Rose

Üdv újra mindenkinek,Kedves Olvasóim!

Először is szeretnék elnézést kérni,a lemaradásaim miatt a többi irományommal szemben,de mint tudjátok,nem könnyű az egyetemista élet! De nem panaszkodok egy percig sem. :)

Most viszont,volt egy kis időm és legépeltem néhány sort nektek!

Erről a kis történetről annyit kell tudni,hogy egészen más lesz mint az eddigi munkáim.

Azért is lesz más,mert az szereplők is és maga az esemény is egy nagyon nagyon jó barátnőm tollából fakadtak ki először, egy beszélgetés és viccelődés alkalmából. Érdekes nem, bárhonnan lehet ötletet meríteni. :) Viszont megkérdeztem,és áldását adta rá,hogy megírjam ezt nektek és megosszam veletek! Nem kell tartani plágiumtól vagy csalástól! Teljes joggal hoztam ezt nektek!
A történethez kapcsolódó szereplőt, pedig oldalt is megtaláljátok elkülönítve az Utolsó Ígéret szereplőitől.

Remélem sikerül feldobni vele a nyári szünetetek napjait,és megtiszteltek azzal,hogy ha elolvastátok véleményeztek is. Ugyanis ha többeteknek tetszik,nem kizárt a folytatása sem!

Nem pazarlom tovább a szót! Tessék Olvasni és falni a betűket! ;)
UI: Hamarosan pedig érkezik az Utolsó Ígéret folytatása is! :)

Rose

A tömeg csendben figyeli az eseményeket. Egyesek könnyes szemekkel, mások pedig hatalmas mosollyal arcukon ülnek a már bekészített székeken. A széksorok között korábban elsétált egy nő. Fehér ruhája kiemelte karcsú testét, szőke haja vállain pihent. Ez volt az ő napja. Mosollyal arcán sétált el az emberek között. A vele szemben álló férfit nézte mindvégig. A férfi szintén a feléje haladó kedvesét figyelte. Egy pillanatra az itt lévő emberek eltűntek, mintha csak ők lettek volna akkor ott. A nő, amikor odalépett a választott férfi mellé kitekintett a tömegre és elmosolyodott. Az első sorban ülőkre vetett hosszabb pillantást. Nézte őket majd újra a mellette lévő férfira figyelt. Elérkezett a pillanatuk. Megfogadták örökké szeretni fogják egymást és ki fognak tartani egymás mellett, míg a halál el nem választja őket. Egy határozott kijelentéssel biztosítottak mindenkit e felől. Kimondták azt a bizonyos szót: Igen. Ezt követően csókkal pecsételték meg házasságuk első pillanatát.

A csokortól való megválás a vendégek női tagjait felcsigázta. Mindegyik nő meg akarta kaparintani magának, s diadalittasan jelezni mások felé, övé a csokor. Kifejezve ezzel azt, ő lesz a következő.

A vendégek jól érezték magukat. Nevetés, mosoly, boldogság és ünneplés. Ez jellemezte ezt az estét. Az ifjú pár majd kicsattant a boldogságtól. Odaadással figyelték egymást. Nem zavart meg senkit sem egy kisebb jelenet sem. A menyasszony tanúja körül zajlott egy kisebb esemény. Több férfi harcolt a kegyeiért. Olyan férfiak, akikért sok nő megadna mindent, s ott állnak előtte egy válaszra várva. Egy férfi állt vele szemben és ultimátumot adott neki. Döntenie kellett. Ő mit tett? Mást választott. A befutó egy jóképű orvos volt, akitől a nő terhes. Mindezt pedig csak most jutatta mások tudtára, így annak a bizonyos szőke férfinak a tudtára is. Egy pillanatra a közvetlen környezetükben megfagyott a levegő, majd egy törés. A kimondott szavak súlya képes volt szívet törni.

