28. fejezet

28. fejezet

Félelem

Egy hatalmas képszakadásom volt. Mikor feleszméltem nagyon megijedtem, hogy hol is vagyok egyáltalán. Felültem az ágyon, de mikor megláttam a fotelben pihenő férfit megnyugodtam. A fotelben édesden aludt Christian. Lehetett hallani, ahogy egyenletes tempóban veszi a levegőt. Leszálltam óvatosan az ágyról és a takarót magammal vittem, hogy betakarjam. Nagyon halkan lépkedtem, és óvatosan betakartam.
Be kell lássam, ő mindig vigyáz rám. Mintha csak egy őrangyal lenne. Miután betakartam, végigsimítottam az arcát.
- Köszönöm, hogy vigyázol rám.
Visszalépkedtem halkan az ágyhoz és elkezdtem a cipőm felhúzni. Sikerült mind a kettőt, és már indulni készültem, amikor megszólalt Christian.
- Mert fontos vagy nekem.
Én visszapillantottam rá, és akkor ő már kezdett a fotelből kimászni. Odajött hozzám.
- Megmondtam neked, hogy pihenned kell.
- Tudom…
- Ott voltál az asztalon feküdve. Miért nem vigyázol magadra?
Vigyázni. Nos, igen vigyázhatok egy ép emberre és vigyázhatok egy betegre is. Ezt sajnos nem tudhatom. Néha vannak olyan pillanatok, mikor egyszerűen csak kibökném neki, hogy mi van velem, mi az, amit eddig még nem mondtam el neki, de mikor már készülnék, olyan mintha valami hirtelen visszarántana, és ekkor megtorpanok. Ennek nem lesz jó vége, ha komolyan gondolom vele, akkor el kell mondjam. De még mindig nem vagyok ezen a téren biztos magamban. Még mindig van egy apró dolog, ami elbizonytalanít…
- Vigyázok magamra.
- Én nem azt látom. – jegyezte meg halkan, miközben mélyen a szemembe nézett.
Én nem mondtam semmit, csak lesütöttem a szemem és lehajtottam a fejem. Ő se mondott semmit, majd egyszer felemelte az államnál megfogva a fejem. Ismételten mélyen a szemembe nézett, majd elkezdett mondani valamit.
- Állandóan csak te jársz a fejemben. Ilyenkor pedig nem tudok másra koncentrálni. Félek, hogy valami történik veled. Tudod, én egy társat keresek. És úgy érzem megtaláltam benned azt a valakit.
Én csak néztem őt, és hallgattam amit mond. Még csak most kezdtem el felfogni, hogy mit is jelenthetek a számára. Közel engedtem magamhoz és ő belém szeretett.
Majd szépen lassan közeledett felém. Összeért a homlokunk. Először még egymás tekintetével voltunk elfoglalva, majd lehunytam a szemeimet. Ekkor pedig súgott nekem valamit.
- Szeretlek.
Nem mondtam semmit.
- Tudom, hogy nem ismerjük egymást régóta, de te elvarázsoltál egy rövid idő alatt is. Mikor a tónál voltunk úgy éreztem megnyíltál előttem. Meséltél magadról és ez nekem sokat jelentett. Úgy éreztem megbízol bennem.
Én még mindig csukott szemmel álltam, és hallgattam amiket mond. Majd én is készültem mondani valamit:
- Christian…
De ő félbeszakított.
- Ha jól sejtem most azt akarod mondani, hogy te nem szeretsz.
Nem jött ki egy hang sem a torkomon, csak finoman bólintottam a fejemmel.
- Őszinte vagy velem a kezdetek óta. Elmondtad, hogy mást szeretsz, és nem tudsz szerelmet kínálni nekem. Csak azt akarom, hogy tudd, én tudok várni rád. Nekem te többet érsz. És nem akarok rád erőltetni semmit. De egy dologtól nem tágítok. Szeretném, ha jobban megismernénk mind a ketten egymást és szeretnélek téged boldognak látni. Ha pedig mellettem lennél az, nekem a mindent jelentené.
Majd kinyitottam a szemem. Én néztem őt, ő pedig engem. Majd lassan magához húzott és átölelt. Ott tartott a karjaiban.
Így álltunk egy kis ideig, majd elengedett.
