36. fejezet

36. fejezet

Az a bizonyos valaki…

Lassan hazaértünk. Apu hatalmas örömmel fogadott minket. Azonnal kérdezősködött, hogy hogy éreztük magunkat. Mi lelkesen meséltünk neki, ő pedig hallgatott minket. Miután mindent elmeséltünk megfürödtünk mind a ketten, majd a fáradtság elhatalmasodott rajtunk és kidőltünk.
Reggel viszonylag kipihenten ébredtem. Én igen, de Jess nem. Mikor kimentem a konyhába akkor láttam, hogy valami nincs rendben nála. Ott ült a pulton és nézett a semmibe, közben pedig teát szürcsölt.
- Jó reggelt! – léptem közelebb.
Mikor rám nézett akkor már biztos voltam az eddigi sejtésemben, hogy valami nincs rendben. Szinte falfehér volt.
- Minden rendben?
- Igen persze. – mondta, de nem volt valami meggyőző.
- Ezt nem így látom!
- Jól vagyok! – mondta erőltetettebben.
- Na, nekem ezt nem adod be! Mi történt? Hallgatlak!
- Semmi, csak egy kicsit nem éreztem magam jól, ennyi. Lehet, hogy a hegyekben megfáztam.
- Hadd nézzelek, nem vagy-e lázas! – majd nyúltam a homlokához, ami nem volt egyáltalán meleg. – Nem vagy. De mégis milyen tüneteid vannak?
- Rossz a közérzetem és gyenge vagyok.
- Elmegyünk az orvoshoz! – mondtam azonnal.
- Dehogy megyünk!
- De igenis megyünk! Nem tetszik ez nekem! Félek, hogy összefüggésben van…
- Nem, szerintem nincs, csak megfáztam.
- Majd megmondja az orvos! – erősködtem továbbra is.
Ezután körülbelül még egy fél óráig vívtuk harcunkat azon a téren, hogy megyünk-e az orvoshoz vagy nem. Végül is én győztem és mentünk.
Mikor odaértünk féltem egy kicsit. Nem tetszett nekem, hogy nem jól van, és nem szeretném, hogy ha azzal lenne összefüggésben. Jess bement én pedig kint várakoztam. Csak ültem és nézelődtem. Csigatempóban vánszorgott az óramutató, alig röpültek a percek. Azt hittem sose jön már ki és megmondja, hogy mit mondott az orvos neki. De szerencsére nemsokára ez a pillanat is elérkezett.
Megtudtam mindent és az információk kielégítőek voltak. Kapott egy kis gyógyszert ezzel az állapota javulni fog, de a mai nap folyamán semmiképpen sem fog haza repülni, ma még ott marad nálam. Hamarosan elbúcsúztunk és elindultunk haza.
- Köszönöm, hogy elrángattál. – mondta nekem a kocsiban mosolyogva.
- Szívesen. - mondtam én is nevetve.
Hazaértünk, majd ő elment lefeküdni, én pedig úgy döntöttem elmegyek bevásárlok. Bepattantam a kocsiba majd elindultam a bevásárló körutamra. Most csak egy hipermarketet céloztam meg. Persze amilyen szerencsém volt, most is kifogtam egy szuper kis dugót. Nem értem én ezt, mindig kikapom. Talán kísért? Vagy mégis miért vagyok ennyire szerencsétlen ezen a téren? Bár ha belegondolok, nem csak itt ér szerencsétlenség.
Miután sikerült kiverekednem magam a dugóból, lassan, de biztosan elértem a célomat is. A dugó után megküzdötten a parkolóhely vadászattal is, és miután már ott álltam, nyugtázhattam magamban, hogy elértem ide is. Szereztem egy szuper bevásárlókocsit és elindultam. Haladtam a sorokban és közben pakoltam azokat a dolgokat be, amikre szükségünk van. Apu ugyanis nem volt bevásárolni és a hűtő, hát fogalmazzunk úgy, hogy kiürült. Talán a pusztához hasonlíthatnám, azaz szinte semmi se volt benne. Vásárlás közben összefutottam gyorsan egy-két ismerős emberrel. Van egy olyan szokásom, hogy mindig megállok az újság részlegnél, megnézem a lapokat, majd miután eltöltök ott rengeteg időt, hatalmas dilemma után veszek pár újságot. Az egyiken azonban szembetűnt valami. Már az újság borítóján Sebastiannal találkoztam. Levettem az újságot, majd belelapoztam. Talán jobb lett volna, ha nem. Érzékeny pontomon talált el a cikk, de hiába fájt végig olvastam. Ezek szerint ennyire önsanyargató életet élek, hisz megtehettem volna, hogy hagyom, de mégis olvastam. Képek is voltak a cikkhez párosítva, amin éppen ő és Hanna vannak, akinek már kezd látszódni