklatlak” ezzel.
Én végigsimítottam az arcán, mélyen a szemébe néztem és válaszoltam:
- Azért mentem el, mert rendezni akartam a dolgokat és mikor ott voltunk a liftben és a közelemben voltál olyan jó volt. Úgy érzem, esélyt kell adjunk magunknak.
Mikor elmondtam amit akartam, elmosolyodott és boldogság ült az arcára. Átölelt és megcsókolt. Amikor elváltak ajkaink egymástól ennyit mondott nekem mosolyogva:
- A világon a legboldogabb emberré tettél!
Jó volt itt lenni vele és a karjaiban lenni. De akármennyire is jó volt, ezt meg kell szakítani, beszélnem kellett George-val.
Tárcsáztam és most harmadik csöngésre felvette:
- Szia George nagyon sajnálom, hogy ma nem mentem el, de történt egy … - ő félbeszakított.
- Szia, ugye nem lettél rosszul?
- Nem, nem lettem szerencsére, hanem beszorultam egy liftbe és még csak most tudtak kiszabadítani.
- Megnyugodtam akkor.
- Kerestelek már egyszer.
- Nem vettem észre.
- Azt szeretném megtudni, hogy mikor tudnál fogadni legközelebb?
- Holnap a délelőtt folyamán nekem jó. De 11 óráig, mert utána dolgom lesz. Neked megfelel?
- Nekem tökéletes. És ne haragudj, hogy nem mentem el ma.
- Héé semmi baj. – mondta nekem. – Holnap találkozunk majd!
- Rendben.
- Szia!
- Szia!

Majd bontotta a vonalat. Christian rám nézett és érdeklődött.
- Mit mondott?
- Holnap délelőtt vár.
- És mi a baj? Azt hittem örülsz majd a dolognak, hogy tud fogadni.
- Semmi. Örülök neki. - eleresztettem a kényszermosolyt.
Ezután hazamentünk. Mind a ketten reggel külön autóval érkeztünk és most külön autóval is távoztunk.
Sikerült hazaverekednem magam a délutáni forgalmon. Beléptem a házba, ledobtam a cipőmet, majd leültem a kanapéra. Hátradőltem és csak ültem ott egy darabig. Miután már jó ideje ott tespedtem, felálltam, elmentem fürödni és átöltöztem. Ezután felhívtam barátnőm Jesst.
- Halihó! – szólalt bele a telefonba.
- Szia! Mi újság?
- Semmi különös. Veled?
- Hát velem történt egy s más.
- Gyerünk, mesélj!
- Úgy volt, hogy ma… - és elmeséltem neki mindent.
Mikor megtudta, hogy Christiannak igent mondtam sikított egy hatalmasat a telefonba.
- Gratulálok! Jaj igen, végre kinyílt a szemetek! Sok boldogságot nektek!
- Köszönjük.
Mesélt ő is, majd beszélgetésünket megzavarta a csengő.
- Jött valaki nálam. – s mentem az ajtóhoz közben. – Majd beszélünk. Szia!
Közben pedig kinyitottam az ajtót.
- Szia! És mesélsz még majd! – hallottam Jess hangját a vonal másik végéről, majd bontotta is a vonalat.
Az ajtó másik oldalán Christian volt.
- Gyere be! – hívtam azonnal be.
Ő egy puszit adott a számra ezzel üdvözölt.
- Még mielőtt ellenkeznél, vagy bármi más, arra kérlek, gyere velem.
- Miért hova mész? – tettem fel neki eme költői kérdésem.
- Szeretném, ha nálam vacsoráznánk ma.
- Hmm. – húztam egy kicsit.
- Szóval akkor indulhatunk?
- Igen. - mondtam neki mosolyogva.

Gyorsan bedobáltam a telefonom és az irataim a táskámba, bezártam az ajtót és már indultunk is. Lefelé menet megfogta Christian a kezem, s mikor az autóhoz értünk kinyitottam előttem az ajtót.
- Ohh egy lovag! –ő elmosolyodott és én is.

