31. fejezet

31. fejezet

Váratlan

Belépve ismert lett nekem a női hang tulajdonosának kiléte.
Jess ült a kanapén és apámmal viccelődtek. Őszintén ezért egy kicsit izgultam, hogy ki lehet, ha Tamara lett volna abból csak hatalmas balhé született volna.
Bentebb mentem.
- Sziasztok! – köszöntem rájuk.
- Szia! – s pattant fel Jess a kanapéról.
- Szia lányom! – köszönt apu is.
- Hát te? – néztem Jessre.
- Volt egy kis dolgom. És lekéstem a gépem.
- Értem.
- Itt maradhatnék holnapig? – nézett rám.
- Ez nem is kérdés. Persze hogy maradhatsz.
Láttam rajta, hogy az a kis dolog nem olyan egyszerű és kis dolgot jelent. Úgy érzem erről még fogunk beszélni.
Ledobtam a kulcsom és a cipőm is lehúztam.
- Na gyere, megmutatom hol alszol.
A hol alszol alatt azt értettem, hogy ma az én szobámba alszik, hisz azért nem akarom a kanapéra küldeni, és most a vendégszoba apu szobája így ez a lehetséges alternatíva maradt.
Miután megmutattam neki esti nyugvóhelyét leültünk vacsorázni. Még volt a hűtőben a főztömből és azt elfogyasztottuk. Vacsora után apu elvonult, lefeküdni.
- Megyek lányok, beszélgessetek. Jó éjszakát. – majd eltűnt.
- Neked is jó éjszakát.
- Jó éjt Bernie.
Majd ketten elmosogattunk és elpakoltunk, s utána bevonultunk a szobába. Leültünk az ágyra.
- Még mielőtt elfelejtem hoztam neked valamit. – majd elkezdett kutakodni a táskájában. Pár perces keresés után elővette az ajándékot. A látványtól a szemeim megcsillantak. A kedvenc csokoládénkból hozott 2 akarom mondani még egyszer kettő tábla csokoládét.
- Csoki! – ujjongtam.
Felbontottuk és elkezdtük a beszélgetést.
- Jess, mi volt ez a kis dolog? Aggódom értem. – kérdeztem rá azonnal.
- Georg-nál voltam.
- Valami baj van? – folytattam a faggatózást tovább.
- Vizsgálaton voltam és kezelést kaptam.
- És mit mondott Georg?
- Csak a szokásosat. Tudod, nem reménykedem. – s könnybe lábadt mindkettőnk szeme. – Na de térjünk más témára, nem akarlak elszomorítani, azt akarom, hogy nevessünk, ne pedig itt pityorogjunk olyan dolgon, amin amúgy sem lehet változtatni.
- Én tudni akarom mi van veled. Ez nem játék.
- Ezt én is tudom. – egy lélegzetvételnyi csönd – Tudod egyedül csak neked mondtam el.
- Micsoda? – néztem rá megdöbbenve. – Testvéred sem… - majd félbeszakított.
- Nem Thomas sem tudja. – szegte le fejét.
- És nem gondolod, hogy el kellene neki mondani? – néztem rá kérdőn.
- Nem, nem akarom elmondani! – tiltakozott.
- Miért? Tudnia kell!
- Mert nem akarom, hogy olyannal rontsa el az életét, ami ellen nem tehet semmit. De álljunk meg egy szóra. Te miért nem beszélsz erről Christiannak? És apropó mi van vele? Apud mondott egy két dolgot.
- Jogos a kérdésed. Nem akarom elmondani, míg én sem tudok biztosat. És azt sem akarom, hogy sajnálattal nézzen rám. - de csak most fogtam is fel az utolsó mondatát. – Apu? Mit mondott?
- Hát nem sok mindent. – s elkezdett nevetni.
- Min nevetsz?
- Azon hogy terelgeted a témát és csak visszakérdezgetsz. Mindent el kell mondanod! Én ráérek a gépem már lekéstem, szóval tessék beszámolni mindenről.
- Nyaggatni fogsz igaz?
- Tudod, hogy foglak, ez nem is kérdés.
Vettem egy mély levegőt, letörtem egy cikket a csokiból és bekaptam. Elmajszoltam gyorsan majd belekezdtem.
- Ma vele voltam. Tudod, el kell felejtsem Sebastiant. Neki már családja van. És amúgy is itt van Christian. Két különböző emberről van szó. Christian egy nyugodt ember, aki mellett nyugalomra lelhetek. Tudod megért és ez nagyon jó. De mondott nekem valamit és elgondolkoztatott. Mesélt magáról, elmondta mi volt a vágya mindig is, és egyik pillanatról a másikra úgy vélekedett erről, mint aki fel akarja adni. És ez nagyon nem tetszett nekem. – miközben meséltem, a csokit mind a ketten fogyasztottunk és megjegyezném nagyon finom volt. Nem hiába a kedvenc csokoládénk. – Így ma elmentem hozzá. Tudod mutatni akartam neki mást is. Ha mondhatom azt, egy kicsit az én világomba akartam belevezetni. Elmentünk sétálni és elvittem őt számomra az egyik legfontosabb helyhez. Ott ültünk a padon, majd volt egy hirtelen vezérelt ötletem és beszereztem egy lufit.
- Lufit? Hát azt meg mire? – kérdezett Jess.
- Igen. Elengedtük a gondjainkat. Majd még ott voltunk egy darabig és utána hazajöttünk. És mielőtt elbúcsúztunk volna megcsókolt.
- Tessék? Megcsókolt? – mondta emelkedett hangnemmel Jess. Ezt te csak így mondod? Atya ég!
- Most mi van?
- Hát nem látod? – szegezte nekem kérdését.
- Mit?
- Ő szeret téged! Jaj, te lány, hát ez szembetűnő. És amúgy megjegyezném, nagyon is szimpatikus. – az utolsó mondatát már halkabban mondtam és a tipikus kézmozdulatával együtt mondta, ami őt jellemzi.
- Szimpatikus neked?
- Igen tudod, én úgy gondolom, neked már nem szabad Sebastiannal törődnöd. Ott van Hanna és a pici is. Ez egy kerek dolog és ennyi. De Christian én úgy gondolom persze, – s az „én úgy gondolom”-ot kihangsúlyozta. – hogy ő érez irántad valamit, és ahogy te is mondtad mellette a nyugalmat megtalálod, és szerintem bele tudnál szeretni. -  mondta mindezt egy szuszra.
- Úgy gondolod?
- Iiiiigen. – mondta nevetve.
- Hjaj nem tudom. Nem olyan könnyű ez. Nem tudom csak úgy az érzelmeket kikapcsolni.
- Én tudom, hogy menni fog. – bíztatott.
Az este további részében beszélgettünk, viccelődtünk és sokat nevettünk. Nagyon jó volt, hogy lekéste a gépet, és még az is jó, hogy nem szeret este utazni.
Gyakorlatilag szinte az egész estét végig szórakoztuk, és éjfél után tértünk nyugovóra.
Reggel nagyon nehezen ébredtem. Jess azonban kipattant az ágyból, majd engem is keltegetett.
- Claire, ugye nem akarod, hogy egyedül készüljek el?
- Még 5 percet. – feleltem.