a pocakja. A cikk végül is arról szólt, hogy lencsevégre kapták őket, amint sétálnak kéz a kézben és az újság épp azt vitatja, hogy Hanna terhes-e vagy nem. Nincsenek pontos információ a cikk írójának és maga is csak találgat, de már más témát is feszeget, ez pedig a házasság. Az egyik képet kinagyították, amin Hanna keze van és egy gyűrűt fedeztek fel rajta. Ebből persze a cikk írója azonnal azt a következtetést vonta le, hogy Sebastian eljegyezte Hannat, ebből pedig rögtön kombinált tovább és ez alapján állítja azt, hogy a lány terhes. Mindezen összefüggést pedig azzal a ténnyel támasztja alá, hogy már rég óta együtt vannak, és már megkérhette volna Sebastian kedvese kezét, s eddig még nem tette meg.
Végig olvastam a cikket, ahogy már említettem. Mikor elértem az utolsó mondathoz és a képeket még alaposabban szemügyre vettem, rájöttem nekem az ő életében semmi keresnivalóm nincs és nem is lenne. Fáj ezt bevallani valamilyen szinten, de ezzel tisztában vagyok. Összecsuktam az újságot, majd visszaraktam oda, ahonnan levettem. Úgy döntöttem ezek után, hogy a szeánszomat hagyom, és jobban teszem, ha megyek. Elindultam. Egy kicsit elkedvetlenedtem. Rossz volt azt a cikket látni. De az még rosszabb volt, hogy a fejemből nem tudtam kiverni. Míg várakoztam a kasszánál a sorban, csak cikk és a képek jártak a fejemben, mikor fizettem úgyszintén, sőt még a hazafelé vezető úton is. Egyszerűen nem tudtam nem azt a képet magam előtt látni, ahol Hanna kinagyított keze van, amin pedig egy gyűrű.
Most gyorsabban hazaértem. Megálltam az autóval. Ott ültem az ülésben, mikor megláttam egy párt elhaladni a járdán. Leírt róluk, hogy nagyon boldogok. Mind a ketten mosolyogva mentek, kéz a kézben. Ekkor hasított belém a felismerés, hogy én egyedül vagyok. Mindenkit elmarok magamtól, mindig van valamilyen kifogásom, ami miatt eltaszítok magamtól valakit. Félek attól, hogy mit a hoz a holnap, mi lesz a jövő, s egyáltalán attól is, hogy nekem van-e jövőm.
Miután gondolkodtam pár percig, s beismertem végre magamnak is azt, amit mások már régóta mondanak és megpróbálnak velem megértetni, kiszálltam az autóból és a megvásárolt dolgokkal együtt a lépcső okozta akadályokkal néztem farkasszemet. Most minden gördülékenyen ment, sikerült felvinnem ezen a rövid távon a táskákat, majd beértem a lakásba is, otthon voltam. Otthon síri csend fogadott. Bentebb mentem, leraktam gyorsan a táskákat a pultra majd körbenéztem. Azon elmélkedtem a többiek vajon merre lehetnek. Benyitottam a szobámba, Jess aludt az ágyon. Legalább valakit már megtaláltam. Most a másik szobába nyitottam, ahol pedig apám lázasan dolgozott, egy papírral a kezében és a telefonjával fel-alá mászkált a szobában. A hangsúlyból rájöttem, hogy valami nincs rendben. Nem zavartam, gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót, majd indultam ismételten a konyhába, hogy kipakoljam a holmit. Nagyban pakolásztam, mikor neszre lettem figyelmes a hátam mögött. Megfordultam és Jess volt az.
- Apád aztán ki tudja osztani az embereket! – jegyezte meg.
- Ezt hogy érted?
- Nem tudom kivel beszélt telefonon, de nem lennék a helyében. Jó kis hideg zuhanyt kapott apádtól.
- Látod, ilyen harcias! –mondtam mosolyogva. - Egyébként hogy vagy? Jobban vagy már? – kérdeztem tőle.
- Igen már jobban érzem magam. – mondta, majd felpattant a pultra.
- Látom, szeretsz ott ülni!
- Nem is tudod milyen kényelmes.
- Nem próbáltam igaz, de hiszek neked.
- Merre voltál? – kérdezte tőlem.
- Hát nem okozok szerintem hatalmas meglepetést, bevásárolni voltam. – s közben mutogattam a kezemben a sajttal.
- De várj akkor mentél el, miután hazajöttünk. – majd felkapta a pultról a telefonom és megnézte rajta hány óra. – Máshol is voltál igaz? – elővette a nyomozód nézését. – Csak nem Christiannal voltál? – a nyomozós nézés kezdet kombinálós nézéssé változni.