Az úton sokat beszélgettünk. Sokszor megnevetetett, nagyon jól éreztem magam vele. Egy csodás ember és ezt már most állítom, nagyon jó vele minden egyes eltöltött perc. Megérkeztünk.
Mikor beléptem a házba egy csoda fogadott. A lakás gyönyörű volt, a nappali kellős közepén volt egy nagyszerűen megterített asztal, minden csodálatos volt.
- Christian nem is mondtad, hogy étterembe viszel! – mondtam neki még mindig ámuldozva.

Bentebb mentünk.
- Hölgyem üdvözlöm önt a Horner étteremben! – mondta mosolyogva.
- Jó estét uram! Van egy asztalom foglalva a párom foglaltatta, de...  – s szétnéztem, mintha csak keresnék valakit – a párom még nincs itt, úgy látom.

- És hányas asztal az öné?
- Azt nem tudom megmondani, csak annyit, hogy a legszebb asztal. Odakísérne?
- Kérem, jöjjön velem.
Elmentünk az asztalhoz és hellyel kínált.
- Kérem foglaljon helyet.
- Köszönöm.
Én ekkor nevettem el magam. Annyira komolyan elő tudta magát adni. Teljesen azonosult a szerepével, komolyan mondom, megpróbálhatná a színészetet.

- Mindjárt hozom a főztömet! – mondta adott egy puszit, majd bevonult a konyhába.

Jó pár percet bent töltött már. Közben persze semmi hang se szűrődött ki. Kezdtem megijedni, hogy csak nem csinált valamit. Bementem hát utána.
- Minden rendben?

- Igen.
- Segíthetek? – kérdeztem tőle.
- Nem, szeretnélek most én kiszolgálni téged.
- Jó. – majd visszamentem a nappaliba.
Rövidesen ő is követett. Felszolgálta a vacsorát, ami nagyon finom volt. Mellé bort is hozott, de én nem ittam belőle. Nem azért nem ittam, mert meg akartam sérteni nem tehettem meg. Szedem a gyógyszert és nem fogyaszthatok alkoholt.
Minden tökéletes volt. Vacsora után kivittük a konyhába a tányérokat, majd Christian visszahúzott a nappaliba. Bekapcsolt egy kellemes zenét.

Felkért táncolni én pedig elfogadtam a felkérést. Odabújtam hozzá és lassúztunk a zene ritmusának megfelelően.
Most csodálatos volt minden. Nem érdekelt mi vesz körül, csak az, hogy ő itt van mellettem. Eddig ellenkeztem és igyekeztem távol tartani magamtól, azt hittem úgy jobb lesz. De tévedtem, jobb ha itt van mellettem, ha a közelemben tudhatom. Eddig úgy éreztem, hogy a szívem foglalt Sebastian rabolta el, és az hittem, hogy amit Christian irányába érzek az barátság. De most már nem mondhatom ezt. Ha ez csak barátság lenne nem zavart volna, hogy van valaki mása és nem érezném ezt az érzést, amit akkor érzek, ha ott van mellettem. És ez furcsa. De nem az a furcsa, hogy ilyet érzek, hanem az, hogy még soha nem éreztem. Volt vőlegényemet nagyon szerettem, de mellette sem éreztem ezt. Ez valami új nekem, de tetszik az új és élvezem ezt az új érzést.
Mikor elért a dal ahhoz a részlethez, hogy „ I love you” Christian rám nézett és az énekessel együtt énekelte ő is. Majd újra átölelt és folytattuk a táncot.

Később Christian mondott valamit.
- Tudod féltem, hogy nemet mondasz.
- Miért?
- Mert én idősebb vagyok nálad pár évvel, te pedig gyönyörű vagy és azt hittem, hogy ez nyom majd a latba.
- Nem az a lényeg ki hány éves, hanem ki milyen. Lehet valaki fiatal és szép, ha belül nem olyan ember lakozik benne, mint akire szükségünk van. Nekem a testedben lakozó férfira van szükségem.
- Nekem pedig rád. Claire, holnap szeretnék veled menni. – jelentette ki.
- George-hoz?
- Igen. Szeretnék ott lenni veled, melletted akarok lenni, veled együtt akarok mindent végigcsinálni. Részese akarok lenni életed minden percének.
- Boldoggá tennél, ha holnap ott lennél velem.