Majd elkezdte a lábam húzni az ágyon lefelé.
- Engedj el! Ébren vagyok! – mondtam neki.
- Köszi. – mondta.
- Csak egy percig pihentetem a szemeimet, nem akarom, hogy a hirtelen fényváltozás rossz hatással legyen rájuk. – mondtam félig álomban.

Jess már nagyban készülődött mikor én kikászálódtam az ágyból. Elmentem a fürdőszobába és a szokásos menetben előkészültem, majd kimentem, hogy csináljak valami reggelit. De már semmi dolgom nem volt, mert Jess csinált reggelit.
- Nem kellett volna, megcsináltam volna én. – mondtam neki.
- Szerintem abból csak ebéd lett volna. – gúnyolódott velem.
Pontosan tudja, hogy ha keveset alszok, nehezen ébredek reggel.
Válaszként kinyújtottam rá a nyelvem. Ő pedig elnevette magát.
Majd megreggeliztünk. Apu is csatlakozott hozzánk. Jókedv nem volt híján a reggeli folyamán sem. Apuval mivel ők régebb óta ismerik egymást, jól kijönnek és tényleg olyan volt ez a reggeli amilyenen már régóta nem vettem részt.
Reggeli után elpakoltunk, és együtt töltöttük a reggelt. Megkértem Jesst, már ha itt maradt, akkor ne rohanjon és legalább egy délutáni géppel menjen el. Ő ezt örömmel teljesítette nekem.
Délelőtt 11 óra körül járt az idő, mikor valaki jött hozzánk. Én a szobában voltam és onnan ordítottam Jessnek, hogy nyisson már ajtót.
Választ nem kaptam. És a kopogás is abbamaradt, kintről pedig semmi beszédet nem hallottam. Így hát kimentem a szobából.
Christian jött hozzám. Jess persze már bemutatkozott neki és már csevegtek is.
- Szia. – köszöntem oda neki.
- Szia. – kaptam választ.
Közelebb mentem.
- Bemutatom neked Jesst, a legjobb barátnőm.
- Igen már megismerkedtünk. – mondta.
- Áhh értem. De gyere bentebb és érezd magad otthon. – mondtam Christiannak. – Kérsz valamit inni esetleg?
- Nem köszönöm. – mondta.
- De én elfogadnék egy narancslevet. – mondta gyorsan Jess.
- Tudod merre van a konyha. – mondtam neki értve a narancsleves célzását.
Ezzel azt akarta elérni, hogy kettesbe legyünk egy kicsit Christiannal.
- Jaj Claire tudod, hogy nagyon fáj a lábam, te egy angyal vagy, kérlek, szánd meg fájós lábú barátnőd. – könyörgött, vagyis elővette színészi tehetségét. A fejébe vette, hogy kettesbe kell maradjunk Christiannal és beveti minden cselét.
- Sokkal tartozol nekem. – s elővettem a fenyítő ujjmozdulatomat.
- Tudom, tudom nem győzöm hálálkodni.
Ezzel elindultam a konyhába. Már bent voltam és a hűtőajtót csuktam be mikor hirtelen Christiant pillantottam meg magam mellett. Hirtelen megijedtem és megugrottam.
- Jaj! – s odatettem a kezem a szívemhez.
- Ennyire rémisztő vagyok? – kérdezte mosolyogva.
- Dehogy is! Csak hirtelen itt termettél és nem számoltam rád.
- Pedig elég egyértelmű volt Jess ügyködése. – jegyezte meg.
- Neked is feltűnt? – kérdeztem vissza.
- Egy kicsit. De kedves gesztus volt tőle.
Elmosolyodtam. Igazából ez egy zavarban lévő mosoly volt. Nem tudtam mit is mondjak, így visszatértem az előbbi cselekedetemhez és a narancslevet kezdtem a pohárba önteni. Christian megállította a kezem és megfogta. Én felnéztem rá.
- Claire, azért jöttem ma, mert szeretnélek meghívni téged.
- Engem és hova?
- Lesz egy parti, amire el kell menjek. És szeretném, ha velem jönnél. Úgy érzem, te széppé tennéd az estém.