- Nem, csak bevásárolni voltam.
- Akkor ott találkoztál valakivel igaz?
- Nem. Ez sem talált. Ne próbálkozz, mert nem jössz rá. – mondtam neki. – Dugóba kerültem.
- Ahha, akkor már érthető.
Én folytattam a pakolást, ő pedig ott ült velem. Mindezt pár perc csend kísérte, mikor megszólaltam és kérdeztem tőle valamit.
- Szerinted Sebastian feleségül venné Hannat?
- Ezt most nem értem. Hogy jön ez ide? És ez most miért fontos?
- Olvastam egy cikket. Áhh, de hagyjuk, mindegy. – legyintettem.
- Nem mindegy – pattant le hirtelen a pultról.
- Huhh milyen fürge lettél! – mondtam neki.
- Mit olvastál? – kérdezett.
- Nem fontos.
- De én kíváncsi vagyok!
- Na, jó. – csuktam be a hűtő ajtaját. – Mászkáltam a sorok között, és tudod, hogy meg szoktam állni az újságos résznél. És a kezembe akadt egy újság, aminek ők virítanak a címlapján. Ott sétáltak és a cikk arról szólt, hogy terhes-e Hanna. Majd benagyítottak egy másik képet, amin Hanna kezén egy gyűrű volt. A cikk írója szerint eljegyezte Sebastian. És tudod, nem volt jó érzés ezt olvasni. És ezen gondolkoztam egészen eddig, hogy vajon tényleg eljegyezte-e.
- Hát nem tudom, de nagy valószínűségét látom.
- Én is. – mondtam kissé letörve.
- De Claire! Neked ezzel nem kell foglalkoznod, neked tudod, hogy…
- Nincs helyem az életében. Tudom – fejeztem be a mondatát. – És azt is tudom, hogy mást kell keressek, csak tudod, mikor hazaértem az autóban ülve láttam egy párt elmenni a járdán. Nagyon boldogok voltak. És én irigy voltam. Egy pillanatra irigyeltem őket, a boldogságuk miatt. És rájöttem, hogy mekkora butaságokat művelek.
- Nocsak, úgy látszik hatott mindenki hegyi beszéde.
- Hegyi beszéd?? - néztem értetlenül
- Igen. Mindenki mondta, hogy nem szabad elmarnod magadtól az embereket, de amit te beleversz a makacs kis buksidba, azt onnan nem lehet kiszedni.
- Álljunk csak meg egy pillanatra. Kit értesz a mindenki alatt? – s tettem közben csípőre a kezem.
- Apádat és magam. Már ketten vagyunk és többség.
- Értem, szóval ti vagytok a mindenki.
- Igen mi vagyunk.
- De tudod egy bökkenő van.
- Mégis mi?
- Az, hogy valószínűleg látni sem akar.
- Miből gondolod? Apád nem elmondta, hogy keresett téged?
- De igen, de akkor is.
- Jaj, nem értelek, mindig mindent túlkombinálsz.
- Nem bonyolítok mindig mindent túl, kikérem magamnak!
- Megint kezded. Jó legyen igazad.
- Köszönöm. – kértem ki magamnak.
Ezzel ezt a beszélgetést lezártuk. Kimentem és leültem a kanapéra. Elkezdtem gondolkozni. Hamarosan eljön az idő és meg kell hozzam a döntésem a sorsommal kapcsolatban. El kell döntsem mihez akarok kezdeni. Az utóbbi napokban nem foglalkoztam a betegségemmel, de most akármennyire is rossz belegondolni és lepörgetni a fejemben a variációkat, meg kell tegyem és végre meghozni az álláspontomat. Sok adat, rengeteg százalék, statisztika, és általánosság, de van kivétel is. Ezt is bele kell kalkuláljam mindenbe. Van egy életem, van még álmom, van még elérendő célom, és ezt meg akarom valósítani ha törik ha szakad. Egyben biztos vagyok, hogy nem adom fel, tehát az az alternatíva kiesett, hogy hagyom, hogy a dolgok történjenek maguktól. Tennem kell valamit és tenni is fogok, csak nem tudom mit. Van olyan lehetőség, ami teljesen megrémiszt. Belegondolok és kiráz a hideg attól, hogy agyműtétem lesz, de végül is, ha a gyógyszeres kezelést választom, akkor kevesebb az esélyem. Mégis azonban az nem annyira idegen tőlem. Nem tudom. És ez a baj, hogy nem tudom. Minél többet gondolkozok rajta, annál nehezebben tudom meghozni a döntésem. Csak kavarognak a gondolataim és már nem vagyok semmiben sem biztos. Olyan jó lenne, ha más döntene helyettem, de ez nem lehet. Magamnak kell meghozni. Egyszerűbb lenne, ha tudnám mi lesz a végkifejlet, de sajnos ezt nem tudom.