Később hazavitt, majd elbúcsúztunk egymástól. Úgy beszéltük meg, hogy értem jön majd reggel és együtt megyünk el George-hoz.

Lefekvés előtt gondolkoztam a nap eseményein. És eszembe jutott az is, hogy Christian a korkülönbséget megemlítette. Igaz, nekem nem volt még ekkora korkülönbség köztem és a párom között. Korábban néha furán néztem azokra, akik között 10 év fölötti korkülönbség van. Régen úgy hittem, a saját korosztályunkban találjuk meg a párunkat. És ezen csak az az érzés nyomott, hogy Parker és köztem csupán 2 év volt a korkülönbség. És most itt vagyok, és ha belegondolok, kiszámolhatom, hogy Christian 14 évvel idősebb tőlem. Most viszont már nem érdekel a korkülönbség, vele ez nem számít. És szeretném, ha ezzel ő sem foglalkozna. Töprengésem lassan befejeztem és álomba szenderültem.
Reggel fáradtan ébredtem. Azt nem mondom, hogy nem aludtam, csak kipihenni nem tudtam magam. Mindig gyötört valamilyen álom. Felültem az ágyon és gondolkoztam. Az ágy szélén töltöttem jó pár percet. Tudtam ez a nap mérföldkő lesz az életemben, hisz az egy dolog, hogy eldöntöttem, hogy megműtettem magam, ahhoz előbb még George beleegyezése is kell. Viszont jó tudni, hogy mellettem lesz Christian. Támaszom, és úgy érzem, kapaszkodhatok belé. Mégis azonban van valami, ami nem hagy nyugodni. Nem tudom magam sem megmagyarázni, de van egy érzés, ami nem hagy nyugodni. És sajnos rossz érzésem van. Az esetek többségében az érzéseim nem csalnak meg és félek, hogy most is így lesz. Most boldog vagyok. Ezt pedig régóta nem tudtam már kimondani. Nem akarom, hogy elillanjon ez az érzés, szinte még most kezdtem el érezni és én még akarom!
Felálltam és nekiláttam a készülődésnek. Felöltöztem, a hajam is megcsináltam, de nem reggeliztem, hisz nem tudom előre, hogy lesz-e vizsgálat, és ha lesz előtte nem szabad ennem.
A megbeszélt időre megérkezett Christian is. Mikor belépett az ajtón láttam rajta, hogy benne is van némi feszültség. Azonban megpróbálta magát előttem nyugodtnak mutatni. Én úgy tettem, mintha el is hinném ezt a nyugodtságot, de jól esett, hogy ilyen kis gesztusokat tesz felém. Elkészültem, s Christian feltette a nagy kérdést:
- Indulhatunk?
Én ránéztem, hogy némi erőt vegyek magamon, vettem egy mély levegőt majd válaszoltam:
- Indulhatunk.
Az egész úton nagyon ideges voltam. Az a rossz érzés nem akart megszűnni, és egyre csak erősödött, amitől pedig feszült is lettem. Most nem beszéltem. Magamra koncentráltam és próbáltam megnyugodni. Úgy éreztem, ha kinézek az ablakon és nézem a mellettünk mozdulatlan, bár akkori helyzetünkben mégis mozgónak tűnő házakat jobb lesz. De nem lett. Hiába igyekeztem ez a feszültség csak megmaradt bennem. Christian is észrevette rajtam, hogy nyugodtnak egyáltalán nem nevezhető állapotban vagyok. Jobb kezével megfogta a bal kezem, megszorította és igyekezett némi bátorságot belém szorítani. Én ránéztem, de nem mondtam semmit, csak a pillantásommal jeleztem, hogy köszönöm a támogatását. Ő érthette, hogy mit akarok neki kifejezni, hisz elmosolyodott, a szájához emelte csuklóm, majd adott rá egy puszit. Most nem a szavak, a tettek, a pillantások beszéltek helyettünk.