- Most mennem kell, még el kell készüljek. - mondtam ezt, és egy kicsit zavarban is voltam. Nem is tudtam igazán mit mondjak, vagy mit tegyek. Így csak ennyi telt tőlem.
- Rendben. Később még látjuk egymást.
- Igen látjuk. – majd kinyitottam az ajtót és elhagytam a szobát.
A folyosón senki sem tartózkodott, így senki sem tudta meg, hogy honnan jöttem ki. Így legalább nem mennek majd a találgatások a csapat berkein belül.
A mai napom elég érdekesen indult. Nem a saját ágyamban találtam magam, de legalább valóban kipihentnek éreztem magam. De másrészről pedig van bennem egy rossz érzés, mert apámat nem látogattam meg.
Odaértem a szobámhoz. Beléptem az ajtón, majd elindultam ruhát keresni magamnak. Miután ezt az aprócska teendőt sikeresen letudtam, a fürdőszobába vettem az irányt. Mivel most még volt időm elkészülni, ezért a kádba engedtem magamnak vizet. Majd elmerültem a habokban.
Élveztem, ahogy a vízben áztatom magam. Ellazultam. Egy röpke 20 perc után kiszálltam a kádból, majd felöltöztem. Összeszedtem mindent, amire szükségem lehet a mai nap során, majd a büfébe indultam. Úgy döntöttem most nem lifttel megyek, inkább lépcsőzök, ezzel pedig a reggeli tornát is letudom. Miután a lépcsők jelentette kisebb nehézségeket sikerült leküzdenem, azonnal a büfé irányába indultam. Odaértem és rendeltem is magamnak egy kis reggelit. A kávét most kihagytam. Tegnap megittam néhány adagot, ami pár napi adagnak felelt meg. Azt hiszem, hogy egy darabig hanyagolni fogom a sötét színű koffeinbombát. Megvártam a szendvicsemet és a narancslevet hozzá, majd immáron a reggelim birtokában szabad asztalt kezdtem el keresni. Elég sokan voltak most a büfében, így ennek a feladatnak a teljesítése nagy kihívásnak bizonyult. De találtam egy helyet. Ez pedig hatalmas sikerélmény volt.
Leültem az asztalhoz és egy „igen van szabad hely, ezaz” fújtatást elengedtem.
Miután túl voltam a szabad asztal okozta öröm másodpercein, nekikezdtem a reggelimnek. A szendvics most is nagyon finom volt, mint mindig. Pont úgy volt elkészítve, ahogy én szeretem. És a narancslé hozzá pedig tökéletes volt.
Épp nagyban ittam a narancslevet, mikor nagyon frissnek, üdének és nagyon vidámnak tűnő barátnőm leült velem szembe az asztalhoz.
- Jó reggelt Claire! – köszöntött mosolygósan.
- Jó reggelt neked is! – majd visszaraktam a már majdnem teljesen üres poharat az asztalra. – Micsoda jókedv! –jegyeztem meg.
- Nálam?
- Kinél lenne? Valamit szimatol az orrom. –s mutogattam közbe az orrom irányába és elővettem, a „valamit történt, most meg kell tudjam” arckifejezésem.
- Nem tudom, mire gondolsz. – terelte még a témát mindig.
- Meddig nem fogd elmondani? – s már komolyabb arckifejezést vettem fel, ez a tipikus „kihallgatásos” arckifejezés volt nálam.
- Semmi extra, csak…
- Kérlek, bökd már ki! Már hatalmas lyukat fúrt az oldalamba a kíváncsiság! – s szinte már könyörögtem a szemeimmel, majd elnevettem magam.
És igen! Elmondta. Mindent megtudtam, amire kíváncsi voltam. És valahol jól sejtettem. Egy fontos dolog lett megbeszélve.
- De úgy látom már kipihented magad. – evezett más vizekre.
- Igen. – adtam rövid választ, s elővettem a megmaradt narancslevet és megittam.
- Sose voltál jó a tématerelésben és ezekben a pótcselekvésekben. Valami történt. A „Jess-radar” jelez.
- Megadom magam.
- Figyelek rád. – mondta s már várta, hogy mit fogok mondani.
- Igen kipihentem magam, csak nem a saját ágyamban ébredtem.