Ott elmélkedtem s odajött hozzám apám.
- Min gondolkozol ennyire?
- Azon gondolkozok, hogy mi tévő legyek.
- Hogy érted?
- Hogy melyik kezelést válasszam. Te melyiket választanád? – kérdeztem meg tőle.
- Őszintén, nem tudom. Lehet, ha a te helyzetedben lennék, nem tudnék dönteni, de az is lehet, hogy tudnám. Nem tudom.
- Én sem. Ez a baj.
Jess is csatlakozott hozzánk.
- Kérdezd meg őt is szerintem. – mondta apám.
- Miről kell? – kérdezte
- A helyemben te melyik kezelést választanád? Vagy mit tennél a helyemben?
- Nem tudom. Még a magam sorsát se tudom rendezni. Tudom, hogy az én helyzetem más, de nem tudom akkor sem, mit tennék. Nem tudok belegondolni, nem tudom mi jár a fejedben. Magadnak kell eldönteni!
Kezembe temettem az arcom és eltörött a mécses.
- Rohadt élet! Miért van ez így? – s sírtam közbe.
- Nyugodj meg! – mondta Jess, s bátorításként megsimítottam a karom.
- Lányom nyugodj meg! – apu is bátorított.
Jelen pillanatban azonban mégsem tudtak ezek a szavak rajtam segíteni, bár nagyon jól estek. Most áttört valami gát, és ennek ki kellett jönnie. Úgy ültem egy darabig, majd összeszedtem magam. Felnéztem, s ők még mindig ott ültek mellettem.
- Köszönöm a támogatást! – mondtam nekik szipogva.
- Mi itt leszünk veled! – mondta apu, majd felállt, hogy magunkra hagyjon minket.
- Hé Claire, meglátod minden rendben lesz!
- Remélem.
- És nem gondolod azt, hogy beszélned kellene Christiannal? Ő itt lenne melletted és a támaszod lenne.
- Nem tudom. Úgy érzem, beszélnem kellene vele, de valami azt súgja belül, inkább ne keressem fel.
- Ne arra a valamire hallgass!
- Úgy gondolod?
- Igen úgy! Menj el hozzá, gyerünk! – bátorított.
- Ez nem jó ötlet!
- Miért ne lenne?
- Nem tudom.
- Szedd össze magad, gyerünk! – felállt, majd megfogta a kezem és elkezdett rángatni engem is, hogy álljak fel.