Megérkeztünk és leparkoltunk. Legszívesebben visszafordultam volna, de már itt voltam szinte a célszalagnál és már nem szabad meghátrálnom, rendeznem kell a sorsom. Christian odalépett mellém és kéz a kézben haladtunk George-hoz. Mikor már a bejáraton is beléptünk a feszültség csak fokozódott és ez a tetőpontjára Geroge-nál hágott. Bekopogtunk és kedvesen kinyitotta az ajtót, majd üdvözölt minket.
- Szia Geroge!
- Szia! Jó napot! - s nyújtotta kezét Christian felé, akivel kezet fogtak, majd folytatta tovább. - Dr. George Holt vagyok Claire kezelőorvosa.
- Jó napot, én pedig Christian Horner vagyok, Claire párja.
Olyan furcsa volt ezt most kimondani, de mégis jó.
Bentebb mentünk, majd leültünk George-val szemben.
- Tudod Claire örülök, hogy felhívtál azzal a szándékkal, hogy a kezelésedről beszéljünk. Remélem alaposan átgondoltad és meghoztál egy jó döntést.
- Nos, igen alaposan átgondoltam és meghoztam a döntésem.
- Műtét mellett döntöttél?
- Igen.
- És melyik?
- A mélyagyi stimuláció mellett döntöttem.
- Szerintem a legjobb döntést hoztad!
Christian nem mondott közben semmit, figyelt minket.
- Akkor mielőtt bármi részletbe bele mennénk, elvégzünk nálad néhány vizsgálatot, majd intézkedek a műtét ügyében, aztán pedig minden tájékoztatást megadok neked. Azonban tudnod kell, hogy ezt a műtétet ebben a kórházban sajnos nem tudjuk elvégezni, de a műtétet egy nagyon jó barátom csinálja majd, viszont előre be kell jegyeztesselek nála.
- De te ott leszel majd ugye?
- Ott leszek megígérem. Na de akkor menjünk és kezdjünk is neki a vizsgálatoknak. – felállt a székből és mi is így tettünk. – Uram. – szólt Christianhoz- megkérhetném, hogy kint várakozzon?
Ránéztem Christianra, aki vetett még rám egy bátorító pillantást, majd megválaszolta George kérdését.
- Igen. Kint várlak majd. – ezt már nekem mondta.
- Rendben.
Majd kilépett. George pedig nekilátott a vizsgálatoknak. Megint átmentünk a másik szobába ahol azok a fura eszközök vannak. Elkezdte a vizsgálatokat. Közben igyekezett elmagyarázni, hogy melyik vizsgálat mit takar. Valahol tudtam, hogy vizsgálat is lesz ma, valami legbelül ezt súgta, de viszont azt csak sejtettem, hogy ennek befolyása van a műtétre is. Úgy éreztem rá kell kérdezzek.
- George ez az eredmény nagyban fogja a műtétet is befolyásolni? Lehet, hogy most butaságot kérdezek, de ez nyugtalanít.
- Őszinte vagyok veled, mint a hogy szoktam. Igen ez döntő befolyású lesz. Most meg szeretném tudni az állapotod mennyire változott, és megeshet az is, ez pedig a legrosszabb, de tudnod kell, hogy már nem lehet műtétről szó.
Én nyeltem egy nagyot, a szemeim megteltek könnyel.
- És az eredményt mikor tudom meg?
- Hamarosan.
- És a hamarosan mit takar? Napokat?
- Nem. Rövid időn belül, még a mai nap.
- Értem.
- Látom, most nagyon megijedtél.
- Nem kicsit. Most talált rám a boldogság, nem akarom, hogy ennyi legyen. Nem akarom, hogy a betegségem rosszabbodjon.
- Szerintem ettől nem kell tartanod, de muszáj a vizsgálat. Volt mostanában bármi tüneted?
- Nem. – mondtam neki.
- Akkor meg nyugalom. Ha rosszabbodna, akkor lenne tünet, bár…
Megint kétségek között hagyott. Az az utolsó szó, ami megint megingatott.
- Te mennyi esélyt látsz ara, hogy rosszabb lett?
- Ezt nem tudom neked megmondani. Ismerlek téged, tudom, hogy előfordul, hogy nem mondod el, hogy ha van valami, mert nem akarod az emberek sajnálatát megkapni. De légy velem őszinte! Valóban nem történt semmi mostanában?
- Nem. Az előbb is őszinte voltam, nem történt semmi.