Én néztem rá csak és nem is tudtam mit mondani rá.
- Szóval eljössz velem?
- Mégis mikor lesz? – kérdeztem.
- 3 hét múlva. Mit mondasz? Ha nemet mondasz elfogadom, de szeretném ha velem jönnél. Nekem sokat jelentene és velem lenne a világ leggyönyörűbb nője.
- Köszönöm a bókot és a meghívást is.
De konkrét választ még nem adtam. Igazából nem is tudom hirtelen, hogy jó gondolat-e. Megszületett bennem a válasz, de nem volt időm válaszolni, ő ugyanis a kezével végigsimította az arcom, s mélyen a szemembe nézett:
- Ha nem akarsz, mond meg nyugodtan.
- Szeretnék veled menni. – mondtam miközben a szemébe néztem s a kezéhez nyúltam, amivel még mindig az arcomat simította.
- Nagyon örülök neki. – mondta s őszinte érzelmeket láttam az arcán.
Ezután mind a ketten elmosolyodtunk.
Miután kiöntöttem a narancslevet, a dobozt visszatettem a hűtőbe, majd kimentünk. Jess elterpeszkedett a kanapén és éppen az újságot „olvasta” ami korábban a kisasztalon hevert. Olvasás alatt a lapozgatást kell érteni és közben az újság fölött vagy éppen mellett való kukucskálást ránk. Odamentem hozzá, s odaadtam amit kért.
- Jaj, észre se vettem, hogy idehoztad. Köszönöm még egyszer. - s bazsalygott.
- Szívesen. –s mosolyogtam.
Christian is helyet foglalt a kanapén s elkezdtünk beszélgetni. Ahhoz képest, hogy ők ketten most találkoztak először nagyon is el tudtak cseverészni. Egyszer csak apu jött ki a szobából.
- Ismerős hangot hallottam. Szia Christian.
- Bernie. – s kezet nyújtottak egymásnak.
Ezután apu is csatlakozott hozzánk. Igazán jól eltöltöttük az időt. De a jó időtöltést megzavarta valami. A már régen nem történt kézremegés most előjött. Hirtelen azt sem tudtam mihez kezdjek. Zavartam kinyögtem valamit, hogy be tudjak menekülni a konyhába.
- Hozok inni. - S felpattantam és igyekeztem a kezemet úgy rakni, hogy senki se lássa a remegést. Szorítottam a másik kezemmel, ahogy csak tudtam.
Gyorsan bementem a konyhába. Bíztam abban, hogy hátha abbamarad gyorsan, de tovább romlott a helyzet. Elkezdett zsibbadni is. Nagyon megijedtem. Még sose zsibbadt. Annyira megrémültem, hogy elkezdtem sírni. A kezem közben hideg víz alá tettem gyorsan és nyomogattam, hogy mihamarabb megszűnjön a zsibbadás. Ott álltam a mosogató előtt, mikor odajött Jess.
- Mi történt? Mi a baj? – kérdezte megrémülve tőlem.
- Reeeemeg és…és zsibbad.-  mondtam sírva. – Jess nem… nem vett észre semmit Christian? – kérdeztem azonnal.
- Nem, ő nem, de előttem nem tudod a dolgot leplezni.
Nem mondtam semmit, hanem a kezem nyomogattam továbbra is. Lassacskán a remegés is alább hagyott és a zsibbadás is kezdett megszűnni.
- Jess, kérlek, tölts már mindenkinek inni valamit. Nem akarom, hogy megsejtsenek bármit is.
- Jó töltök. Ne izgulj. – s megtette, amit kértem tőle.
Még pár percet ott töltöttünk, majd miután rendbe szedtem magam kivittük az üdítőket és visszaültünk a kanapéra.
Jess-en kívül a többiek semmit sem vettek észre. Így ugyanolyan hangulatban folytatták a beszélgetést, mint azelőtt mielőtt kimentem volna a konyhába. Néha-néha nevetgéltünk, de az én mosolyom nem mindig volt őszinte. Csak az járt a fejemben, ami nemrég történt. És az nagyon megijesztett, hogy még zsibbadt is a kezem.