- Akkor hol? Ne csigázz? És hogy kerültél más ágyába?
- Christian ágyában keltem. Mikor felébredtem őt a fotelban találtam. Elaludtam a papírok felett tegnap és bevitt lefeküdni. De mondott valamit.
- Mit? – komolyan, mondjad, mert kíváncsi vagyok.
- Mikor készültem indulni, felkelt, majd odajött hozzám és bevallotta mit érez.
- Szeret téged? – reagált Jess.
- Igen ezt mondta. Elég is erről ennyi. – mondtam gyorsan és zártam le a témát. – Ma az időmérő után elmegyek apámhoz, eljössz velem?
- Persze. Nagyon régen láttam már.
Akkor találkozzunk a vége után két órával a recepciónál. Addigra vége lesz az interjúzásnak is reményeim szerint.
- Rendben, nekem megfelel.
Még felhoztunk egy- két témát, majd elváltunk, mert hamarosan kezdetét veszi a harmadik szabadedzés, aztán a szokásos procedúra, majd ismételten megint kezdődik majd a sürgölődés, hisz időmérő is lesz ma.
Az szabadedzésig minden a tökéletes ritmusában zajlott. Szerencsére a szabadedzés alatt is minden tökéletes volt. A pilótáink megint az első 5-ben végeztek. Majd ezután rendben lezajlott a sajtózás is.
A két megpróbáltatás közötti időben, mindenki szusszant egy kicsit, így a büfé ismételten nyüzsgő hellyé változott. A csapatok szerelői, sajtósok, mérnökök és még néhány pilóta is megfordult itt. De amint ismételten elkezdődött a készülődés, a hely ismételten kihalt.
Zöldet mutatott a bokszutca lámpája. Ezzel hivatalosan kezdetét vette az időmérő edzés. Kigördültek az első autók a pályára. Mindenki azért kezdett el küzdeni, hogy az elkövetkező napon, a lehető legjobb helyről induljon. Az első szabadedzés végeztével, megvolt azoknak a névsora, akik kiestek a további küzdelmekből és hátulról indulnak majd. Néhány percnyi lélegzetvételnyi szünet után folytatódott az időmérő. A Q2 leteltével kialakult az a 10 név, akik küzdhetnek az első rajtkockáért. Mikor harmadjára is zöldet világított a bokszutca jelzőfénye érezhető lett az egész csapaton a feszültség, hisz mind a két autó bekerült a legjobb 10 közé. A percek gyorsan röpültek, a helyezések gyorsan változtak az idők javulásával. Nagyon sok minden múlott az időzítésen és azon is, hogy egy tökéletes kört tudjon futni az illető.
Amint az utolsó másodperc is elfogyott és minden autó befejezte a mért körét, kialakult a végleges sorrend. Ezúttal Mark szerezte meg a pole pozíciót, míg Sebastian csak a 4. lett.
Miután begördültek az autókkal a fiúk, elkezdődött az interjúmonstra. Mindenki remekül állta a sarat.
Amint túl voltunk ezen is, mindenki szétszéledt. Én gyorsan átöltöztem és utána a recepcióhoz siettem. Jess már ott várt rám.
- Régóta vársz?
- Nem. – s olyan furcsa arcot vágott.
- Valami történt?
- Nem annyira fontos. – s közben indultunk is, mert még a szabadedzés és az időmérő előtt elrendeztem egy autót és egy GPS-t magunknak. – Egyébként mivel megyünk?
- Szereztem autót. – s mire már kimondtam oda is értünk.
Beszálltunk, bekapcsoltuk az öveket, majd elindultunk.
- Képzeld el összefutottam Hannaval. – mesélte Jess.
- Miért itt van? – kérdeztem.
- Igen. És elég furcsán nézett ki.
- Ezt hogy érted?
- Elég gondterheltnek és feszültnek tűnt. Beszélgettünk egy kicsit.
- És nem mondta mi a baja? – érdeklődni próbáltam.
- Nem, csak ezt hajtogatta: „ Nem láttam Sebastiant?” Meg azon volt meglepődve, hogy én mit keresek itt. Még először azon gondolkoztam, hogy kit kereshet, de rájöttem utána. Szerintem van valami. Tudsz valamit?