Valahol az ünneplők között voltak magányos lelkek is. Ez talán egy esély arra, hogy egymásra találjanak? Sokszor olyan pillanatok képesek fontossá és meghatározó válni amire egyáltalán nem számítunk. Az egyik asztalnál ült egy férfi. Christian a neve. Kortyolgatta italát és nézett körbe. Látta a boldog arcokat, látta pilótája mosolyát, amikor immáron feleségére néz. Igen most már ki lehet mondani. A helyszín egy esküvő, nem akárkié Sebastian Vettel esküvője. Miközben másokat figyelt megfordult valami a fejében. Ő miért nem jutott el idáig? Neki miért nem jutott ki az effajta boldogságból? Úgy érezte a világ összeesküdött ellene. Neki csak egy dolog járt: összetörték a szívét. Belekortyolt italába, de elfintorodott a korábbi jég elolvadt és elvizesítette azt. Lecsapta az asztalra a poharat. Megszólalt egy lassú és gyönyörű szám. Újabb fájdalmat szabadított fel benne. Már egy ideje mindennek, de nem tudta megemészteni. Sokáig a miértre kereste a választ, de ebbe már belefáradt. Azóta nem talált magának senkit. Elkönyvelte magában, hogy ő már nem találja meg azt, aki olyan boldoggá teheti őt, mint például Sebastiant. Nem volt senki azóta, aki megdobbantotta volna a szívét. Aki lehetett volna, azt is elutasította és eltolta magától. Ki tudja, akkor, ha nem elutasító, most nem egyedül ülne ennél az asztalnál, akkor valaki belé kapaszkodna, és a parketten táncolnának. De ha nincs, és a mi lenne se létezik. Így végül egyszerűen hátradőlt a széken, majd engedett a szorításból. Kigombolta zakóját, karját átemelte a mellette lévő szék karfájára és az eget bámulta. Nézte a csillagokat csak hogy ne kelljen a táncoló embereket néznie és ne facsarodjon el újra a szíve. Amolyan menekülési útnak szánta ezt. Egy simítást érzett a karján. Tekintetét leemelte az égről és visszatért a valóságba. A táncoló tömeghez és a karját megsimító nőhöz. Egy vörös ruhás, csinos, barna hajú nő volt az.

-           Mi olyan érdekes az égen? – kérdezte érdeklődéssel a nő tőle.

-          Már semmi. – jelentette ki Christian és fordult a nő felé.

Látszódott rajta ez a pillanat más volt. Érdeklődéssel figyelte a nőt maga mellett. Karját levette a székről.

-          Bármit is néztem az égen, maga elterelte a figyelmem. – mondta mosolyogva a nőnek.