Lassan Christian készült elmenni. Én kísértem ki őt. Kint az ajtó előtt búcsúztunk el.
- Nagyon boldog vagyok, hogy eljössz velem. – majd egy kis csönd. – Most mennem kell. Alig várom már, hogy újra lássalak. Szia!
- Szia! – csak ennyit tudtam mondani.
Visszamentem, bezártam az ajtót s sóhajtottam egy hatalmasat.
Nem sokkal azután már úton voltunk Jess-el a reptér felé. Útközben persze kérdezgetett, hogy történt-e valami búcsúzáskor.
Én úgy szűrtem le, hogy ő kedveli Christiant és ő azt sugallja nekem, hogy próbáljam meg vele. Amikor pedig elmondtam neki a meghívást szinte ujjongott. Már azt is kitalálta, hogy a hajam hogy legyen, és persze már ötletet is adott a ruhámra nézve. Én jót mosolyogtam rajta.
Mikor elérkezett az idő elbúcsúztunk.
- Gyere máskor is! – mondtam neki
- Te is jöhetnél nálam! – s öleltük meg egymást.
- Vigyázz magadra, és kérlek, fogadd meg a tanácsom! – mondtam neki.
- Vigyázok, ne izgulj, de te is vigyázz magadra! És ha már a tanács fogadd meg az enyém!
Majd elengedtük egymást.
- Két makacs nő, ha összetalálkozik. Lehet nekik beszélni és tanácsot adni. - mondtam mosolyogva.
- Nem állsz messze az igazságtól. – s ő is nevetett.
Mikor eljött az idő felszállt a gépre én pedig elindultam és elhagytam a repülőteret. Kiérve az épületből megkerestem autóm, majd beültem és elindultam haza.

SZERK MEGJEGYZÉSE:
Sziasztok!
Nem fogom sokáig szaporítani a szót. :D
Ismételten egy nyugisabb részt hoztam nektek. Úgy látszik mostanában csak a nyugalom árad belőlem. :D
Ismét köszönöm a véleményeket és örömmel fogadom a kommenteket. ;)
Jó szórakozást kívánok!
Puszi