- Én sem tudok semmit. – vágtam rá azonnal, majd azon kezdtem el gondolkozni, hogy mitől lehetett ilyen. Majd beugrott a dolog. Lehet megtudta, hogy terhes-e. És valószínűleg az lehet, ha így reagál. – Lehet tudom, most, hogy belegondolok.
- Mitől?
- Tudod meséltem neked a kávézásnál a terhességet.
- Tényleg! – s csapott a homlokához. – Szerinted terhes?
- Szerintem igen.
Hamar megérkeztünk a kórházhoz, persze ezt köszönhetjük a GPS navigálásának. Kiszálltunk a kocsiból és az ott folytatott beszélgetést abbahagytuk. Egyszer biztosan megtudjuk mi történt, bár szívem szerint az szeretném, ha mihamarabb.
Bementünk a kórházba, majd egy kis információs segítség után, már a szobához vettük az irányt ahol apám fekszik. Beléptünk. Ő ébren volt.
- Szia apu! – köszöntöttem.
- Üdv Bernie! – köszöntötte Jess.
- Lányom, Jessica jó titeket látni!
Majd odavittünk mind a ketten egy-egy széket és leültünk az ágyához.
- Hogy van? – kérdezte Jess rögtön apámtól.
- Fiatalosan. – viccelődött az öreg. – És ti? Jessica egyáltalán hogy kerülsz ide?
- Én is részese lettem a Forma 1-nek. - mondta ő is mosolyogva. – Egyébként köszönöm jól vagyok.
A látogatásunk jó hatással volt apámra. Ők persze ismerték egymást, a temetésen is találkoztak. Sokat mosolygott és nevetett apám azalatt az idő alatt, amit mi itt töltöttünk.
Majd elbúcsúztunk egymástól és elindultunk vissza a pályára.
Az út alatt nevetgéltünk, és fel-felemlítettük a régi sztorikat. Többek között említve lett az uszodai incidens, amit előszeretettel felhoztam, de visszakaptam, mert a sütis élményeimet felelevenítette Jess.
Miután megérkeztünk, a recepciónál elbúcsúztunk egymástól. Ő a saját szobája, én hasonlóképpen a saját szobám felé vettem az irányt. Még mindig elég frissnek éreztem magam ahhoz, hogy ne a liftet használjam. Gyorsan felszökkentem a lépcsőfokokon és pillanatok leforgása alatt az emeleten találtam magam. Innen már egyenes út vezetett a szobám irányába.
Készülődtem már nagyban a fürdéshez és a ruhával a kezemben, a fürdőszobában voltam. De elfelejtettem a telefonom a töltőre feltenni, így indultam vissza a hálószobába. Miután sikeresen teljesítettem, ismét a fürdőszobát céloztam be magamnak. De kopogtak az ajtómon. Felötlött bennem a kérdés, hogy vajon ki a manó lehet ilyenkor. Odaléptem és kinyitottam az ajtót. Meglepődtem az ajtóm előtt álló látványtól. Sebastian volt az, aki alig állt a lábán, és nem enyhén illuminált állapotban volt.
- Claire! – nyögte ki az ajtómban.
- Te meg mit műveltél? És mit keresel itt? Menj vissza a szobádba és feküdj le!
- Én csak az utasításokat kapom! Csináld ezt, csináld azt! Dönts helyesen!
- Miről beszélsz? – néztem rá értetlenül, még mindig az ajtóban.
Ilyen állapotba nem akartam behívni, de ő önállósította magát és az invitálásom nélkül is bejött.
- Azt hittem más vagy! – s emelte meg egy kicsit a hangját. – Tudtad igaz! – s egyre hevesebb lett és idegesebb.
- Mit?
- Ne játszd az ártatlant! Hanna terhes! Tudtad!
- Terhes? – néztem rá megdöbbenve.
 Terhes! Igen!– ordította, majd felborítottam az asztalt, ami ott volt tőle körülbelül egy méterre, majd egyre közeledett felém. A szemei szikrákat szórtak. Én elkezdtem hátrálni, majd nekiütköztem háttal a falnak. Ő odajött és ököllel a falba csapott körülbelül 15 centiméterre a fejemtől. – Terhes! De persze te ezt tudtad!- s nézett rám, de a szemeiből most dühöt olvastam le.