A nőnek látszólag jól esett a bók. Leült az üres székre a férfi mellé. Egy pohár italt töltött magának és készült a férfinak is, de ő udvariasan elutasította. Itt volt a pillanat. Egy esély. Christian pedig döntött. Felállt. Térdét nő combjának nyomta, majd tartotta felé kezét, fel akarta kérni egy táncra. A nő letette a poharat a kezéből, majd elfogadta a felkérést és odanyújtotta a kezét. Felállt, majd a táncparketthez sétáltak. Erre a rövid időre egymás karjaiban és egymáshoz simulva táncoltak. Különleges érzés vette hatalmába Christiant. Régóta nem érzett már ilyet. Ismeretlen volt neki, majd rájött valamikor régen érzett ehhez hasonlót. A nő bódító illatában egy pillanatra elveszett. Selymes haja bőréhez ért, szinte simogatta őt. Lehunyta egy kis időre a szemét. Sokan a boldog párt figyelték, de ők nem. Egymás karjaiban hagyták, hogy testük a zene ritmusára mozduljon, hagyták megélni a pillanatot. A nő fejét felé fordította. Egymás szemébe néztek. Alig pislogtak, elvesztek egymás tekintetében. Majd a zene elhalkult, s ezzel az ő pillanatuk is megszakadt. A násznép tapssal köszönte meg a zenét, majd figyelték a maguknak szót kérő ifjú házaspárt. Mikrofont ragadtak, majd a násznéphez szóltak. A két magányos szív pedig, akik még most találtak egymásra csalódottan és riadtan rebbentek szét. Elengedték egymást és szótlanul álltak egy pillanatra egymással szemben, majd a nő elfordult és figyelte az ifjú párt. Christian is ezt tette. Néhány ember elhaladt mellettük, majd amikor a következő pillanatban Christian a nőre nézett nem látta maga mellett. A titokzatos nő, amilyen hirtelen és váratlanul tűnt fel az életében úgy is tűnt el. Az est további részében a nőt kereste, de nem találta. Eltűnt. Megdobbantotta a szívét abban a pillanatban, amikor az asztalnál odalépett hozzá és megsimította a karját, most pedig… Mindenhol azt remélte megpillantja a vörös ruhát, a hosszú barna hajat és karcsú testet, azokat az átható szürke szemeket, melyekben elveszett, s amik elvarázsolták őt már az első pillanatban. Újra csalódott. Visszaült az asztalhoz, amin az a bizonyos pohár ital volt, amit a nő magának töltött. Magához vette a poharat, hogy ne árválkodjon az asztalon. Kezébe emelte, majd belekortyolt. Apránként fogyasztotta el az italt, majd az utolsó korty után az asztalra csapta azt. Felállt székéből, majd elköszönt a házaspártól és távozott. Nem akart autóba ülni. Úgy érezte szüksége van egy kis sétára. Ki kell szellőztetnie a fejét. Séta közben csak a nő járt a fejében. Felidézte újra a táncot, érezni akarta megint azt, amit akkor érzett. Egyik pillanatban elhaladt mellette egy autó. Akárcsak a nő ruhája az is tűzpiros volt. Felkapta a fejét, majd elfordult. Az autó megállt, majd bevárta, míg Christian mellé ér. Az ablak le volt húzva, a volán mögött pedig az a titokzatos nő ült.

-          Jó újra látni! – szólalt meg a nő.

Christian odapillantott és a szíve ismételten megdobbant. Gyors léptekkel haladt az autó és a nő felé.

-           Maga ivott és vezet? – emelte meg hangját és förmedt a nőre.

Meglepődve nézte a nő Christiant és nem számított erre a reakcióra. Az ezt követőre pedig végképp nem. Christian kitépte az autó ajtaját, majd kitessékelte óvatosan a nőt a volán mögül. A nő megráncolta szemöldökét és figyelte mit csinál a férfi. Beült a volán mögé, majd áthajolt és kinyitotta az anyós ülés ajtaját. A nő elhaladt tűsarkújában a motorháztető előtt. Christian nézte a ringatózó csípőt, s alig várta, hogy mellette üljön. A csapatfőnök a gázba taposott. A nő nem félt mellette. Bár alig ismerte mégis bízott benne.

-        Nem erre számítottam az újra találkozásunk alkalmakor. – fordult a volánnál ülő Christian felé, s jegyezte meg neki.

-            Mire gondol? – ráncolta meg homlokát a férfi s nézett a nőre.

-           Ahogy rám förmedt és kitessékelt a kormány mögül. Ráadásul maga is ivott. Akkor miért vezet?

-           Mert sokkal következetesebb és gyakorlottabb vagyok. – hangzott a válasz.

A nő erre nem reagált. Elfordította a fejét s oldalra tekintett. Christian még több gázt adott. A nő bátorságából elvesztett egy kicsit, de ezt nem adta a férfi tudtára. Feléje se fordult. Megérkeztek a szállóhoz. A násznép nagy része itt volt elszállásolva, így automatikus volt Christian számára is, hogy a titokzatos nő is itt lakik. Leállította a motort, majd a nő felé tekintett. Az viszont nem nézett rá. Kiszállt a volán mögül majd átsétált a másik oldalhoz. Kinyitotta a nőnek az ajtót, majd ismételten tartotta felé a kezét. A nő odapillantott, majd ismételten nyújtotta kezét. Kiszállt az autóból. Christian becsapta az autó ajtaját, majd lezárta és egy laza mozdulattal a nő felé dobta a kulcsot. Nem számított erre a gesztusra a nő és nem kapta el a feléje repülő kulcsot. Az egy kicsi csörrenéssel a földre esett. Leguggolt és felvette a kulcsot, majd annyit mondott:

-          Köszönöm.