Még feltettem neki pár kérdést. Majd más témára tereltem. Megkérdeztem, hogy van a családja, hogy van a kisfia. Mesélt róluk. Mikor a kisfia került szóba láttam a mérhetetlen büszkeséget rajta. És ez így is volt rendjén.
Végeztünk a vizsgálatokkal, majd odakísért Christianhoz.
- Várjatok itt, nemsokára szólok nektek, ha kész lesz az eredmény és telefonálok is.
- Rendben. – mondtam neki.
Ő visszament én pedig leültem Christian mellé.

- Mi történt?
- Elvégeztük a szükséges vizsgálatokat.
- Minden rendben ugye?
- Nem tudom és ős se tudja. – mondtam letörve.
- Minden rendben lesz, meglátod majd!

Átölelt és úgy várakoztunk. Néhány perc csend után megszólaltam és elmondtam neki, ami a lelkem gyötri.
- Félek. – mondtam neki.
- Mitől félsz?
- Már reggel óta van egy érzésem. És rossz érzésem. És most beszélgettünk George-val és kérdezősködtem a vizsgálatról és kérdeztem azt is, hogy ez összefüggésben van-e a műtéttel.
- És mit mondott?
- Azt mondta, hogy hatással van a vizsgálat. Befolyásolja az állapotom a műtétet, és ha esetleg olyan mértékben romlott az állapotom, akkor műtétre már nincs lehetőség. Christian én nem akarom ezt. – s szemeim megint megteltek könnyel.
Ő igyekezett megnyugtatni. Magához húzott és nyugtatott.
- Ez meg se forduljon a fejedben! Jól vagy és szerencsére semmi jele nincs annak, hogy rosszabb az állapotod. Verd ki ezt a butaságot a fejedből!
- Azt mondta előfordul, hogy nincs jele. – mondtam s közben szipogtam.
- Meglátod minden rendben lesz!
Körülbelül egy vagy másfél órát várakoztunk. Nagyon nehéz volt ott ülni. Tudni akartam már az eredményt, tudni akartam a műtét sorsát. Mikor kinyílt az ajtó és kilépett még idegesebb lettem. Azt hittem ezt már nem lehet fokozni, de tévedtem. Alig bírtam felállni és bemenni, de szerencsére végig kísért Christian. Kerestem George tekintetét le akartam róla olvasni valamit. Mikor megpillantottam egy komoly arcot találtam. Ekkor éreztem azt, hogy a baljós megérzésem nem csalt.
- Gyertek, üljetek le. – s leültünk. – Meg kell beszéljünk valamit. - mondta határozottam és rettentő komolyan.
Megszorítottam Christian kezét, próbáltam felkészülni George mondandójára…

SZERK MEGJEGYZÉSE:
Sziasztok!

Felkerült egy újabb novella aminek a címe Büntetés.
Eléritek itt: http://novellakzsomi.blogspot.hu/

Valamint megérkezett a folytatás is. Most megtudjátok mi lesz Claire válasza.
Várom a véleményeket a novellával és a fejezettel kapcsolatosan is! :)
És ismételten köszönöm a véleményeket!

Kérlek titeket szavazzatok a másik történet sorsáról is :)
És még egy dologra kérlek titeket, hogy a novellákkal kapcsolatosan is fejtsétek ki véleményeteket.http://novellakzsomi.blogspot.hu/ 


Végül, de nem utolsó sorba jó szórakozást kívánok a fejezethez!
Puszi