Én nagyon megijedtem. Szívem elkezdett kalapálni a félelemtől. Még sosem láttam ilyennek. Berúgott és elég agresszív. Nyeltem egy nagyot és erőt vettem magamon. Nem akartam, hogy akár a félelem halvány sugarát is meglássa rajtam.
- Menj el a szobámból! – jelentettem ki, s próbáltam úgy tűnni, mint aki higgadt és cseppet sem fél, de igazából belülről remegtem.
Ő még egy szúrós tekintetet rám mért, majd megfordult és kiment, de közben még pusztított. Az álló lámpát is sikeresen felborította, majd kilépett és becsapta maga után az ajtót. Ekkor egy kicsit megkönnyebbültem. Még mindig ott álltam, mint az előbb, mikor a falhoz szorított. Le voltam blokkolva. Belülről még mindig remegtem. Mikor tudatosodott bennem ez az előbbi eset, lecsúsztam a fal mentén, és elkezdtem sírni. Csak nézem meredten előre és a félelem okozta stressz előtört. Azt még nem sikerült felfognom amit mondott, még csak a tettek szabadították fel könnyeimet.
Így ültem már vagy egy negyed órája, amikor meghallottam, hogy a töltőn lévő telefonom csörög. Feltápászkodtam a földről és felvettem a készüléket.
- Szia Claire, Tommi vagyok. Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak. Nem láttad Sebet?
- De.
- És hol? Gondolom, akkor tudod, hogy berúgott.
- Igen sikerült megbizonyosodnom róla. Itt volt és szétverte a szobát, őrjöngött, majd elment.
- Nem tudod merre ment?
- Nem.
- Nem találom. Csak az üres üveget találtam meg és nem tudom hova mehetett. Meg kell találnom. Claire, segítesz nekem? Kérlek.
- Segítek.
- Mindjárt ott leszek a szobádnál. – s már bontotta is a vonalat.
Én gyorsan levettem a töltőről a készüléket, hogy ha esetleg szétválunk a keresésnél tudjuk a másikat értesíteni.
A mindjárt valóban mindjárt-ot jelentett. Kopogtak az ajtómon, s Tommi azonnal be is lépett. Elképedve állt az ajtóban.
- Ezt ő művelte? – kérdezte miközben körbenézett.
- Igen.
- Elnézést kérek az ő nevében is.
Majd kiléptünk a szobámból és nekiláttunk a keresésnek.
- Merre keressük? – kérdeztem Tommit.
- Nem tudom.
Így elindultunk le a csapat bokszának az irányába. Lépcsőztünk.
- Tommi mi történt?
- Hanna eljött, majd az időmérő után találkoztak, és nemrégen elmondta neki, hogy terhes.
Ezután Sebastian elkezdett inni, és azt hajtogatta, hogy mindenki tudta biztosan, köztük te is és én is, meg azt hogy vállalnia kell a felelősséget, a sajtó hamar megtudja és hasonlókat. Elkezdett velem üvöltözni én pedig otthagytam. Körülbelül egy háromegyed óráig hagytam magára, majd nemrégen mentem be és már nem volt sehol. Először Hannahoz menten, de nála sem volt. Ő is kiborult. Aztán hívtalak téged.
Szétnéztünk a bokszban, de ott sem találtuk.
Már lassan egy órája kerestük, s körülbelül már mindenhol, csak a büfénél nem. Így oda vettük az irányt. Szerencsére ott megtaláltuk. Ott ült a földön a pult mellett és mellette egy üveg vodka volt, ami már majdnem kiürült. Odaszaladtunk hozzá, és Tommi azonnal elkezdte az arcát paskolni, de nem reagált.
Felállítottuk, majd indultunk a szobájához. Pár perces küszködés után berángattuk a szobájába és azonnal a fürdőszobába vittük. Tommi tartotta és pedig azonnal engedtem a hideg vizet a fejére. Pár perc után már éledezett.
- Hagyjatok! – mondta
Mi persze nem hagytuk őt. Továbbra is engedtem rá a vizet. Majd gyorsan lekaptam a tartóról a törölközőt és elkezdtem törölgetni a fejét. Már magánál volt. És már nem is ordibált velünk. Leültettük a kád elé.
- Claire elmegyek, megnézem, hogy van Hanna addig itt maradsz vele? Utána jövök és ágyba rakom.