Mindezt azonban már senki sem hallotta. Christian ugyanis már a liftre várt a hallban. Itt azonban ismételten találkoztak, s a liftbe is együtt szálltak be.  Együtt utaztak mind a ketten pontosan ugyanarra az emeletre. Christian már kissé megbánta a viselkedését, hogy csak úgy odadobta a nőhöz a slusszkulcsot. Kinyílt a liftajtó, majd kiengedte maga előtt a nőt. Bár ugyanazon emeletre, mégis ellenkező irányba haladtak és folytatták útjuk. A nő egyszer csak gondolt egyet, megfordult és az ellenkező irányba haladó Christian után szólt.

-          Rose… a nevem Rose… ha érdekli…

Christian nem fordult meg a nő felé, s utólag már bánta is. De akkor már késő volt. Amikor mégis megfordult a nő szobájának ajtaja már becsapódott. Rose. Csengett újra a fülében a hang és az a bizonyos név. Már nem ismeretlen nő volt, aki csak belépett egy tánc erejéig az életébe, Rose volt, aki feltűnt miközben ő az asztalnál ült és az eget kémlelte.

Christian Horner egész éjszaka csak forgolódott az ágyában. Nem tudott aludni. Csak az a bizonyos tánc és Rose járt a fejében. Minden gondolata ő volt. Mi ez az egész? Fordult meg a fejében. Majd újra Rose arca jelent meg előtte. A tökéletes alak, a bájos mosoly, az az aprócska gödör Rose arcán, ami mosolyakor jelenik meg rajta. Alaposan megfigyelte a tánc közbe és most ez az arc van csak előtte. Megfogadta reggel megkeresi őt.

Elérkezett a másnap. Kikászálódott az ágyból, felöltözött, majd eljött a pillanat. Elsétált ahhoz a bizonyos szobaajtóhoz, majd kopogott. Izgatott volt, már abban a pillanatban is amikor készülődött, ingjét is félregombolta az első nekifutáskor. Az ajtó előtt állva pedig csak fokozódott benne ez az érzés. Várt, válasz azonban nem érkezett. Az ajtó túloldalán már senki sem volt, Rose már elhagyta a szállodát. Csalódott megint. Visszasétált a szobájába, majd felkapta bőröndjét és ő is elhagyta a szállót. A jegyével a kezében a repülőgép felé haladt.  Felszállt, majd kereste a számára kijelölt helyet a Londoni járat első osztályán. Még mindig a gondolataiba volt elmerülve, csak az a titokzatos nő járt a fejében…Rose. Leült a számára kijelölt helyre. Csalódott volt, a helye nem az ablak mellé szólt. Viszont ekkor még nem vette észre a mellette ülőt. Sokkal jobb helyre szólt a jegye, mint ahogy azt első pillanatban gondolta. Elhelyezkedett az ülésen, kényelembe helyezte magát, majd szemrevételezte és alaposan megnézte a mellette ülő nőt. Amikor felismerte a szíve újra megdobbant. Rose ült mellette. A tegnapi giccsnek és pompának, a káprázatos sminknek és mesés ruhának most nyoma sem volt. Egy egyszerű nő volt csupán, s Christian szemében gyönyörűbbnek tűnt, mint a tegnapi színpompában.

-  Rose? – kérdezte a mellette ülőtől.

Rose volt az valóban. Christian felé fordult és úgy nézett rá mintha akárcsak egy szellemet látna.

-              Christian? – kérdezett vissza. Elmosolyodott s szemei őszinte örömöt sugároztak.

-              Igen… én… de… - kissé habozott, hogy feltegye a kérdést Rose felé – honnan tudod a nevem?

-            - Tudom ki vagy attól függetlenül, hogy tegnap nem mutatkoztál be. – kapta meg a választ, de ez nem volt számára kielégítő.

-             Honnan tudod?

-          Egyszerűbb lenne azt mondani, hogy a TV-ből és az újságokból, de nem… mi már találkoztunk ezelőtt. – hangzott a titokzatos válasz.