- Nem megyek el hozzá!
- Miért ne mennél! – rántott egy hatalmasat rajtam, amitől felálltam. – Nincs apelláta!
Majd megint megfogta a kezem és berángatott a szobába. Elkezdett kutakodni a szekrényemben, majd kivett belőle egy ruhát, amit végül odadobott nekem.
- Ezt vedd fel!
- Nem megyek!
- Claire!
- Na, jó! – adtam meg végül magam, s felvettem a ruhám.
Ő még keresgetett a cipőim között, majd kivett egy párat.
- Ez jó lesz! – jegyezte meg.
Felvettem. Tényleg passzolt egymáshoz. Miután elkészültem úgy döntöttem gyalog megyek el hozzá, s útközben kitalálom, mit is akarok mondani neki. Mielőtt kiléptem volna Jess az ajtóban keresztbe tette az ujjait, majd kifejezte szurkolását.
- Hajrá! És ha hazajöttél mesélsz! Szia!
- Szia!

Majd elhagytam a házam. Gyorsan lelépkedtem a lépcsőn, ki az ajtón és már kint voltam az utcán. Az út ismerős volt. Haladtam előre normál tempóban, közben pedig lejátszottam a fejemben több variációt is. Mégis valahogy azt tudtam elképzelni, hogy megbeszéljük a dolgokat normálisan.
Már ott voltam a ház előtt. Bementem az ajtón, fel az emeleten, de az ajtaja előtt megtorpantam. Csengetni készültem, de mielőtt megnyomtam volna a gombot meghátráltam. Vettem egy nagy levegőt, majd újra nekipróbálkoztam. Most a gombot is megnyomtam, s a csengő pedig megszólalt. Körülbelül egy percet vártam, mikor nyílt az ajtó.
Olyan arcot vágott mintha nem rám számított volna.
- Szia. – köszöntem neki.
- Szia. – köszönt vissza.
- Azért jöttem, hogy beszéljünk. – mondtam neki.

Igazából azt sem tudtam mit mondjak. Nagyon ideges voltam.
- Értem. Ezek szerint eldöntötted, hogy folyatod-e a munkát a csapatnál. – mondta, de olyan hangsúllyal, mint ahogy régen beszélt velem. Ezt nagyon furcsálltam.
- Egyrészt igen.
- És hogy döntöttél? – megint olyan hangsúlyban kérdezett.
- Maradok.
- Nagyszerű. – jegyeztem meg. – A következő futam előtt lesz majd egy-két elintézni valód, küldök, majd egy e-mailt, valamint lesz egy interjúm is a napokban a részleteket meg kellene szervezned.
- Értem.
- De arról is küldök majd egy e-mailt. – folytatta továbbra is ugyanabban a hangsúlyban.
- Tudod, nem csak azért jöttem. Másról is szeretnék beszélni veled. – mondtam ki végre azt, amiért jöttem.
- Miről? – kérdezett.
Épp válaszra nyitottam ki a számat, mikor valaki megállt mögöttem bőrönddel együtt.
- Christian! – köszönt neki és ölelte meg.
- Szia! – válaszolt neki jóval másabb hangnemben, mint ahogy nekem válaszolt. – Már vártalak! – mondta neki.
Kezdtem fölöslegesnek érezni ott magam.
- Hello! – köszönt az előbb érkezett nő.
- Hello!- válaszoltam.
- Megzavartalak titeket? Valami fontos megbeszélni való közepén vagytok? – kérdezte Christiantól.
- Nem, nem zavartál meg! Claire épp indulni készült. – én a szemébe néztem hirtelen, s ő is az enyémbe.
- Igen, már menni készültem. – mondtam halkabban. – Sziasztok! – majd megfordultam és elmentem.
- Szia! – köszönt a nő.
- Szia!- köszönt Christian is. – Na de ne álljunk itt, gyere be! – mondta a nőnek, majd hallottam még, hogy becsapódott az ajtó.
Lassan lépkedtem le a lépcsőkön. Rosszul esett ez előbbi momentum. Ezek szerint én már nem érdeklem. Levonhattam volna ezt a hangsúlyból is, de végül koppantam.
Lassan hazasétáltam. Letörve léptem be az ajtón. Jess azonnal szaladt elém és kérdezett.
- Gyors voltál! Na, mi volt? Mit mondott? Mesélj!
- Van valakije. – mondtam neki.
…


SZERK MEGJEGYZÉSE:
Sziasztok!

Vége a vizsgaidőszakomnak és ahogy ígértem, meghoztam a folytatást.
A történetbe nem olyan régen kapcsolódott be egy szereplő, aki fontos szerepet játszik a történetben és Claire támasza is egyben. Ennek a szereplőnek a múltjáról és az életéről nem sok mindent tudhattatok, de már csak eddig! Ahogy facebook-on is írtam, meglepetéssel készülök nektek! Nos ez lenne az egyik. Hamarosan számotokra is elérhető lesz egy nagyszerű történet, ami tele lesz izgalmakkal, érzelmekkel, hamarosan tehát megérkezik hozzátok is barátnőm tollából ez a szuper történet.
Amint kikerül azonnal kiteszem a linket. A két történet kapcsolódik majd egymáshoz! Olvassátok majd nagyszerű lesz! Higyjetek nekem! ;)

Emellett felkerült az új fejezet is, remélem tetszeni fog nektek, várom majd a véleményeket! ;)
Nemsokára pedig (azaz még a mai nap folyamán) hozok egy másik meglepetést is nektek!

Folyamatosan pótlom a lemaradásom mindenhol, nagyon sok helyen van, de folyamatosan pótlok és írok majd mindenkihez! :)
Jó szórakozást!
Puszi