- Menj, addig itt maradok.
Tommi kiviharzott a szobából, és pedig leültem Sebastian mellé a földre. Nem tudtam, hogy reagál majd, így a félelem megint előtört bennem egy kicsit.
De most nem volt okom félni.
- Nem akartalak megijeszteni. – mondta s ráhajtotta a fejét a lábamra. Majd elpilledt.
Én elkezdtem a fejét simogatni. Vizes haját simogattam kezeimmel, majd megint legördült néhány könnycseppem. Csak most tudatosodott bennem, amit ő mondott még egy órával ezelőtt. Hanna terhes. Bíztam a lelkem legmélyén abban, hogy nem az, de ő egy gyermeket hord a szíve alatt. Én így félreállok, és nem foglalkozok többet Sebastiannal. Christiant megismerem majd jobban, és megpróbálom megszeretni.
Tommi hamar visszajött. Benyitott és látta, hogy sírok.
- Ugye nem csinált semmit?
Nem tudtam megszólalni, csak a fejemmel jeleztem, hogy nem.
Odajött, felszedtük a földről, majd bedugtuk az ágyba.
Jó éjszakát kívántam Tomminak, majd letöröltem könnycseppjeimet és a szobámhoz mentem. Belépve még mindig a felborított lámpa és asztal fogadott. Összeszedtem a dolgokat a földről és mindent visszaállítottam az eredeti helyére.
Elmentem lezuhanyoztam, majd lefeküdtem. Egy ideig forgolódtam az ágyamban, majd sikerült elaludnom
Másnap egy kicsit fáradtan ébredtem. Összeszedtem reggel magam, majd a tegnapi naphoz hasonlóan a büfébe mentem reggelizni. Leadtam a rendelésem és most én ültem le Jesshez.
- Jó reggelt! – köszöntöttem.
- Neked is! Mi történt?
- Tegnap este történt egy-két dolog. – s elmondtam neki mindent.
- Hát ezt el sem hiszem!
- Én is így lennék vele, ha nem velem történt volna meg.
Beszélgettünk, majd miután elfogyasztottuk mind a ketten a reggelit szétszéledtünk.
Mindent elintéztem, amit el kellett a futamig. 10 perccel a kezdés előtt beültem a csapat többi tagjához a bokszba.
Már a felvezető kör ment, majd miután körbeértek az autók felálltak mindannyian a rajtrácsra. A lámpák kialudtak, majd megkezdődött a futam. Mark első helyen maradt, Sebastian viszont hátrébbcsúszott három helyet. Ahogy teltek a körök Mark úgy távolodott el a többiektől, Sebastian pedig ismételten egy hellyel hátrébb csúszott. Később Sebastian elkezdett előrébb lépkedni, de nagyon vakmerő manővereknek volt köszönhető, és amikor Christiant mutatták láttam az arcán a feszültséget.
Sajnos alapja volt a feszültségnek az arcán. Már az ötödik helyet akarta megkaparintani Sebastian és megelőzni Hamiltont, mikor a vakmerő manővere következtében, az autóját megdobta a rázókő, elveszítette az uralmat az autója fölött és a gumifalba csapódott. Mindannyian felpattantunk helyünkről és vártuk, hogy megmozduljon. De nem mozdult. Az arcomhoz kaptam a kezem és a szívem elkezdett egyre gyorsabban verni. Megint éreztem a félelmet. Mindannyian feszülten néztük a monitort, hogy mi van Sebastiannal…

SZERK MEGJEGYZÉSE: Sziasztok!
Ahogy tegnap írtam meghoztam a folytatást. A mostani részben kiderül kinek is az ágyában feküdt Claire, és azt is, mi lesz abból, ha egy eddigi megválaszolatlan kérdésre most kiderül a válasz.
Egy kicsit hosszabb lett, mint szokott, remélem nem jelent majd gondot. :)
Most is köszönöm a kommenteket. Már a "Tetszett" vagy a "Nem tetszett" gombokra kattintva is kifejezhetitek véleményeteket, de szívesen fogadom a véleményeket kommentek formájában. :)
Holnapra és vasárnapra is jó szurkolást kívánok nektek!
Jó szórakozást!
Puszi
Zsömi